Arachnes - In Praise Of Science
írta garael | 2006.04.29.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
A Communic után Lucas-i fordulattal folytassuk hát a klónok háborúját egy újabb reménységgel, ahol a klóngazda egy régi kedves ismerős, a Dream Theater, ám a klónozás során - a Légy c. horrorfilmhez hasonlóan - valami kis gebasz került a szerkezetbe, így a végeredmény azért nem teljesen az lett, amit az álomszínházban előadnak. A Caruso testvérpár által összehozott olasz csapat immáron ötödik albumával egy olyan zenei világot alakított ki, melyben az Awake korabeli Dream Theater apai pártfogásába vette a Helloween dallamos speedelését, némi Sonata Arctica-s csemballó kíséret közepette. No, lehet, hogy ez így kissé rémisztően hallatszik, ám ne ijedjen meg senki: a kapott végeredmény igen jól sikerült eleggyé állt össze, melyben az összetevőkből a legjobb ízek érződnek ki. A Dream Theater-es hatást az énekes , Enzo Caruso hangja is fokozza, különösen a felsőbb tartományokban emlékeztet a fiatalkori LaBrie-ra, no és persze az olyan dallamfordulatok, mint amilyenek a Dark Side of my Mind-ban is előfordulnak, könnyen deja vu-t idézhetnek a DT fanokban. Szerencsére a plágium ténye azért nem helytálló- inkább szellemiségében is feelingjében idézik meg az 1993-as mestereket. A DT riffelés és billentyű munka mellett a dallamok gyakran - s ami végül is letörli a tökéletes klón voltot a csapatról - a neoklasszikus vonalhoz közelítenek: a Just try and hit me refrénje akár a legutóbbi Helloween albumon is elférne, az I'm closing my eyes pedig olyan "klasszicista" dallamot hoz, melynek maga Malmsteen mester is minden bizonnyal örülne. A csapat azért biztos, ami biztos alapon , egy kis rafinériát is belecsempészett a lemezbe, ami nem is olyan kicsi: egy szerintem egységes koncepció mentén öszekapcsolt három tételes instrumentális szösszenetről van szó, mely a filmzenés bevezetőtől az elborult progresszív durvulatig villantja meg a srácok tehetségét. Az album azonban a mostanában divatos thriller megoldásokhoz híven tartalamaz még egy "csavar meglepetést": két hammond orgonás művet, melyből az egyik egy hagyományosabb prog. szám, ám a másik a hallgató meglepetésére bizony egy old school blues improvizáció, ahol a szólót a gitár helyett a jó öreg orgona sípolja végig, olyan feelinggel, melyet szívesen hallottam volna az Ian Gillan szólólemezen is.
Legutóbbi hozzászólások