Blackwood Creek: Blackwood Creek

írta JLT | 2009.12.22.

Megjelenés: 2009

Kiadó: Frontiers

Weblap: www.myspace.com/blackwoodcreek

Stílus: hard rock

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Azt gondolom, nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy mostanában (is) jó dolog Kip Winger rajongónak lenni. Az utóbbi időkben a 80as évek egyik legtehetségesebb muzsikusa igencsak aktí­vnak bizonyult, gondoljunk csak legutóbbi remek szólólemezére vagy éppen az idei mesterműre, a Karmara. Már csak ezekkel az anyagokkal is bőven el lennének a fanatikusok kényeztetve, ám most itt az újabb album a mester műhelyéből, amire jómagam is roppant kí­váncsi voltam, hiszen a Blackwood Creek volt anno Kip első bandája, és az elmondások szerint teljesen más zenét játszanak mint amit megszokhattunk ettől a zseniális művésztől. A banda története a 70es évekre nyúlik vissza, amikor három fiatal kamasz úgy döntött, hogy ők bizony zenélésre adják a fejüket és zenekart alapí­tanak. Nem nehéz kitalálni, hogy a három srác közül az egyik Kip Winger volt aki testvérével Nate Wingerrel és a gitáros Peter Fletcherrel hozta létre a bandát, ami 1980ban feloszlott és csak most, 19 évvel később állt össze egy új album erejéig. Gondolom a csapat legismertebb tagját nem kell bemutatnom senkinek, de két kevésbé ismert "kollégájáról" ejtenék pár szót.. Nate Winger ugyan főállásban dobos, de nevét inkább háttérvokálosként ismerhetik a 80as évek szerelmesei. Ezt alátámasztandó, Nate olyan előadókkal dolgozott mint a Lillian Axe, a Kix, a Ratt vagy épp az Unruly Child, de a legendás In The Heart Of The Young korongon is szerepelt. Nem rossz névsor, úgy látszik a Winger családban a jó énekhang genetikus adottság. Peter Fletcher gitáros neve számomra egyáltalán nem volt ismerős elsőre, de kis utánajárással kiderült, hogy már találkoztam vele korábban a roppant érdekes nevű Pigmy Love Circus albumain. Nos ők hárman alkotják a bandát, és ezzel a lemezzel tulajdonképpen ott folytatják, ahol majdnem 20 évvel ezelőtt abbahagyták. Amikor meghallottam, hogy készül a lemez egyből az a kérdés fogalmazódott meg bennem, vajon milyen is lesz a zene. Ismerve Kip Winger sokoldalúságát és páratlan adottságait, abban biztos voltam, hogy jó muzsika lesz ebből, ám a stí­lusra nem mertem volna fogadni. Nos miután végighallgattam a lemezt, rájöttem, hogy nem csak a Blackwood Creek név miatt lesz a nosztalgia érzése a jellemző, de a zenei világ is a 70es évek Amerikáját idézi. Ez számomra roppant mód örömteli dolog, mert í­gy egy másik oldalát is megismerhetem a mesternek, azt, amelyik tulajdonképpen elindí­totta a pályán. Hirtelen gondolkodóba is estem, hogy vajon hány ilyen "ezer arcú" zenész van még Kip Wingeren kí­vül. Olyan, aki minden egyes albumával igazi értéket tudott teremteni, és aki mert másmilyen lenni akkor is ha a trendek nem ezt diktálták... Azt hiszem nem sok ilyen muzsikus van a világon. No, de vissza az új albumhoz! Ahogy hallgattam a lemezt, olyan bandák derengtek fel előttem, mint a Reo Speedwagon, a Lynyrd Skynyrd, a Black Oak Arkansas, a Grand Funk Railroad. Önmagában már a négy csapat neve is izgalmasan hat, én bizony nagy lelkesedéssel állok neki bármilyen zenekar művéhez ,ami az emlí­tett legendákat követi. Most azonban ez a kí­váncsiság még inkább erősebb volt, hiszen ha egy olyan géniusz játszik ilyen jellegű dalokat mint Kip, akkor az biztos nem mindennapi élmény. Gondolom, nagy titkot nem árulok el azzal, ha elmondom: főhősünk, a rá jellemző dallamvilágot ismét remekül épí­tette bele a nótákba, és persze basszusgitárját is abszolút megbí­zhatóan kezeli. Két társára sem lehet panasz, hozzák azt, amit elvárhat az ember ebben a műfajban, bár olyan kifejezetten extra dolgot nem produkálnak. Nate Winger simán "rakja oda" a nem túl komplex témákat, és hangszere is kifejezetten jól szól. Peter, noha nem éppen egy gitár mágus, a szükséges hangulatot képes megteremteni. Az album dalairól is essen néhány szó. Szeretem, ha pörgősen, lendületesen indul egy lemez, ami felcsigázza a hallgatót, és tovább fokozza a kí­váncsiságot a folytatás után. Az Out In Outer Space pont ilyen, remek keveréke a 70es évek amerikai rockjának és refrénnek köszönhetően a már emlí­tett tipikus "wingeri" világnak. Kitűnő kis nóta a Dead Stung is, feszes középtempója és erős riffelése kapásból megmozgatja a végtagokat. Kissé olyan Thunderes érzetű dal, de ez inkább dicséret, sem mint hiba. Abszolút telitalálat a szerzemény, benne van minden, amitől ezt a stí­lust igazán szeretni lehet. Kifejezetten szép pillanatokat szerez a lágyabb dalokat kedvelőknek az akusztikus gitárral gazdagí­tott After Your Heart cí­mű alkotás. Simán elférhetne bármelyik jobb aor csapat albumán is. Két nagy kedvencem van a lemezről az egyik a Rack Of Greedre keresztelt hard rock bomba. Nem egészen három perces a dal, de annak minden pillanata tökéletes. Bulizáshoz, önfeledt mulatozáshoz abszolút megfelelő. A másik nagy favoritom a Joy Ride, ami annyira hajaz a dicső múltra, amennyire csak lehet. Nincs kétségem afelől, hogyha ez a nóta valamelyik 70es évekbeli sztárcsapat lemezén jelentkezett volna, akkor ma fix pontja lenne a koncerteknek. Hangulatos szerzemény, jól eltalált dallamokkal és jól megí­rt szerkezetével. A hangzással a világon semmi baj, úgy szól a lemez, ahogy annak kell. A vokálok tiszták és gyönyörűen szólnak, de a többi szegmens is abszolút mértékben a helyén van.

Pontszám: 7