Roxxcalibur: NWOBHM For Muthas

írta Adamwarlock | 2009.09.15.

Megjelenés: 2009

 

 

Kiadó: Limb Music Productions / HMP

Weblap: www.roxxcalibur.de

Stílus: heavy metal

Származás: Németország

 

Zenészek
Alexx Stahl - ének Kalli - gitár Roger Dequis - gitár Mario Lang - basszusgitár Neudi - dob
Dalcímek
1. Big Ben (0:35) 2. Running for the Line (JJ‘s Powerhouse, 1983) 3. The Gates of Gehenna (Cloven Hoof, 1982) 4. Seven Days of Splendour (Jameson Raid, 1979) 5. Rainbow Warrior (Bleak House, 1980) 6. Axe Crazy (Jaguar, 1982) 7. Lady of Mars (Dark Star, 1980) 8. Destiny (Trident, 1984) 9. War of the Ring (ARC, 1981) 10. Witchfinder General (Witchfinder General, 1982) 11. Let It Loose (Savage, 1981) 12. Angel of Fear (Radium, 1981) 13. Spirit of Chateaux (Chateaux, 1983) 14. See You In Hell ( Grim Reaper, 1983)
Értékelés

Roxxcalibur. Ez aztán a furcsa név! Nézzük meg mi a jelentése valójában ennek a szónak. Etimológiailag két részre oszthatjuk a kifejezést: a Roc és Calibur. Kezdjük mindjárt az elsővel, mi is az a Roc? A hárombetűs szavacska nem más jelöl, mint a perzsa mitológia óriási, madárszerű csőrős lényét, ami elefántokat reggelizett. Gyakran előfordul a fantasy irodalomban is, mint a gonosz főellenség, amit a bátor főhősnek le kell gyaknia. A borí­tón is hasonló csőrős-pikkelyes mamaszörnyet és frissen kikelt csemetéit láthatjuk. Nézzük a Caliburt. Gondolom senkinek nem kell bemutatnom Arthur király legendás pallosát az Excaliburt, melyet a Tó Királynője adományozott neki, hogy e jelkép alatt egyesí­tse a kelta népet a szászok elleni háborúban. Amint láthatjuk két fogalmat, két mitologikus szereplőt gyűrtek egybe, mely a neve lett ennek az együttesnek. Ez a fúzió megtalálható magában a bandában is, ugyanis két német együttes, a Viron és az Abandoned talált egymásra ebben a vállalkozásban. A csapat motoros fesztiválokon, klubkoncerteken szokott fellépni, és nagy bulit csaptak, a számomra teljesen ismeretlen, Keep It True Festival-on, amiről dvd van készülőben. Német barátaink nem mást tűztek ki célul maguk elé, mint a New Wave Of Brittish Heavy Metal műfajának fenntartását, í­gy ők lettek az istenként tisztelt kultusz papjai (vagy fiókái, ha a borí­tóból akarunk kiindulni). A valóságban ők egy tribute band, és a NWOBHM For Muthas pedig egy tribute album, de nem ám egyetlen bandának állí­tanak tiszteletet, hanem egy teljes műfajnak. Az albumon szereplő dalok, tehát, nem saját szerzemények, hanem a '70-es '80-as évek zenéjének hősi eposzai, és ez a német gárda alkotja a bárdok csapatát, akik most nekünk, feledékeny közönségnek, újraértelmezik a régi nótákat. Szerintem tonnaszámra születnek évente ilyen projektek, de a Roxxcalibur kiemelkedik közülük. Ami különösen tetszett, hogy nem a szokásos, a már elcsépeltségig játszott Iron Maiden, Saxon, Diamond Head számokat húzták elő a NWOBHM feneketlen zsákjából, hanem olyan dalokat mutatnak be nekünk, melyekről nagyon keveset, vagy egyáltalán nem hallottunk. Bevallom, én nagy hiányosságokkal rendelkezem az albumon felvonultatott előadók ismerete terén, de szerintem nem vagyok vele egyedül. Amiket elsőre felismertem (e tudásomat is csak egy régi-régi agyonmásolt kazettának köszönhetem, amit vagy a por és az idő tett mára tönkre valamelyik fiókom mélyén, vagy pedig egy szelektí­v hulladékgyűjtő nyelte el örökre) az a Seven Days of Splendour volt a Jameson Raid-től, az Axe Crazy a Jaguar-tól, valamint a Spirit of Chateaux a Chateauxtól . Emellett a Grim Reaper neve sem volt ismeretlen számomra. Ennyiben ki is merültem. A JJ's Powerhouse-ról még a mai kor Bibliája, a Wikipedia sem tudott semmit, nemhogy én! Miután nagy nehézségek árán felkutattam(igen nehéz megtalálni őket, még az internet világában is) és végighallgattam az eredeti felvételeket arra a megállapí­tásra jutottam, hogy a Roxxcalibur legénysége kitűnő munkát végzett. Alexx Stahl egy igazi metál torok, magas, erőteljes, karakteres hanggal áldotta meg a Teremtő. Kalli, aki a gitárhúrokat tépi, egy kicsit modernizálta az eredeti nótákat, de csak annyira, hogy szólóiba egy csipetnyit hozzátett az elmúlt 30 év tanulságaiból, és saját magából. A ritmusszekciót képviselő Roger Dequis-ről és Mark Lang-ről nem sok mondani valóm van, mert a hangzás nem sikerült a legjobbra(ének és gitár a az erőteljesebb), aminek köszönhetően sajnos ők kicsit háttérbe szorultak. Összességében egy nagyszerű heavy metal nosztalgia érzést és történelemleckét kaptunk. Végezetül arra a kérdésre válaszolnék, ami bizonyára sokakban felmerült a lemezzel kapcsolatban: érdemes-e beszerezni egy mások dalaiból táplálkozó anyagot? Bizton állí­thatom, hogy ezt igen! Egyrészről nagyszerű munkát végeztek a fiúk, másrészről vágyat érezhetünk az eredeti nóták meghallgatására, és ekkor kiderülhet, hogy nem csak Iron Maiden és Judas Priest létezik a heavy metal berkeiben, ez a kor száz másik nagyszerű együttest termelt , csak hát a rockszakma nem csupán a tehetségről szól...

Pontszám: 0

Legutóbbi hozzászólások