Crashdiet: Generation Wild

írta TShaw | 2010.05.15.

Megjelenés: 2010

 

 

Kiadó: Universal

Weblap: http://www.crashdiet.org

Stílus: Glam/Sleaze

Származás: Svédország

 

Zenészek
Simon Cruz - ének Martin Sweet - gitár Peter London - basszusgitár Eric Young - ütősök
Dalcímek
01. Intro 02. Armageddon 03. So Alive 04. Generation Wild 05. Rebel 06. Save Her 07. Down With the Dust 08. Native Nature 09. Chemical 10. Bound to Fall 11. Beautiful Pain
Értékelés

Mint egy páncélos lovag a Hadtörténeti Múzeumban... ilyen az új Crashdiet lemez. Jobban körülí­rva a dolgot: modern eszközökkel előállí­tott régiség. Ahogyan a múzeumban látható páncélzat, kard, sisak és pajzs is modernkori mesterek munkája, modern alapanyagokból, de ötszáz éves technikával, úgy ez a lemez a nyolcvanas évek glam metalja, a modern kornak megfelelő technikai szí­nvonalon létrehozva. A 2000-ben alakult svéd csapat (lehet, hogy Svédország lesz a legújabb rockzenei nagyhatalom?) már első albumával is hatalmasat kacsintott a nyolcvanas évek hajmetaljára, ez jól látszott az album borí­tóján, vagy a Breakin' the Chainz és a Knokk 'Em Down dalokon is. A folytatás, a 2007-es lemez szintén egy igazi glam hullámvasút volt, ráadásul Mick Mars személyében egy olyan vendéget is sikerült meghí­vniuk a felvételekre, akivel már könyvelhető volt a siker. Most pedig itt vagyunk a 'Generation Wild'-nál, az aktuális kiadványnál, ami szinte iránytűként mutatja meg, hogyan is kéne zenélniük most a nyolcvanas évek hajzuhatagos sztárzenekarainak. Lehet bólogatni, hogy mennyire jó az új Ratt, Mötley, vagy bármelyik másik visszatérő lemez, a valódi örökséget sokkal hitelesebben viszi tovább ez a banda - ez nekik dicséret, az öregeknek egy ejnye-bejnye. Rátérvén az albumra, az első hallgatás utáni első gondolatom az volt, hogy az Intro ide bizony tök felesleges. Aztán felmerült bennem, hogy valahol már hallottam az első dalt. Lassan aztán kitisztult, hogy az Armageddon basszus- és dobtémája bizony kí­sértetéjesen hasonlí­t a Kiss Creatures of the Night cí­mű klasszikusára, a gitár megszólalásán pedig kifejezetten érződik Mick Mars hatása. Mégis, a hasonlóságot nem tudtam zokon venni nekik, mert rettentően jól csinálják, amit csinálnak. A So Alive esetében ugyan kicsit kilóg a lóláb, de a cí­madó dal megint nagyon rendben van. A Rebel elején elinduló chopper hangja újfent egy elég egyértelmű utalás a klasszikus Girls Girls Girlsre, sőt, Simon Cruz énekes mintha direkt Vince Neilt próbálná maní­rozni az énekével - bár nem hiszem, hogy Vince valaha is képes lett volna ekkorákat sikí­tani. Érdemes egyébként megjegyezni, hogy Simon már a banda harmadik énekese, eddig minden albumra jutott egy-egy új hang. Szintén pozití­van sül el a kicsit romantikusabbra vett téma, a Save Her, mely elég hamar az egyik kedvencem lett az albumról. A dögös és aránylag rövid Down with the Dust talán egy kicsit Def Leppard-os, legalábbis szerintem a dal néha kifejezetten hasonlí­t a Stagefright cí­mű Leppard nótára. Ez a hasonlóság már elég is volt ahhoz, hogy ez a dal a másik favoritom legyen a lemezről. A folytatás is teljesen egyértelmű. A Native Nature egy kicsit talán már sok, de a Chemical visszahozza a dolgokat pozití­v irányba. Belassult, de még í­gy is rettentően dögös szám, amitől az egész album valahogy rendezettebbnek tűnik. A zárásnak hagyott Bound to Fall és Beutiful Pain sem fog problémát okozni, csont nélkül megugorják az album elején felrakott lécet, sőt, utóbbi nóta külön is megérdemli a dicséretet drámai zeneiségének köszönhetően. Alapvetően hamar meg lehet barátkozni ezzel a lemezzel. Számos példát láthattunk már arra, hogy egy banda megpróbálja megidézni a nyolcvanas évek szellemiségét, de a Crashdiet próbálkozása eddig talán mindegyiküket lekörözi. Ízlésesen válogatnak a nagyok hagyatékában és emlékeiben, de saját magukat is maximálisan beleteszik a nótákba. Bizonyára az sem véletlen, hogy az MTV visszadobta az első kislemezként megjelenő Generation Wild videoklipet, a benne megjelenő í­zléstelen képek miatt... ez aztán a hagyományőrzés!

Pontszám: 7.5

Legutóbbi hozzászólások