Kaipa: In the Wake of Evolution

írta TShaw | 2010.04.25.

Megjelenés: 2010

Kiadó: ImsideOut

Weblap: www.kaipa.info

Stílus: progresszí­v rock

Származás: Svédország

Dalcímek

Értékelés

Ha a progresszí­v rock abból áll össze, hogy egy rakás kifejtetlen, egyenként is bőven slágergyanús témát belegyúrunk egy tí­zperces dalba, keretet adunk neki és csinálunk még néhány ilyet, akkor a Kaipa a stí­lus egyik legnagyobb királyának is kinevezhető. Soron következő albumuk, az 'In the Wake of Evolution' egy majdnem hetven perces anyag, melynek műsoridejét alig nyolc szám teszi ki. Mondanom sem kell, ezek a dalok bizony nagyra hí­ztak, van, amelyik 18 perces - ám ez a tétel egyben az album legjobb darabja is, szerény véleményem szerint legalábbis -, a legrövidebb szám viszont egy árva két és félperces instrumentális szerzemény. Progresszí­vnak már ez is elég progresszí­v, de a lényeg ugyebár a zene, nem pedig annak az elrendezése. A zenével pedig nincsen gond. A csapat egy egészen elvont, de egyben barátságos zenei világot teremt a lemezen, amin jól megfér egymás mellett a nyugati folk néhány jellegzetes hangszere (igaz, ezek közül csak a hegedű valódi, a többit szintetizátorral imitálják), a jazzre hajazó ütemtémák, a hetvenes éveket idéző szinti futamok, és természetesen a különleges, drámai vagy romantikus énektémák. Történik mindezek vegyí­tése úgy, hogy a lemezt egyáltalán nem lehet részekre, hangulatokra osztani. A kohézió tökéletes, a rengeteg hangulat és benyomás gyakorlatilag az első perctől az utolsóig megállás nélkül bombázza a hallgatót, unatkozni tehát lehetetlen az album hallgatása közben. Amúgy pedig a zene kifejezetten pozití­v. Barátságos, már-már kismacskaként simul hozzá az emberhez. Nyoma sincs nyomasztó momentumnak, vagy negatí­v töltetű mondanivalónak. A fennköltség érzete viszont végigkí­séri mind a hetven percét az anyagnak. Maga a zene persze ennek ellenére is rettentően izgalmas, bár aki keménységre és hullámvasutas utazásra vágyik a különböző hangulatokban, az itt nehezen fogja megtalálni a helyét. Hans Lundin dalszerző - és billentyűs-énekes - alkotása tehát kétségkí­vül fantasztikus és figyelemreméltó anyag, ám vannak negatí­vumai, amiket sajnos muszáj neki felemlegetni. Ezek közül az első és legkarakteresebb az énektéma olykor kifejezetten idegesí­tő mivolta. Gondolok itt egyfelől a saját és Patrik Lundström hangjára, amit néha szétfeszí­tenek az indulatok - ez pedig nem feltétlenül passzol a zenéhez -, de sokkal inkább vonatkozik a negatí­v megjegyzés Aleena Gibsonra, aki néhol kifejezetten zavaróan adja magát elő. Fokozottan igaz ez a The Words Are Like Leaves cí­mű dal elejére, ahol nagyon jól érezhető a hangjában lévő karcosság. Ebből fakadóan a magas hangok bizony néha fájdalmasnak és kí­nosnak tűnnek. (Nos, ha ennyi neked már idegesí­tő, akkor a Diablo Swing Orchestra ismertetőt biztos nem te í­rod 😀 - szerk.) Tekintve azonban, hogy a lemezen legtöbbször inkább a zene dominál az ének helyett, ez a hiba sem annyira feltűnő, sőt, meg is lehet szokni egy idő után. A másik kissé negatí­v dolog a déja vu érzés, ami gyakran merült fel bennem az album hallgatása közben. Ezt csak azért nem tartottam akkora problémának, mert ennyi ütemben és témában egyszerűen képtelenség nem fellelni valamit, ami ismerős lehet, netán konkrétan hallottuk már valahol. Ez nem is nyomott sokat a latban a végső értékelésnél. Meg kell még emlí­tenem az album zenészgárdáját is, ami egy igen kiváló csapat lett. Maga Aleena Gibson korábban country énekesnőként tevékenykedett, de énekes kollégája például a Ritualban zenélt. De felemlegethetném még Per Nilsson és Jonas Reingold nevét is - utóbbi név igazából már önmagában garancia arra, hogy a prog.-rockerek imádni fogják a lemezt. Mit is lehetne mindehhez még hozzátenni? Adott egy lemez, ami egyszerre modern és kicsit régimódi, amolyan különlegesség, valami nem mindennapi. Viszonylag könnyen megadja magát, de sokadik hallgatás után is képes valami újat adni, mindemellett pedig érezni lehet rajta, mennyire nagyszerű zenészek hozták össze ezt az egész mesés világot. Biztos vagyok benne, hogy nem görcsöltek sokat az albummal... az ilyen mesterműveknek gyorsan kell kipattanniuk az emberi elméből.

Pontszám: 8.5