Dream Theater: Dark Side Of The Moon
írta Hard Rock Magazin | 2006.05.09.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
2005. október 25.-e London. A mai progresszív rock-metál élet trónján ülő öt ember belekezd egy legenda előadásába. Pink Floyd: Dark Side Of The Moon. Egy album, mely bevonult az örökkévalóságba. Egy album, mely több évig vezette az eladási listákat és 1973. március 24-i megjenelése óta több, mint 35 millió példányt adtak el belőle. Egy album, mely egy zenekar tevékenységének egyik csúcspontját jelentette. A Dream Theater ismét bizonyította nyitottságát. Az "Official Bootleg" sorozatban eddig kiadott két "zúzós" feldolgozást rejtő darab után (Iron Maiden: "The Number Of The Beast" és Metallica: "Master Of Puppets") egy olyan világba kalauzolja a zenerajongót, mely nagyon messze áll az előbb felsorolt két csapat tevékenységétől. Vagy mégsem? Erre a kérdésre ad frappáns választ ez az album. Egy olyan darabról van szó, mely koncepciózus, de mégsem az. Az első perctől kezdve az utolsóig magával ragad, elkap, és nem enged el sosem. Interpretálásában a legnagyobb nehézséget pontosan ez adja. Hogyan lehet átadni azt az érzést, melyet az anyag eredeti meghallgatása nyújt, úgy, hogy közben egy picit hozzá is tegyünk. A válasz: Dream Theater módra. Tisztelettel az eredeti mű iránt. A csapat ugyanis - azzal együtt, hogy némi extrát is hozzá tesz az eredeti alkotáshoz - úgy játssza el az albumot, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Persze sem Portnoy, sem Petrucci, sem Rudess nem tudja ( és nem is akarja) önmagát megtagadni. Mike ritmusai jóval erőteljesebbek, mint Nick Mason ütései, John sem játszik annyira finoman, mind David Gilmour, Jordan futamai is - természetesen - sokkal rockosabbak, mint Richard Wright-é. De ez az, amitől igazán nagyszerű ez a feldolgozás. Szinte hangról hangra azt halljuk, mint az 1973-as albumon, de még is folyamatosan érezzük az új értelmezés szándékát. A szinte mindenki által ismert Money - melyben a Pink Floyd bőgős, Roger Waters zenekarának egykori tagja, Norbert Stachel játssza a szaxofon szólót - és a Time című darab mellett minden egyes dal csodálatosan szólal meg. A "Speak To Me/ Breathe" páros elszállása, a "The Great Gig In The Sky" semmihez sem hasonlítható női vokálja, - melyet a Metropolis koncertről ismert Theresa Thomason ad elő - elképesztő, az "Us and Them" elszállása pedig hűen idézi fel a 70-es évek világát. És akkor még nem is beszéltünk a "Braine Damage" és az "Eclipse" megismételhetetlenségéről, melyet sikerült megismételhetővé tenni. A zenészek teljesítményéről sem lehet újat írni. Minden poszton a Dream Theatertől megszokott tökéletes játékot nyújtják. Még a sokat "piszkált" James LaBrie is tökéletesen énekli el - a hangfekvéséhez tökéletesen passzoló - nótákat. A zenekar, a CD kiadásakor, - mely az Official Bootleg sorozatban lát napvilágot - igazán kedvezni akart rajongóinak. A dupla CD második korongjára ugyanis rápakoltak néhány olyan Pink Floyd szerzeményt, melyet különböző turnéikon "kedvtelésből" adtak elő. Ezen kívül az anyag megjelent DVD formátumban is, melyről természetesen - amint megérkezik - részletesen beszámolunk. Rendelhető a www.ytsejamrecords.com címen.
Legutóbbi hozzászólások