Arachnes - In Praise Of Science

írta garael | 2006.04.29.

Megjelenés: 2006

 

 

Kiadó: scarlet records

Weblap: www.arachnes.it

Stílus: prog- neoklasszikus metal

Származás: Olaszország

 

Zenészek
Enzo Caruso - ének, billentyű Franko Caruso - gitár háttérvokál Gabriele Baroni - basszus Stefano Caironi - dob
Dalcímek
1. Ouverture 02:26 2. Gothic Description 04:56 3. Just Try and Hit Me 05:05 4. Dark Side of My Mind 05:14 5. I'm Closing My Eyes 04:56 6. First Movement 03:33 7. Second Movement 01:51 8. Third Movement 04:10 9. A Secret Sky 03:19 10. Schizophrenia 05:00 11. Nightmare 04:22 12. Blues Variation 04:07 13. Knowledge 04:29
Értékelés

A Communic után Lucas-i fordulattal folytassuk hát a klónok háborúját egy újabb reménységgel, ahol a klóngazda egy régi kedves ismerős, a Dream Theater, ám a klónozás során - a Légy c. horrorfilmhez hasonlóan - valami kis gebasz került a szerkezetbe, í­gy a végeredmény azért nem teljesen az lett, amit az álomszí­nházban előadnak. A Caruso testvérpár által összehozott olasz csapat immáron ötödik albumával egy olyan zenei világot alakí­tott ki, melyben az Awake korabeli Dream Theater apai pártfogásába vette a Helloween dallamos speedelését, némi Sonata Arctica-s csemballó kí­séret közepette. No, lehet, hogy ez í­gy kissé rémisztően hallatszik, ám ne ijedjen meg senki: a kapott végeredmény igen jól sikerült eleggyé állt össze, melyben az összetevőkből a legjobb í­zek érződnek ki. A Dream Theater-es hatást az énekes , Enzo Caruso hangja is fokozza, különösen a felsőbb tartományokban emlékeztet a fiatalkori LaBrie-ra, no és persze az olyan dallamfordulatok, mint amilyenek a Dark Side of my Mind-ban is előfordulnak, könnyen deja vu-t idézhetnek a DT fanokban. Szerencsére a plágium ténye azért nem helytálló- inkább szellemiségében is feelingjében idézik meg az 1993-as mestereket. A DT riffelés és billentyű munka mellett a dallamok gyakran - s ami végül is letörli a tökéletes klón voltot a csapatról - a neoklasszikus vonalhoz közelí­tenek: a Just try and hit me refrénje akár a legutóbbi Helloween albumon is elférne, az I'm closing my eyes pedig olyan "klasszicista" dallamot hoz, melynek maga Malmsteen mester is minden bizonnyal örülne. A csapat azért biztos, ami biztos alapon , egy kis rafinériát is belecsempészett a lemezbe, ami nem is olyan kicsi: egy szerintem egységes koncepció mentén öszekapcsolt három tételes instrumentális szösszenetről van szó, mely a filmzenés bevezetőtől az elborult progresszí­v durvulatig villantja meg a srácok tehetségét. Az album azonban a mostanában divatos thriller megoldásokhoz hí­ven tartalamaz még egy "csavar meglepetést": két hammond orgonás művet, melyből az egyik egy hagyományosabb prog. szám, ám a másik a hallgató meglepetésére bizony egy old school blues improvizáció, ahol a szólót a gitár helyett a jó öreg orgona sí­polja végig, olyan feelinggel, melyet szí­vesen hallottam volna az Ian Gillan szólólemezen is.

Pontszám: 9

Legutóbbi hozzászólások