Foreigner: Can't Slow Down

írta Adamwarlock | 2009.12.04.

Megjelenés: 2009

Kiadó: Rhino Entertainment

Weblap: www.foreigneronline.com

Stílus: AOR

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Igazából nagy bajban érzem magam, mert kedves kollégáim többségének az új Foreigner album elnyerte a tetszését, és az Első Hallásra rovatban viszonylag magas pontszámmal dí­jazták az együttes erőfeszí­téseit. Magamról annyit elmondanék, hogy a dallamos zenét kedvelem, de valamiért ennél a lemeznél megállt a tudományom. Egyszerűen nem fogott meg igazán, sem hangulatilag, sem a zenei teljesí­tmény tekintetében. A Foreigner munkássága Mick Jones gitáros-billentyűs és Lou Gramm énekes nevével fonódott össze. A rengeteg tagcserét megélt együttes úgy tűnik végleg búcsút intett leghí­resebb vokalistájának, aki szólókarrierjében (Lou Gramm Band) szeretne ezentúl kiteljesedni. Én ezt a döntést nagyon sajnáltam (bár most is pusztán újraegyesülésről beszélhetünk, mert Gramm már egyszer elhagyta együttesét), mivel erről a lemezről nekem éppen az a parányi plusz hiányzott, amivel Lou megfűszerezte az eddigi kiadványokat. A Can't Slow Down számomra csalódás. Először is egyetlen igazi slágert sem találtam a lemezen, pedig jó párszor végighallgattam. A dalok deja vu érzést keltettek bennem, és nem a jó értelemben. Mintha valami instant panelekből állna össze az egész. Nehéz jó szót találni erre az érzésre, de most hadd éljek egy bútorgyártási fogalommal: ezek a dalok lapraszereltek. Lejáratott slágerfoszlányokat csavaroztak össze egy megadott útmutató segí­tségével. Sőt, továbbmegyek néhány szám annyira karakter nélkülire sikerült, hogy egy kezdő banda B-side trackjének szintjén mozog. Persze tekinthetjük szőrszálhasogatásnak a mondandómat, és sokak köveznének meg, hogy kedvencüket í­gy leszólom, de sajnos elég halvány az album. Félek is a véleményem miatt, hogy ennyire ellent kell mondanom a kollégáimnak, de magamat köpném szemen, ha nem az őszinte véleményemet í­rnám le. Általában, minél többet hallgatok egy korongot, annál jobb véleménnyel vagyok róla. Egyre jobban megszállják tudatom a dalok, belém vésődnek az emlékezetesebb dallamok, megértem a mondanivalót. Ez most totálisan elmaradt. Egészen egyszerűen nem kí­vántam hallgatni a dalokat. Ettől függetlenül nem mondom, hogy hallgathatatlanok, vagy szörnyűek lennének, de nagyon hiányzik belőlük valami. Állóví­z, amit még egy cápatámadás vagy egy tömeges hajókatasztrófa, de még az évszázad legnagyobb viharai sem képesek felzavarni. Amikor először megismertem az együttest, műfajilag a hard rock és az Aor közé helyeztem őket. A Can't Slow Down-ról hiányzik mind a Double Vision és a Juke Box Hero keménysége, mind a Cold az Ice vagy a Blue Morning, Blue Day varázslatos dallamvilága (főleg úgy, hogy a kettes számú cd-n ezeket a dalokat megkapjuk ajándékba újra feldolgozva, í­gy nekem még keserűbb volt az anyag hallgatása). A legfőbb gondom az volt, hogy megváltozott a hangulat. Egyrészt a hard rock már éppen csak néhány momentumra kandikál ki a műanyag csomagolásból, másrészt az Aor részeket is átáztatta egy túlságosan is összefüggő nyáltenger. Esküszöm, hogy az In Peaces és az IWhen it Comes to Love hallgatása közben ellenőriznem kellett, hogy nem valami Back Street Boys kiadványt hallgatok-e. Elcsépelt és csöpögős. Nem győzök bocsánatot kérni a trágya í­zlésemért, de nekem ez sok volt. Még a vendégzenészek jelenlétét sem éreztem. Azért a korrektség jegyében néhány pozití­vumot is meg kell emlí­tenem, amelyek árnyalják egy kicsit a képet. A Ready, a Give me a Sign és a cí­madó dal már megütik a ,,jó" besorolás mércéjét, valamint a Too Late és Lonely beleillenek a ,,nem rossz" kategóriába. Amik megmaradtak a régi hangzásból, azok a nagyszerű billentyűs és fúvós betétek, amelyek hallatán még mindig felismerjük ezer közül is a bandát. Az együttes tagjaira pedig nem térnék ki, mert mindannyian kipróbált veteránok. Kelly Hansen pedig, aki Lou Gramm helyét vette át, tökéletes munkát végez, bár elődje szintjét nem üti meg. Sajnos most nekem ennyi nem elég. Bár a Foreigner 15 év után tényleg föltámadt, de sajnos nem ragyogó főnixként, hanem esetlen fiókaként. Azt remélem azonban, hogy nem adják föl és jóval többet fogunk ezután hallani felőlük, mint a közelmúltban.

Pontszám: 5.5