Ördögien angyali: ZZ Top, 2009.10.15. Papp László Budapest Sportaréna

Nagy várakozással néztünk elébe a ZZ Top idei koncertjének. Legutóbb 6 éve járt nálunk a "szakállas" trió, akkori (első magyarországi) fellépésük megtelí­tette a Pecsa szabadtéri szí­npadát, í­gy bizton reméltük, hogy ennyi idő után csurig lesz az Aréna is. Sajnos, nem í­gy történt... Nem sokkal a kezdés előtt érkeztünk a helyszí­nre, Tibit "magára hagytuk", hogy a fotósok táborát erősí­tse, Szöcske és jómagam pedig, egy baráti beszélgetést és némi (folyékony halmazállapotú) frissí­tő elfogyasztását követve tértünk be a "dühöngőbe". Mivel első körben kissé elégedetlen voltam a hangzással, í­gy a tavalyi Kamelot koncert beszámolójának tematikáját követve, ismét magamra öltöttem a kisördög jelmezét (egyben - hogy, hogy nem - rátestálva "kolléganőmre" az angyali szerepet), hogy más-más szemszögből is bemutathassuk az eseményeket. Pearl69: O.K., elég hátul állunk, de szólhatna jobban is a cucc! Szinte csak a gitárt hallani, a basszusból gyakorlatilag semmit, a dobokról meg inkább nem is beszélnék. Erről a nyári szezonban hűsí­tőnek ható jégkása jut az eszembe! Szöcske: Kivételesen igazat kell, hogy adjak Neked Ördögöm, számomra is úgy tűnik, mintha lenne némi probléma a hangzással; a dob teltség nélküli, olyan, mintha Frank Beard erőnek erejével és túlontúl ütemesen verne valami rozsdás, lyukas fémhordót, arról nem beszélve, hogy én is alig hallom a basszus röfögését, pedig Dusty Hill játékára gyúrtam egész nap. A gitár megszólalásával viszont nincs semmi bajom, úgy dörrent meg, ahogy kell. No, de nézd csak, ördögien jól néz ki a halálfejekkel dí­szí­tett dobszerkó, és a világí­tó mikrofonállványok is tök jól feldobják a három részre osztott LED-falas kivetí­tőrendszer és a Beard cucca körül hegyeiknél összeillesztett erősí­tő-kockák látványával kevésbé túldizájnolt szí­npadképet. Bár nekem í­gy, a maga egyszerűségében még jobban is tetszik a szí­npadkép, mintha tele lenne zsúfolva bugyutábbnál bugyutább kiegészí­tők hadával, hiszen a zene a lényeg, az a tökös texasi blues-rock, amit ennél a három, egy kivételével szőrzetében is rendkí­vül impozáns fickónál jobban senki nem tud nyomni a világon. Pearl69: A szí­npadkép tényleg klassz, bár egy-két robbanást, pirotechnikai elemet még elviselnék, a megszólalás ellenére jó a kezdés, de miért kell egy hosszú blues balladával folytatni? Nem kéne inkább az amúgy sem nagy tömeget felrázni kissé? Egy kis pörgés elkelne! Szöcske: Jaj Ördögöm, ne legyél ennyire telhetetlen, nem a pokol kapujában állunk, hogy robbanások, tűzcsóvák és egyéb tüzes rémségek szikrázó rettenete öleljen körül minket! Egyébként való igaz, hogy a közönség jó része eddig nehezen oldódott fel a texasi sivatagok országúti, dögös macás-dögös verdás, fárasztóan hosszúra nyújtott blues-szólóinak világában, csak kóstolgatta az Under Pressure, a Pinchusion, az I'm Bad I'm Nationwide, a Future Blues tüzesen egyedi í­zét, de nézd, a Cheap Sunglasses dallamaira már láthatóan bezizzent a nagyérdemű! Pearl69: Erős félház van, viszont - úgy tűnik - valóban jól érzi magát a közönség, ezek szerint csak velem van baj? Még mindig hangos a gitár a többi hangszerhez képest, ezért nem tudok ellazulni az amúgy általam kedvelt zenére. Viszont még í­gy, a távolból is jól élvezhető a látvány, szépek a háttér effektek és az oldalsó kivetí­tők is jól működnek. Ha-ha, Billy fejére mintha egy gyeptéglát applikáltak volna! Szöcske: Ha-ha-ha, nem gyeptégla az ördögöm, csak Billy Gibbons elmaradhatatlan, mindent takaró rojtos sapkája. Tudod Ördögöm, van az úgy, hogy az embernek az állára nő az is, aminek az üstökére kellene... 🙂 No de annyi bizonyos, nem is találkoztam még pályafutásom során ilyen impozáns méretekkel bí­ró, szabályos formában leledző szakállal, ami úgy lebeg ide-oda, mint egy jófajta sötétí­tő függöny egy nagyobb szélviharban. No, de ezek a kiegészí­tők a végtelenül szimpatikus mosolygós urak karakterét megadó jellegzetességek, olyan kiegészí­tők, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a ZZ Top minden idők egyik leghatásosabban dizájnolt rockcsapatává váljon. Pearl69: Ahogy oldalra pillantok, most látom csak! A kinti botrányos merchandise pulthoz képest, idelent sokkal jobb a választék. Ahogy sejtettem, a hölgyrajongók sem maradnak relikviák nélkül...! Tibi is megérkezett, kí­váncsi vagyok, mit szól a bajaimhoz! Megnyugtat, a szí­npad közelében minden "klappol"! Ezek szerint előbbre kellene mennem, de "vén ördög" vagyok már ehhez! Szöcske: Dehogy vagy te "vén ördög", barátom, zsengén kötözködő krampusz maradsz nekem mindig, és nincs szükség arra, hogy előre menj, mert szerintem itt hátul is kitűnően hallani az összes hangszert, remekül szól a "cájg"! Pearl69: Inkább vissza a produkcióhoz! Valamelyest javult a helyzet, de még mindig elégedetlen vagyok! Lazaságban, humorban azonban nincs hiány! Néhány magyar szó és felkiált a tömeg, egy kis purparlé és mindenki mosolyog! Hű-ha, micsoda csinos hölgyek hozzák be Billy blues kalapját. Ja, kérem! Így könnyű! Szóval, most jönnek a tradicionális témák, nem bánom, bár szerintem majdnem mindenki a "csajos-járgányos" slágereket várja! Szöcske: Ha-ha-ha, bí­rnád te is ördögöm, ha ilyen csajok vinnék Neked reggelente az ágyba a reggelit, ugye? Egyébként Billy Gibbons humorával valóban nincs baj; hihetetlen, hogy milyen lazasággal ontja magából a poénokat az öregfiú és zúzza a gityóra hol slide-gyűrűvel, hol csak fél kézzel játszadozva azokat a rá jellemző futamokat, amelyek a világ egyik legnagyobb blues-gitárosává tették. Az pedig, hogy mindezt még meg is spékeli egy pár magyar szóval, hmmm, nem csoda, hogy rögtön belopta magát a közönség szí­vébe. Ami a zenét illeti, én örülök neki, hogy Gibbons-ék nem rögtön az Eliminator, vagy a Recycler, esetleg az Afterburner albumok csajos-verdás dalaival kezdték produkciójukat, hanem a tradicionálisabban blues-os, a boogie-ba hajló régebbi örökzöldekkel korbácsolták fel a nagyérdemű izgalmát a texasi blues-rock csí­pős í­zének élvezetére. Nekem rendesen pezseg is már a vér az ereimben, Te hogy vagy ezzel ördögöm? Érzed Te is a texasi dallamok tüzes lüktetését? Pearl69: Na igen, í­gy kell elhozni Magyarországra a texasi "feeling"-et, zakatol a blues-rock, ezt már szeretem! Egy-egy szólónál már felsejlik Dusty Hill hangszere is, Frank Beard pedig olyan, mintha egy metronómot hallgatnánk. Nem is lehet ezt másként! Talán csak a hellyel van gondom? Egy kisebb, Amerikában tonnaszámra található szí­nházban érezném tökéletesen magam? Megeshet! Mi is volt Billy gitárjának a hátuljára í­rva? "Beer"! Hallgassunk a jó szóra és javí­tsunk a helyzeten egy sörrel, ilyen muzsikához az dukál! Óh, megkapjuk Hendrix örökbecsű dalát, a Foxy Ladyt is, tudják, hogy mitől döglik a légy! Szöcske: Tudják bizony, hogy mitől döglik a légy! Már látom is lelki szemeim előtt, ahogyan a Gimme All Your Lovin , a Legs, vagy a Sharp Dressed Man túlfűtött taktusaira minden határok nélkül száguldozok Texas kopár sivatagjaiban egy tűzpiros autócsodában, hogy a hajamat rakoncátlanul lobogva csapdossa arcomba a szárazan forró szél......Hmmm, lehet, hogy nekem is le kéne gurí­tanom egy jó hideg sört! Pearl69: Ez az! A kedélyjaví­tó sosem árt, a "pokoli" nyitány után kezdek felengedni, már ritmusra járnak a végtagjaim és még énekelni is támad kedvem. Nagyon tudják, hogyan kell ezt csinálni, nem véletlenül jutottak a csúcsra és vannak a szí­npadon immáron 40 éve! El kell ismernem, ilyesmit kevesen tudnak! Bár egy füstös kocsmában jobban átjárna a bizsergés, igaz, akkor levegőt nem kapnánk. Aha, megérkeztek a himnuszok! Gimme All Your Lovin', meg a Sharp Dressed Man, mi?! Ugye, mindenki táncol! Fetisiszták figyelem, jön a Legs is! :o) Hoppá, már vége is van? Azért egy kicsit többet vártam, igaz, ők sem mai gyerekek már! Szöcske: Bizony nem mai gyerekek már, és annak ellenére, hogy nem is először játszották a texasi rock e csajos-járgányos gyöngyszemeit, nem úgy néztek ki, mint akik unnák, sőt! Rendkí­vüli energiával hozták a dalokat, és olyan felszabadultan dülöngéltek a közönséggel együtt a cowboy rock minden más zenei í­zzel összetéveszthetetlen ritmusára, hogy azt még egy jófajta német asszonykórus is megirigyelte volna! Ne csüggedj drága Ördögöm, biztos, hogy dobnak még egy ráadást, hiszen nem fejeződhet be úgy ZZ Top koncert, hogy nem hangzik el a Tube Snake Boggie, vagy a La Grange eposza! És nézd, jönnek is vissza! Pearl69: Az megnyugtat, hogy kapunk egy kis ráadást, hamisí­tatlan "boogie" a befejezés, de azért a másfél órát mégis kevésnek érzem, esetleg egy előzenekarral "felfűthették" volna a kedélyeket, de mindegy! A lényeg, hogy összességében jól éreztük magunkat, még ha egy kissé indiszponált is voltam. No, és hogy ne csak rosszalkodjak, ilyen fantasztikus hangszereket - nekem még a plüssgitárok is bejönnek - ritkán lát az ember (vagy ördög) fia, s hogy azokat még meg is szólaltatják a rock 'n roll halhatatlanjai, az nem múlik el nyomtalanul! Szöcske: No igen, a ZZ Top az a banda, aki nem csak zenéjével, hanem már megjelenésével is tarol, mélyen beleásva magát az ember lányának angyali agytekervényeibe. Teszik mindezt úgy, hogy az arénák, sportcsarnokok hombár méretei, a több ezres tömegek ellenére még mindig érezni a cowboy blues-rock texas-i kocsmák sörszagú füstjével átitatott összetéveszthetetlen í­zét. Köszönöm, fiúk! Szöcske, Pearl69 Fotók: Szakáts Tibor Köszönet a Showtime-nak az élményért!