The Dogma - Black Roses (2006)

írta garael | 2006.03.30.

Megjelenés: 2006

Kiadó: Drakkar Records / SONY BMG

Weblap: www.thedogma.net

Stílus: power-gótikus metal

Származás: Olaszország

Dalcímek

Értékelés

Ha történelmi példát akarnánk hozni arra a zenei stí­lusra, amit a The Dogma hozott létre ezen a lemezen, akkor talán Zrí­nyi kirohanása előtti pillanatokat emlí­teném: a feszült , kirobbanásra kész érzelmek, az ünnepélyes szomorúság, a papok kórusának utolsó zsolomája, és a gyászos patetizmus keveredése tükrözheti azt a zenei feelinget, ami a lemezen hallható. A fentiekből talán kiderül, hogy a talján fiúk a hagyományos euro-metalt keverik a méltóságteljes, szomorkás gótikus metállal, abból az olasz fajtából, mely sokkal lágyabb, és bensőségesebb, mint harci kürtös német társai. Ilyen tekintetben power oldalról a Rhapsody-t és a Labyrinth-et tudnám megemlí­teni, - ezt főleg az énekes poweres, magas hangja, az operás kórusok, és a kétlábdobok gyakori nekifutása jelenti, ám ami a zenét igazán élvezetessé teszi, az a gótikus dallmavilág, mely a power oldalról erőre kapva némi heroikus tuninggal igencsak alkalmas a fejbiccentő izmok edzésére. Ehhez járul a billentyűk néha progresszí­v tekerése, -mely mellett állandó hangulati aláfestést nyújtanak, - és a gitárok gótikus zizegését megszakí­tó erőteljes riffek. A témák aprólékos kidolgozásával a dalok gyakran átcsúsznak a hat percen túlra, ám ennek ellenére nem válnak unalmassá: a kórusok, billentyűszólók, speed futamok barokkos változásai szinte minden percre tartogatnak meglepetéseket, gyakran filmzenei hatást keltve. Különösen jól sikerült a stí­lusok összesimí­tása a Queen of the damned-ben, ahol a klasszicista dallamok és az "angyali" női énekhang olyan fülbemászó dallammal találkozik, mely már egymaga elvinné a hátán az egész albumot, ám a Devil's Bride orgonával kí­sért epikus kibontása, és a tempók változatos variálása szintén azonnal megkedvelteti a hallgatóval a lemezt.. Az ilyen gazdag érzelmi töltetű albumoknál természetesen elengedhetetlen a lí­rai oldal pátoszos kibontása: ez itt is meg van, ám a szentimentalizmus szerencsére nem csap át "rokokós könnyfolyamba", sem a Maryann, sem a ...And Julie No More nem használ olyan hatásvadász eszközöket, melyek elhiteltelení­tenék a dalok mondanivalóját. Az együttes ereje egyébként a heorikus és érzelmes témák í­zléses és ötletes egymásba olvasztásában rejlik, az ebből adódó feszültséget a dallamvilág "puhasága" ügyesen tereli a jótékonyság dimenziójába, bizonyí­tva ezt a Ghost Of war is, melynél én hevesen léggitározni kezdtem, nejem viszont az énekessel kezdte együttdúdolni a dallamot, olyan érzelmi ambivalenciát teremtve, mely mégsem okozott zavart, inkább nyugodt élvezetet.

Pontszám: 9