Mob Rules: Radical Peace
írta garael | 2009.12.07.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
A Mob Rules "Első hallásra" megítéléseit olvasva meglepődve tapasztaltam több kollegánál is a Brainstorm párhuzamot - úgy látszik, hogy valamit mégis tudhat a csapat, mert én inkább egy kilúgozott, német Iron Maiden kópiát hallottam bele a dalokba, s ha egy zenekar két ilyen, egymástól igen távol álló elsőligás banda hangulatát képes megidézni, akkor ott több kutya is el lehet ásva abba a bizonyos gödörbe... Persze lehetséges, hogy az említett rovatban adott - mit adott, vetett - pontszámom annak is tulajdonítható, hogy a banda munkásságát töviről-hegyire ismerem, így nem okozott meglepetést a felvillantott világkép - ha először hallom a Mob Rules-t, minden bizonnyal én is kedvet kaptam volna a vasszűz light alaposabb tanulmányozására, így viszont nem győztem visszainteni a rám köszönő, a korábbi lemezeken már megismert fordulatoknak. Pedig istókuccse, szeretném szeretni a dalokat, a csapatot mindig is a siker kapujába eséllyel belépők egyikének tartottam, köszönhetően az europowernél jóval kifejtősebb, szöszmötölősebb, ám epikusságában valami egyedit tartalmazó zenei világuknak és az énekes, Klaus Dirks képzett, Dickinson iskolán felnőtt hangjának. Ráadásul ezúttal szakítottak a fantasy szövegekkel, és meghökkentő koncepcióval The Oswald File címmel alkottak egy kvázi többtételes "metal filmsorozatot"- az, hogy igazán nem tudtak a témához zeneileg felnőni, részemről kulcsát adja a "bukásnak". Hiába teremt lemezről-lemezre különös hangulatot a csapat, ezúttal nem sikerült elcsípni a témához kapcsolható muzikális attitűdöt: ide egy jóval karakteresebb, impulzívabb, sokrétűbb megközelítés lett volna megfelelő, s nem ez a néha heavy gótikába hajló mesedélután. A dalok hiába próbálnak idomulni a kifejtendő témákhoz, egyszerűen túl sematikus az az eszköztár, mellyel a zenekar próbálkozott. Ismerős megoldások, néha egy-az egyben átmentett zenei részek borzolják a Mob Rules-t ismerők idegeit, agyoncsapván azoknak a jobban sikerült részeknek is a hangulatát, melyek egyébként az első ligába lökhetnék az albumot. A kezdő, epikus Children Of The Flame, illetve az először megismert klipnóta, az Astral Hand minőségét sajnos nem tudják tartani, és a lemez, előrehaladván a túl nagy falatnak bizonyuló koncepcióban, lassan elsüllyed az unalom tengerében. A hangulatnak megfelelő tempóváltások hiánya, az egybefolyt masszaként hömpölygő, karakter nélküli melódiák sajnos nem tudják végig fenntartani a figyelmet, a Trial By Fire Maiden lopkovárija pedig már az elején kivágta a biztosítékot, még akkor is, ha talán paradox módon ez az a nóta, mely a kedves kollégáknál a Brainstorm párhuzamot vonta.
Legutóbbi hozzászólások