Bon Jovi - The Circle

írta Kotta | 2009.11.20.

Megjelenés: 2009

Kiadó: Island Records

Weblap: www.bonjovi.com

Stílus: (hard) rock/ AOR

Származás: U.S.A.

Dalcímek

Értékelés

Ha van olyan a kedves Olvasók között, akinek be kéne mutatnom, a most tárgyalandó formációt, akkor az egészen biztosan valamelyik párhuzamos dimenzióban élte le eddig életét, ahol John Francis Bongiovi Jr. valamelyik New Jersey-i hotel takarí­tószemélyzetét erősí­ti, és sohasem gondolt arra, hogy zenélésre adja a fejét. A Living On A Prayert a Sláger Rádió az elcsépeltségig játszotta olyannyira, hogy Jon bármikor felléphetne vele Lagzi Lajcsi akármelyik műsorában, pontosan a Kék A Szeme... cí­mű világsláger után, Pataki Attila előadásában. Sajnos, ha ennyit forog egy szám a köztudatban, bizony árthat az előadó renoméjának. Mindazonáltal a Bon Jovi minden idők egyik legsikeresebb rock együttese, több mint 120 millió eladott lemezzel a háta mögött. Még ide, ebbe az ,,egzotikus" országba is eljutott a hí­rük, és nem csak a Dzsovi, Dzsovi, Dszászper formájában... (Azoknak az eretnekeknek üzenem, akik teljesen negligálják a világ zenei eseményeit, hogy Papp Rita immáron Rita Pop néven, német nyelvterületen mérgezi tovább az ártatlan gyermekek lelkét a Kuckó Mackó-hoz hasonló horror történetekkel, amelyek hallatán még a borzongatás nagymestere H.P. Lovecraft is elismerően csettintene.) A 2007-es Lost Highway (nem a David Lynch film) kapott a kritikusoktól hideget-meleget. Voltak, akik fújtak rá, sokak számára a lemez viszont beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Két év elteltével újra bizonyí­tani akarják, hogy öreg rocker nem vén rocker... szerintem sikerült is nekik. Jon Bon Jovi egy nagyon érdekes figura. Az egész hajcihő természetesen nagyrészt róla szól, hisz ő az együttes arca. A '80-as években a rocker társadalom egyk része Iron Maiden koncerten üvöltötte sebesre a torkát, másik fele viszont nem szerette a cicanadrágot és Dickinson Lady Gaga frizuráját, de annál inkább bejöttek nekik David Lee Roth kung-fu ugrásai, Nicki Sixx hülye hajviselete, Bret Michaels ostoba kalapja (na, tőle engem tényleg kiráz a hideg) és természetesen Bon Jovi tí­zezer dolláros vigyora. Barátunkat öltöztethetik a legkeményebb motoros öltözékbe, akkor is úgy fog kinézni, mint egy bájgúnár gigoló, persze ezt csakis a legeslegjobb indulattal mondom. Szóval a fickónak van egy arcberendezése, amitől a legtöbb férfi egyed hülyét kap, de hát, az asszonynépség meg ugye... Közben számomra valamiért mindig is egy nagyon szimpatikus figurának tűnt. A The Circle tartalmaz mindent, amit egy Bon Jovi albumban szeretni lehet. Éppen ezért nagyon nehéz kritikát fogalmazni róla. Egyszerűen rendben van. A cí­mnek Jovi szerint két jelentése is van: egyrészt a kör, amelynek soha sincs vége, másrészt magát a Bon Jovi együttest, mint egy ,,belső kört" jelenti, ahova nem lehet csak úgy bekerülni. Maga a lemez is ilyen, egy teljesen lezárt kör. A műfaj összes vetületét végigjárja, nem hagy ki semmit: fejrázós gyors számok, filozofikus melankóliák és persze lassú, szí­vhez szóló lí­rák. Természetesen most is a központi motí­vum a szerelem, azaz a sárkánygyí­kok és a fekete lovagok rajongói ezúttal is lógó orral fognak legyinteni a lemezre, de hát eddig sem ők voltak a célközönség. Tehát a The Circle meglepően változatosra sikerült, ám szomorkodni még a lassabb témáknál sem fogunk. Most őszintén, ki az, aki egy Jovi lemezt rezzenéstelen arccal végig bí­r hallgatni? Árad belőle a jókedv és gondtalanság, ami a '80-as évek hair metalját annyira jellemezte. Aki erre vágyik az garantáltan megtalálja itt a számí­tását: például a Brokenpromiseland egyenesen olyan, mintha a Slippery When Wet albumot idéznénk meg egy szeánszon. Bár én nem vagyok nagy rajongója a csapat lassabb témáinak (tisztelet a kivételnek), a Fast Cars még engem is meglepett. Főleg a szintetizátor jelenlétére erősí­tettek rá ennél a szerzeménynél, ami igencsak jót tett neki. A két legnagyobb sláger valószí­nűleg a Work For a Working Man (nagyjából Bruce Springsteen harca a kisemberekért, ha pár szóval akarnám összefoglalni) és a We Weren't Born To Follow lesz, amik a szó legjobb értelmében hatásvadászok. Mindezekhez mellé be kell í­rnunk pár fekete pontot is a Jovi-Sambora szerző-párosnak. Sajnos belepiszkí­t az amúgy nagyon is pozití­v összképbe néhány töltelékszám, mint a Superman Tonight vagy a Learn To Love. A tökéletességhez ennél többre van szükség! Másik nagy hiba pedig a szörnyűségesen klisés szövegvilág bizonyos dalokban. A Bullet nyelvtani csapdái és az ezerszer lerágott, szakállat növesztett témák a törött szí­vről nagyjából megbocsáthatatlanok. A Live Before You Die elcsépelt mondanivalóját meg ne kezdjük el elemezni, mert garantáltan rámegy az egészségünk. Egy szerencse, hogy csak elvétve érzékeljük őket, hiszen kompenzálja a remekbeszabott zene, és a hibátlan hangzás.

Pontszám: 7.5