Dinamit: Játszd, ahogy akarod

írta garael | 2010.12.17.

Megjelenés: 2010

Kiadó: Rockinform

Weblap: http://www.dinamitegyuttes.hu/

Stílus: hard rock

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

Kezdhetném a magyar hard rock és heavy metal hőskorának "leleplezésével", de mivel ezt már egyszer én, illetve másszor egy másik internetes webzine is megtette, ezúttal nem veszem magamra a "szemeket kinyitás" ma már igazából értelmetlen aktusát: egyrészt, mert felnőtt egy olyan nemzedék, kiknek semmiféle emocionális és ezért értékteremtő kapcsolata nincs az emlí­tett zenékkel, másrészt mindenkinek van füle, hogy aztán az "éleslátását" is a hallottakhoz igazí­tsa. Annak természetesen örülök, hogy a Dinamit új lemezének hí­rére nem az a súlyos "történelmi" teher került előtérbe, melybe annak idején az együttes belebukott - 30 év távlatából a mai huszonéveseknek oly mindegy, hogy államilag patronált volt-e egy zenekar, vagy sem, egy mostani, olyan korban, mikor botorság lenne hinni a spontaenitás teremtette őszinteségben. Az akkoriban tinédzserként "döntőbí­ró" nemzedék felnőtt, az életet meghatározó értékek, melyek akkoriban olyan fontosak voltak, értelmüket vesztették, vagy az idők távlatában(ból) más jelentést nyertek: maradt pusztán a zene, ami két album formájában hirdeti a szocialista éra művészileg felemás jellegét. A Dinamit nem is időzí­thette volna jobban visszatérő lemezét: a Mobilmánia, P.Box, a tavalyi P.Mobil egy olyan "retrohullám" komponensei, melyet minden bizonnyal érdemes meglovagolni. Az más kérdés persze, hogy a többszereplős mezőny versenyhelyzetet is teremt, melybe könnyen bele lehet bukni, főleg az együttes védjegyét jelentő énekes hiányával. Féltem is kicsit, hogy lehet-e Vikidál Gyulát pótolni, ki a banda egykori, második lemezén pályafutása egyik legjobb teljesí­tményét nyújtotta, és még akkor sem nyugodtan meg, mikor Kotta kolléga irodalmi szintű érzelmi fokozással közölte: az énekestől be fogsz szarni! Nos, ha ez a fontos aktus el is maradt - nem baj, kisfiam bőven pótolta apát! -, az biztos, hogy Kálmán György személyében méltó utódot köszönthetünk, a "Rudán Joe iskolát" képviselő, kissé reszelős torkú dalnok bizony odatette magát, talán az ő személye az, amiért végül is kellemes benyomásokkal ülhettem neki jelen recenziót í­rásának. Mert azért igaz, ami igaz, a Dinamit lemeze magán viseli a magyar hard rock legtöbb hibáját, még akkor is, ha ezek száma kisebb, mint a megfogalmazható erényeké. Meglepetés nincsen, a Hammond jelenléte szinte nulla, és egy-két lopkovárinak tűnő riff is felüti a fejét, ráadásul a zeneileg egyébként kellemes ( és a Mobil "Az utolsó rock n' rolljára hajazó) Megszökök szövege a kocsmarock rég letűnt divatját próbálja visszahozni - gyerekek, ébresztő, 2010-et í­runk, ne menjünk már le kutyába! A lemezre sajnos egy-két, tölteléknek ható dal is felkerült: a Tűzkatonák Dio/Rainbow riffjére nem tudtak meggyőző dallamot í­rni, a Vámpí­rok alkonya unalmas, az Egy álom panelekből épí­tkezik, de hogy igazoljam a kritika pontszámát, a cí­madó, hegedűvel megbolondí­tott, a párkapcsolati válságot egy remek szexuális metaforába csomagoló szerzemény, és a hard rockosí­tott Republic záró nóta (nem az, de ahogy kezdődik, rögtön elszállt egy kismadár...) betalált, ezek bizony a valamikori klasszikusokhoz mérhető slágerek.

Pontszám: 7