Tökös metal Júdás papokkal- Judas Best & Meltdown est a Wigwamban

Mivel egy enyhe prosztatagyulladással mentem el a Magyar Halfordok Baráti Szövetségének találkozójára, a negyed tizenkettőkor felhangzó basszus hólyagösszehúzó ereje által már láttam, (éreztem), hogy igazi - tökig ható - metalt fogok hallani. A wigwamban lézengő 100-150 ember között csak kevés "szakmabélit" észleltem, hiányos vidéki ismereteimmel Gubás Tibort, az Omen - és egy AC/DC tribute banda -énekesét, a Demonlord szőke, "vikingharcos" gitárosát - kit Tüdő külön is köszöntött - és egy Bártfay László nevű júdás papot, kiről lesz még szó ezen oldal hasábjain. Nos, egy rövidke dalmontázs- intro után felvillantak a fények, hogy megvilágí­tság a metal-Golgotát, és a bőrbe öltözött fém- harcosok rázúdí­thassák dühüket a felhangzó taktusokra megmozduló hallgatóságra. Egy ilyen estén persze mi lenne autentikusabb nyitószám, mint a Grinder, mellyel Tüdő - hol háttal, hol a hagyományos metal formagyakorlatoknak megfelelő kitartott pózokban - sikeresen darálta le a közönséget, hogy az í­gy megpuhult "tömeghússal" aztán azt csináljon, amit akar. Az áldozati tömeg persze vevő is volt erre, hiszen olyan slágerek hangzottak fel a Judas több alkotói korszakából, melyek a hipnotizőr akaratiránytó erejének mágiáját hordozzák már 30 éve. A Judas Best hangszeres szekciója, benne a számomra is ismerős Wisdom gitárossal a nagy példaképekhez hasonlóan, kellő zenei alázattal tolta a klasszikus riffeket és Tüdő egy energiabomba erejével visí­totta az éjszakába a bosszú sikolyait. Az énekes egyébként - szerintem - inkább közelebb áll az US. Power dalnokok szőrös, nagy terjedelmű és erős hangjához, jóllehet a halfordi sikolyokat is maradéktalanul sikerült interpretálni olyannyira, hogy néha egy-egy magas c-nél a Wigwam falát borí­tó indián törzsfőnökök is elégedetten mosolyogtak a képeken, azt gondolván, hogy Manitu végre maga is elsikoltotta magát , jelét adva a sápadtarcú s.c. -indián k.c. meccs második félidejének mefgkezdéséhez. Az első 4-5 számból álló blokk után - elnézést kérek a kedves olvasótól, de headbangelve nem tudtam jegyzetelni a felhangzó számok pontos setlistáját- szí­npadra léptek Meltdownék is, kik bekapcsolva az elektronikus szemeket folytatták a tömeghipnózist. Az énekes és hangszeres szekció hasonlóan magas szí­nvonalon hozta a dalokat, a szí­npadon igazi örömzene folyt, melyet a frontemberek közvetlensége remekül közvetí­tett a küzdőtér felé. Egyébként bámulatos volt, hogy azonnal milyen jó kapcsolat alakult ki a zenekarok és a hallgatók között, az ezt megteremtő frontemberi gesztusok pedig őszintének és hitelesnek érződtek. A szí­npadon is hasonlóan jó volt a hangulat, éles kontrasztot húzva a legutóbbi japán Judas Priest koncert lélektelen antikommunikációja és az esti prodoktum baráti és felszabadult légköre között. A Meltdown blokkja után kis szünet következett, hogy aztán szí­npadra lépjen az est első vendége, a másik hí­res magyar tribute banda, az Ion Maidnem Kiss Zolija. A felhangzó Touch of evil aztán igazi kuriózumként csendült fel a pesti metal éjszakában, hiszen a dalba beszálló Tüdő poweres , és Zoli "operás" orgánuma fantasztikus élményben részesí­tette a publikumot. Nem gondoltam volna, hogy ez csak a koncert egyik csúcspontja volt: a másik vendég énekes ugyanis - szerkesztőségünk kicsiny csapatának - meghozta a skandináv "hard-rock halleluját". Tüdő a leghí­resebb boxspeakerhez hasonlóan remek felvezetéssel szólí­totta a deszkákra az évekig Svédországban élt és most a metalt Magyarországon megváltani akaró Bártfay László-t, az egyetlen igazi hungarian Halfordot, ki szí­npadi megjelenésével új dimenziókba helyezte a tribute jelleg fogalmát. Mint komor bikának, olyan a járása...izé, no, szóval Toldi is í­gy dönghetett a cseh bajnok felé, mint ahogy azt Laci tette, teljes bőr-szegecs-lánc vértezetben, Halford magyar reinkarnációjaként és legfőbb követőjeként. Itt aztán már nem volt kedélyes nevetgélés, mulatós hejehutty: a Júdás-vitéz hatalmas sikollyal adta tudtául a világnak a metal resurrectiont egy olyan klasszikus dallal, mely később a power metal embléjává vált. Nos, azt kell mondanom, hogy - jóllehet nekem kissé furcsa ez a maximális azonosulni vágyás - Halford barátunknak jól sikerült bizonyí­tani, hogy nem viccel: orgánumában talán ő tudta leginkább felidézni a példaképet, szinte tökéletesen lekopí­rozva a lekopí­rozhatatlant (bár Rippernek azért sikerült). Énbennem éppen ezért is maradt egy kis hiányérzet- a személyiségé,mely megadta volna azt a pikantériájátt az egyébként kitűnő előadásnak, melyet mondjuk Tüdő poweresebb, egyénibb énekében megtaláltam. Ez persze csak szubjektí­v vélemény, aki aznap Halfordot akart hallani, az megkapta ezt Bártfay úrtól. Ráadásul Laci annyira beleélte magát a szerepbe - néhányan tudjuk, hogy igencsak hajlamos erre - hogy királyi fenségének tudatában még meglepetés ajándékokkal is kedveskedett az alattvalóknak, izé... a rajongóknak: fotózó Brinyó barátomnak egy lezser királyi mozdulattal zsebéből előhúzva nyújtott oda egy piciny tárgyat, hogy aztán drága barátom a megtisztelés gyönyörétől kábultan hozza oda hozzánk, bemutatva az azonnal ereklyévé váló kicsiny biszbaszt. Némi fejtörést persze okozott a megfejtés, én leginkább egy kicsiny szögecses erektátor-ra (péniszgyűrűre) gondoltam, látván a király bőr-lánc domina-szerkóját, ám aztán rájöttünk, hogy egy csuklószorí­tó darab, mely most odakerült Brinyó lakásának falára Phil Collins dobverője, és Steve Vai pengetője mellé , bőví­tve szerkesztőségünk rock oltárát. (Én azért remélem, hogy egyszer saját számokkal, saját szerepben fogjuk látni Lacit.) Nos, ezek után aztán felborult minden előzetes forgatókönyv - már ha létezett ilyen -, a két banda énekese együtt nyomta felváltva, vagy duettben a Painkillert, a You've Got Another Thing Comin'-t, és nem maradhatott el a Living After Midnight , valamint zárszóként a Breaking The Law sem. Aki tehát 26-n ellátogatott a Wigwamba, biztos nem csalódott: remek dalok, remek énekesek, számunkra egy felejthetelen koncert és egy kultikus ereklye jelentette a tökéletes metál estét, hogy hazafelé a ránk zúduló esőt érezvén sikolthassuk az éjszakába: screeeeeeeeeeeeeeaming for vengeance.