Opus Atlantica - Opus Atlantica

írta garael | 2006.03.15.

Megjelenés: 2003

Kiadó: Regain Records

Weblap: www.metal-observer.com

Stílus: heavy metal

Származás: Svédország

Dalcímek

Értékelés

Sokszor hallani azt az -egyébként kissé önví­gasztaló - megállapí­tást, miszerint hogyha a klasszikus zeneszerzők a mai korban élnének, bizonyára metált játszanának.A legtöbb hivatkozás itt Carl Orff-ra, Beethovenre, Bach-ra, Vivaldi-ra illetve Wagnerre esik, kiknek művei valóban inspirálták valamilyen szinten az európai heavy és szimfónikus metál alapköveinek lerakóit, ám én nem hinném, hogy ezek a művészek jelenünkben mégis éppen az általunk szeretett stí­lus fényét próbálnák továbbemelni. Egyrészt ugye korunknak is meg van a maga "komolyzenéje", másrészt ezek a zsenik képességeiket - s ha már a könnyebb műfajoknál maradunk- sokkal inkább a mainstreanebb musical-ek világában kamatoztathatnák. Ám az bizonyos, hogy az európai heavy metal másképp alakult volna, ha nincsenek ezek a zseniális zeneszerzők - gondoljunk csak bele Blackmore Bach munkásságát gyakran metál zenei környezetbe helyező gitárjátékára-, s jelenünk szimfónikus, epikus csodafegyverei is nehezebb helyzetben lennének inspiráló erő hiányában. Malmsteen,Rhapsody, Helloween, az At vance - csak néhány név azok közül, akik nyí­ltan felvállalják a komolyzenei örökség ápolását, ám rengeteg más banda - ha nem is közvetlenül- ám közvetve szintén az elmúlt korszakok zenei világát próbálja - persze könnyedebb formában- a metál zenébe interpretálni. Bizonyára sokan láttátok Milos Forman Amadeus c. filmjét, melyben a rendező megpróbált kissé szakí­tani a hagyományos Mozart ábrázolással, és a főszereplő alakjában a "játékos embert" domborí­totta ki, Oscar dí­jat érdemlő remek érzékkel (amihez persze kellett Salieri csodálatosan eltalált alakja is). Ennek fényében - a kritikusok nagy bánatára- Amadeus inkább hasonlí­tott valamilyen prehisztorikus punkra (emlékeztek arra az idétlen vihogásra?), mint a felelősség és saját lángelméje kényszerí­tő hatása alatt görnyedő komoly művészre.Nos, ha Forman Mozart-ját a metál zene dimenziójába helyezzük, valami olyasféle művet kapunk, mint az Opus Atlantica nevű supergroup első lemeze. A tagok neveit látva - Jonas Reingold (FLOWER KINGS, MIDNIGHT SUN), Johan Reinholdz (ANDROMEDA, NON EXIST), Jaime Salazar (FLOWER KINGS, MIDNIGHT SUN) és az énekes Pete Sandberg- talán másra számí­tanánk, esetleg egy remek prog. rock lemezre, ám itt másról van szó. A zenészek némiképp kiszabadulva együtteseik béklyóiból, örömzenére ragadtatták magukat, melyhez meghí­vták ötödikként a betépett, vagány Mozartot is, hogy némi csemballójátékkal és klasszticista hangulattal dobja fel a hagyományos skandináv speedelős metált. A kórusokkal megtámogatott nagyí­vű dallamok persze csak hatásukban, és a hangszerelés csilivili csemballóhangszí­nében tükrözik a klasszicizmust, ám az összhatás tökéletesnek mondható: tí­z , jó értelemben vett sláger született, olyan, azonnal megjegyezhető refrénekkel, melyek valahol tényleg a populárisabb komolyzenében gyökereznek, és tudatunk mélyéről előhí­vva azonnal ismerősnek tűnnek (Judas Call). Az olyan számok, mint a metalba oltott udvari tánc, a Holy Graal, az instrumentális egyházi darab, az Anthem, vagy az azonnal a fülünkbe égő billentyűstémával megáldott, fütyülésre késztető Falling Angel a játékos hangulatú, némiképp a Helloween Laudate Dominum-jára hajazó Endless Slaughter-el együtt gondoskodnak arról, hogy metal lakodalmas hangulatunk legyen némi klasszicista beütéssel. Ezeken kí­vül van persze ünnepélyesebb darab is, mint a Sleep With The Devil, vagy a Prince Of Darkness, melyben az énekes a csiilagokat is leénekli az égről. Az amúgy egséges képből egyedül az Edge of World némiképp hard-rockos hangulatú döngöldéje és oózása üt el, jóllehet a maga nemében nem tér el a lemez végig egyenletes magas szí­nvonalától.

Pontszám: 9.5