Ozzy Osbourne: Scream

írta Kotta | 2010.07.04.

Megjelenés: 2010

Kiadó: Epic Records

Weblap: www.ozzy.com

Stílus: modern rock, heavy metal?

Származás: UK?

Dalcímek

Értékelés

Mit lehet mondani valakiről, akinek a hangjánál csak az agysejtje kevesebb, ennek ellenére énekesnek megy és estéről estére lejáratja magát nyomorúságos családi életének TV nyilvánossága elé tárásával? Szánalmas, nemde bár? Természetesen Győzikéről van szó, ki másról? Miért te kire gondoltál? Rossz az aki rosszra gondol... Szóval itt van nekünk az originális, angolszász Győzike, őt mégis minden hülyesége ellenére rettenetesen kedveljük. Nemcsak azért, mert honi celebünkkel ellentétben ő letett valamit az asztalra, csak hogy mást ne emlí­tsek, Iommi bátyóval együtt egy új zenei stí­lust alapoztak meg, a klasszikus szólóalbumairól nem is beszélve, de azért is, mert jó ember. Szerethető, az összes hibájával együtt. Nem utolsó sorban pedig ő nem eredendően kétbites, a nagykanállal habzsolt rock 'n' roll életmód amortizálta le, gyakorlatilag kisebb fajta csoda, hogy még él és szí­npadra tud állni. Sajnos nem lehet elmenni a mellett a tény mellett, amikor újkori pályafutását értékeljük, hogy a Sharon által működtetett marketing stratégia és -gépezet görcsösen próbálja őt modernizálni és fogyaszthatóvá tenni a legnagyobb zenepiac, az amerikai trendek által irányí­tott fiatalság számára. Ez többé-kevésbé sikeres is, ami üzletileg komoly elismerés a feleségének, tekintetbe véve mennyire nem piackonform maga a termék - az elbutulás előrehaladott stádiumában lévő, kivénhedt rocknagypapáról van ugyanis szó. Őszintén szólva, nem csodálkoznék, ha a modern üzleti főiskolákon Ozzy újrapozicionálása már most komoly esettanulmány lenne. Tény: ügyesen elkerülték, hogy az öreg pár száz fős nosztalgia-klubbulik szintjére süllyedjen, ahogy az nem egy korábban sikeres kortársával megesett (pl. Winger, Dokken, stb., de a nagyon hasonló pályafutással rendelkező, viszont sokkal jobb énekes Dio sem tudott/tudna szólóban stadionkoncert-körutat bevállalni - na igen, ehhez minimum egy Big Brother szereplés kell és Diofest néven hip-hop fesztivált rendezni sem ártott volna...). Ennek a törekvésnek egy újabb manifesztációja ez a korong is, és mint ilyen - ha igazán finoman fogalmazok -, már nem elsősorban a régi rajongóknak, rajongókhoz szól. Másodsorban viszont mégis, mert nyilván akkor maximális a megtérülés, ha úgy tudnak új fanokat szerezni, ha közben a régieket is sikerül megtartani. Ennek fényében a modern, Rob Zombie-s hangzásvilág kiegészí­tőjeként feltűnnek a korai lemezeken már hallott - hallhatott riffek, zenei megoldások. Ezek egy része sajnos túlságosan is ismerős, í­gy felmerül az újrahasznosí­tás gyanúja. A friss húsoknak persze ez a vicc is új lesz, a vén csontokat pedig jóleső érzés kerí­ti majd hatalmába az ismerős hangok hallatán - valami ilyesmi lehetett a koncepció. Gus G.-nek is kiadhatták ukázba, hogy néhány szólóba Rhoads-os elemeket szőjön - összességében rettenetesen mesterkélt az egész. Ráadásul ez a régies-modernkedő, maszatos stí­lus egy kicsit sem áll jól az amúgy igen tehetséges gitárosnak, szerintem végigszenvedi a produkciót, legalábbis elég keveset tud megmutatni az igazi valójából. Ez énnekem amúgy a legnagyobb bajom ezzel az albummal: még csak villanásokban sem érzem a művészi attitűdöt, úgy vélem, egyetlen szám sem azért született, mert valami kikí­vánkozott Ozzyból, mint alkotóból. Nem műalkotás ez, hanem termék. Sajnos, még csak nem is prémium termék: objektí­ven vizsgálva a számok többségének szí­nvonala kifejezetten középszerű, melyet a márkanév úgyis elad majd. McDonalds attitűd - folyamatosan újí­tunk a kí­nálaton (lásd zenészek időnkénti lecserélése), hogy érdekesek maradjunk, de azért nem radikálisan, a kiszolgálás profi, végül is önmagában egyik kaja (szám) se kifejezetten rossz, de ettől még nyugodtan kijelenthető: én igazán jót Mekiben még nem ettem. Amennyibe ott egy menü kerül, annyiért máshol rendes, többfogásos kaját kapni, levessel, főétellel, salátával, fröccsel - tányérban, élvezve. Úgyhogy kerülöm is a gyorsétteremláncot, ahogy bizton kijelenthető: ez a lemez sem lesz visszatérő vendég a lejátszómban. Tudni illik, ettől sokkal jobb zenék jönnek ki manapság, í­gy is alig tudom a tempót tartani, középszerre nem jut idő, még akkor sem, ha egyik korábbi nagy kedvencemről van szó. A múlt iránti tiszteletből, na és azért, hogy édesanyám ne hónapokig küzdjön a csuklással (csak hetekig), adok rá egy hatost, de lehetne ettől kevesebbet is akár, mert ez a produkció olyan messze van a korai albumok szí­nvonalától, mint az új ÁSZ elnök a pártsemlegességtől. Persze ettől te még szeretheted - bármily meglepő ugyanis, a Mekit is kifejezetten sokan kedvelik.

Pontszám: 6