The Catering Queen: Interjú Szandrával, aki miatt szinte minden zenész visszavágyik hozzánk

Nemrég indí­tottuk útjára a rock és metal zene "szürke", vagy kevésbé "szürke eminenciásait" bemutató sorozatunkat a CSLP-s fiúkkal. A következő kiszemelt áldozatunkkal igen nehéz volt összehozni ezt a beszélgetést, hiszen a műfaj olyan területén dolgozik, ahol az év végi koncertdömpingben a nap 24 órájában elszólí­totta a kötelesség... HRM: Minden valószí­nűség szerint elkötelezett hí­ve vagy a rockzenének vagy bizonyos irányzatainak! Mely stí­lusokat kedveled és egyáltalán, miként fertőzött meg a muzsika? Szandra: Először tizenévesen ismerkedtem meg a rockzenével, elsősorban a magyar zenekarokkal, a külföldi előadók közül pedig azokkal, akiket az MTV nyomott. Majd a későbbiekben párom hatására (Gyémánt Krisztián), aki énekes, megismerkedtem az extreme metal zene összes válfajával is, amelyek a mai napig is a kedvencek. HRM: Sok embernek eszébe sem jut, hogy micsoda tortúra megszervezni egy-egy világsztár vendéglátását. Egyáltalán miként lehet belecsöppenni ebbe a "körforgásba"? Szandra: Nekem se úgy kezdődött, hogy egyik nap felkeltem és kitaláltam, igen ez az, én ezt szeretném csinálni. Az ötletgazdám Kosinszky Gábor (Concerto) volt, akit még a Riff-Röff klubból ismertem, és ő kérdezett rá, nincs-e kedvem ezt csinálni, mert tudta, hogy felszolgáló vagyok egy helyen és már nagyon unom. Így hát belekezdtem, apránként minden eszközt megvásároltam és kitaláltam hogyan is működhetne gördülékenyebben a dolog. Minden egyes koncertre nagy erőfeszí­tést jelent az előmunkák megszervezése: a főzés, a vásárlás, a szállí­tás elintézése, a munkatársaim eligazí­tása és a hazai koncertszervezőkkel való folyamatos kapcsolattartás. Ebben nagy segí­tségemre van a párom és az édesanyám. HRM: A Catering nem csak az étel és az ital felszolgálásáról szól, mondanál pár szót, hogy miből is áll, miként működik a dolog? Szandra: A koncert szervezőjétől megkapom a ridert, ami az adott zenekar kí­vánságlistája. Ebből felmérem azt, hogy hány főről van szó, milyen allergiák vagy étkezési szokások vannak (pl.: húsevők, vegetáriánusok vagy vegánok, akik semmilyen állati eredetű dolgot nem esznek és nem isznak). Ennek megfelelően elkészí­tem az ételeket és beszerzem az italokat, amelyek sokszor nagy kihí­vást jelentenek, mert nem mindent lehet nálunk kapni, ilyenkor hasonló magyar termékekkel pótolom. Mi érkezünk meg az adott koncerthelyszí­nre legelőször és távozunk utoljára. A terí­téssel, a reggeli előkészí­tésével, valamint a nélkülözhetetlen kávé megfőzésével kezdődik a munkánk. Már jó ideje készí­tünk reggelire rántottát, amit nagyon értékelnek a zenekarok. Ha van öltöző, bekészí­tjük az adott rider szerint az italokat, törölközőket. Fogadom az első embereket, akik általában a crew, vagy a turné manager és mindenkinek bemutatkozom; sokszor hallom, hogy ez máshol nem í­gy megy. A reggeli akár délután 14 óráig is elhúzódik és utána látunk neki a vacsora előkészí­tésének. Közben az ügyes-bajos dolgokat intézem, mint például melyek a látnivalók Budapesten, útbaigazí­tás, hol tud vásárolni valamilyen emléket fővárosunkról, bibi nőtt az ujjára és erre kéne ragtapasz, megfázott és én elmegyek neki zsepiért, stb... Kapunyitás előtt kezdődik a vacsora, ahol besöpröm a dicsérő szavakat. 🙂 Ezek után elkészí­tjük a szí­npadra kért dolgokat és megnézzük a bulit. Majd beszélgetünk a zenekarokkal, itatjuk őket, később pedig érzékeny búcsút veszünk tőlük, összepakolunk és hazamegyünk. HRM: Saját szakáccsal dolgozol, vagy esetleg Te magad főzöl? Esetleg sommelier is van a csapatban? Miként áll fel a "team"? Szandra: Eleinte szakáccsal dolgoztunk, később anyukám segí­tségével megtanultam főzni; elég vicces, hogy eleinte a részeges csirkénél többre nem futotta a tudományomból. Egyébként pont azért, mert nem iskolában tanultam főzni, teljesen háziasak az ételeim. Volt olyan zenekartag, aki Ausztráliából jött és elsí­rta magát a levesem miatt, azt mondta, hogy olyan, mint az édesanyjáé, aki nem sokkal azelőtt halt meg (sajnos nem emlékszem már, hogy ki volt az). Párom is besegí­t a főzésbe és már neki is egészen jól megy. Sajnos, a csapatom folyton változik, mert elég változó a munkaidő, ezért nem mindenki ér rá mindig és mindenkor. Két kikötésem van, tudjon angolul, és szimpatikus legyen nekem. Viszont volt már olyan eset, hogy a nemrég hazánkban járt Miyavinak (aki egy japán énekes, gitáros) japánul í­rattam menüt két lánnyal, akik tudtak pár mondatot japánul, Miyaviék pedig ezt nagyra értékelték. HRM: Mivel sok esetben különleges az igény, ha nem teljesí­thető teljes egészében, miként kompenzálod a dolgot? Szandra: A riderek általában sémaként í­ródnak, megpróbálom betartani őket, de sokszor használok fel magyar termékeket is, és odafigyelek, hogy minél gazdaságosabb legyen a kivitelezés. Érdekes, hogy 95%-ban nem í­rják meg azt, hogy mit akarnak enni, de volt olyan zenekar, akik felosztották a napokat és megszabták, hogy hétfő: tészta, kedd: sertés, stb... (de ez ugyanúgy előfordul alkoholos italokkal is); ilyen volt pl.: a Type O Negative és a Mr. Big is! A Status Quo-nál pedig két főre volt megszabva, hogy 14.30-kor van a vacsora és hogy mi legyen a menü. Chips-ek mellé nem salsa szószt veszek, hanem magam készí­tem lecsóból vagy különböző zöldségekből, amiket összemixelek és előfordul, hogy piros aranyat is teszek bele. Rájöttem, az a legbiztosabb, ha többféle ételt készí­tek, í­gy mindenki megtalálja a magának megfelelőt. HRM: Ki(k) volt(ak) eddig számodra a legkedvesebb delikvens(ek) és miért? Szandra: Például Jon Lord, aki egy végtelenül kedves, közvetlen és türelmes ember, akit másodjára megleptem egy kis lencsefőzelékkel (bár nem kértek meleg ételt, csak szendvicseket), ami nagyon jól esett neki. Mikor itt volt a Heaven and Hell, a crew-n kí­vül a zenekarból csak Vinny Appice fogyasztott a főztömből, aki egy nagyon vicces ember. Ennek is volt köszönhető, hogy sikerült fotót csinálnom Ronnie James Dio-val, aki hallotta, hogy egész nap foglalkoztam a csapatával és jól tartottam őket. Amikor itt járt a Dimmu Borgir, a koncert után sikerült egy jó backstage ivászatot összehozni, ahol rávettük Siment (Ics Vortex az akkori basszeros, lásd még Arcturus, Borknagar), hogy énekeljen a kedvenc Arcturus számunkból egy részletet, amit némi bohóckodás kí­séretében elő is adott. HRM: Ki(k) volt(ak) a problémás(ok) és miért? Szandra: Általában a crew-ban előfordul egy-egy arc, aki valamilyen hülye kí­vánsággal áll elő, de ezt is teljesí­teni kell. A zenészekkel kevesebb a probléma, de vannak kivételek, mint pl. a Toto dobosa, aki egy beképzelt ember, belekötött mindenbe, hogy hiányzik a hal a menüből, pedig megvolt az is, csak a riderben azt kérték, hogy a show utánra legyen kész. A Biohazardék nagyon kedvesek és jó fejek voltak egész nap, de amikor felmentek a szí­npadra vettek egy 180 fokos fordulatot, szabályosan megőrültek egy kisebb technikai malőr miatt (beállás nem is volt), félbeszakí­tották a koncit és lejöttek a backstage-be törni-zúzni. Majd visszamentek a szí­npadra, mi pedig gyorsan elpakoltunk mindent, nehogy nagyobb baj legyen a konci végére. Csak én és egy testőr maradhattunk a cateringben, én pedig nem voltam rest kikérni magamnak Bobby-tól, hogy miért is csinálták ezt, mire Ő sűrű elnézések közepette borult a vállamra és elmesélte, hogy ilyen a természete, nem tudja magát kontrollálni. HRM: Nyilván van személyes, bensőséges élményed is valamely koncerttel kapcsolatban, amely ugyan nem feltétlenül kötődik a munkádhoz, mégis abszolút pozití­v vagy negatí­v, tehát maradandó?! Szandra: A negatí­v élményemmel, Peter Steele kézfogásával kezdeném; anno bálványként néztem rá, most pedig egy törékeny, összeesett ember, aki egyébként nagyon kedves. A pozití­v idén nyáron történt az Azfesten, amikor is Agnostic Fronték az utolsó szám előtt felhí­vtak a szí­npadra és ott köszönték meg a munkámat, kb. 3000 ember előtt; mondanom sem kell, bőgtem, mint egy kisgyerek. Nagy kedvencem az Anathema és a fiúk imádják a gulyáslevest; egyik koncertjük alkalmával í­rtam nekik egy cetlit, hogy csak akkor kapnak, ha eljátsszák kedvenc számunkat, a Far Away-t. Jót nevettek ezen és végül a számot nekem küldték a koncerten. Amikor itt volt Phil Anselmo a Down zenekarral, szintén a szí­npadon köszönte meg a finom ételt, és Ő volt az egyedüli, aki egy ugyanolyan pentagramos kötényt kapott, mint ami nekem van. Erre Ő lelkesen elkezdte mutogatni a tetoválásait, és elmondta, hogy a házának a kertjében van egy medence, aminek az aljára ugyanez a pentagram van festve, piros fénnyel megvilágí­tva. A Haggardék nekem adták a hivatalos turné passzukat, pedig még hat állomás volt hátra a turnéjukból. Volt még egy nagy elismerés, mégpedig a Miyavi-val kapcsolatban; Ő soha senkivel sem fotózkodik és sohasem dedikál. Én mégis kaptam tőle egy cd-t, amit később dedikált is, ráadásul a banda tagjai közölték, hogy Európában én vagyok az egyetlen, akinek van tőle aláí­rása. Sokszor beszélgetek velük magánügyekről, megkérdezik a véleményem, vagy csak kiöntik a szí­vüket. Rengeteg szuvení­rem van, amit tőlük kapok, csak úgy. A legutóbbit épp Vernon Reidtől (Living Colour), aki nekem adta a koponyás hamuzóját, amit évek óta magával hordott a turnékon, igaz nem cigizés céljából! :o) HRM: Esetleg van olyan hí­resség, akivel a találkozásod óta tartod a kapcsolatot (amolyan baráti módon)? Szandra: Sok zenésszel, zenekarral, és crew taggal tartom a kapcsolatot e-mailben. Egyébként eléggé meg szoktam lepődni azon, ha találok a neten olyan turné naplókat, ahol megemlí­tenek (ebből van már egy jó kis gyűjteményem), számomra azonban sokkal fontosabb, amikor visszatérnek hozzánk és már barátként üdvözölnek. HRM: Az idei év sem telt még el, de már jó pár fantasztikus koncerten vagyunk túl. Milyen élményekkel gazdagodtál eddig? Szandra: Sok visszajáró zenekar van és persze akadt jó pár új is, ami felejthetetlen volt: Scorpions, Code, DevilDriver, Mr. Big, Solstafir, The Ocean, stb.! Kevés lenne a hely, hogy mindet felsoroljam. HRM: Miként tervezed a jövőt és hogyan látod itthon (akár hazai, akár külföldi vonatkozásban) a "kemény rock" potenciális helyzetét? Szandra: Szeretném, ha minél több koncert lenne és sikerülne olyan bandákat is elhozni, akik még nem jártak nálunk (vonatkozik ez kis és nagy nevekre egyaránt), bár ez a rajongókon is múlik, hogy vegyenek jegyet a koncikra, mert ez a körforgás csak í­gy érhető el. Mindenképpen megerősödni látszik a műfaj, ami abból is nyilvánvaló, hogy sok újjáalakuló zenekar van. A metal zenét soha nem fogják temetni! HRM: Van olyan előadó, akinek a koncertjét feltétlenül látnod kell még? Szandra: Van, de ez teljesül jövőre, hogy itthon is láthatom az Ulvert, ők nagy kedvencek! Van olyan zenekar, akiket szí­vesen etetnék: Danzig, Pearl Jam, Rammstein, Opeth. HRM: És végezetül, kik a kedvencek (zenekarok, albumok)? Szandra: Albumokat nem emelnék ki, inkább a kedvenceket í­rnám, persze nem teljes a felsorolás. 🙂 Arcturus, Ulver, Code, Dodheimsgard, Katatonia, Anathema, Arsis , The Black Dahlia, Murder, The Faceless, Bloodbath, Behemoth, Moonspell, Cradle of Filth, Tiamat, The Gathering, Blood Duster, Opeth, Watain, My Dying Bride, Brujeria, Keep of Kalessin, Mayhem, Mr. Big, Whitesnake, Pearl Jam, Rammstein, Danzig, stb, stb... Szandra: Nagyon szépen köszönöm nektek az interjút! HRM: Mi köszönjük, hogy rendelkezésünkre álltál. Szakáts Tibor, Pearl69, Szöcske