Axxis: Utopia
írta MMarton88 | 2009.08.31.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
A német Axxis az utóbbi idők egyik legmegbízhatóbb csapata, legalábbis lemezmegjelentetés szempontjából mindenképpen. 20 év alatt 12 album, az elmúlt öt évben pedig legalább minden másodikban megajándékozták rajongóikat egy új hanghordozóval. Megismerkedésem a csapattal a VH1 zenecsatornának köszönhető, ami ismerve az Utopia stílusát, eléggé meglepő lehet. A germán srácok karrierjük elején hard rock, heavy rock zenét játszottak. Kingdom Of The Night, Touch The Rainbow, Stay Don't Leave Me dalaik a műfaj gyöngyszemei közé sorolandók. Aztán ahogy teltek az évek, a Helloween, Gamma Ray, Hammerfall trio áldásos munkássága éreztette hatását Axxisék zenéjén is. A banda egyre inkább vált melodikus heavy, még inkább melodikus power metal, ha úgy tetszik europower bandává. S tették mindezt úgy, hogy a finom váltás nem vált a minőség rovására. Már jó pár album óta konstansan magas muzsikájuk nívója, bár, hogy kinek melyik album a kedvence, arról megoszlanak a vélemények. Esetleg pont jelen kritika tárgya, az Utopia lesz a legnagyobb siker? Ezt azért nem mondanám biztosra, egyvalami viszonyt tény: Bernhard Weissék megint nem vallottak kudarcot, az Utopia csak szaporítja a csapat remek korongjainak sorát. Sőt, személyes véleményem szerint az utóbbi évek egyik, ha nem a legjobb nótacsokrával van dolgunk! Az Utopia hallatán garantált, hogy mind a tíz ujjukat meg fogják nyalni a csapat rajongói, ugyanakkkor az is biztos, hogy új híveket ezzel a lemezzel sem fognak tudni szerezni maguknak. Semmi olyan nincs itt, amit eddig még nem hallhattunk. A Gamma Ray, Helloween típusú vidám, dallamos "popmetal" 50 perce az Utopia, megbolondítva egy kis szintivel, ami kellő egyediséget, változatosságot és színt ad a daloknak. Míg a Hammerfall, a Strato, meg az Edguy azon verseng, hogy melyikük tudja a legbénább középtempós szörnyűségeket komponálni, addig Axxisék nem töketelenkednek! Rengeteg sebes speedhimnusszal kényeztetik a rockereket, szinte végig pörög a duplázó, a Kai Hansen féle power metal eszköztár minden elemét, panelét, kliséjét előveszik. Ám ettől még lehetne rossz is az Utopia- viszont nem az, köszönhetően a rengeteg fogós dallamnak, az igazán élő, lendületes, hangulatos daloknak, az azonnal ható, könnyedén fülbemászó melódiáknak, melyek valóságos paradícsomot ígérnek az utóbbi években csak görcsös erőlködéssel, erőltetett művészesdivel telepakolt europower lemezek közt. Az Utopia nem akar több lenni annál, mint ami. Egy király melodikus power lemez! Nincsenek kísérletezések, törekvések az újításokra, az egyediség, pedig kimerül a szintihasználatban. De most őszintén? Ki a f*szt érdekel? Nem azért imádjuk ezt a zenét, mert a szárnyaló tempó lecsavarja a búrád? Egy magas hangú énekes meg olyan dallamokat sző a refrénekbe, hogy már az első hallás után együtt kiabálhatod őket a zenészekkel! Élettel teli, erőtől duzzadó alkotás az Utopia, az ember csak kapkodja a fejét a király melódiák közt. Süt az egészből a jókedv, a lazaság, no meg a profizmus. Ami még a borítóra és a hangzásra is igaz, úgy szólal meg az Utopia, ahogy egy ilyen lemeznek meg kell. A zenészekkel kapcsolatban sem érheti semmi panasz a ház elejét. André Hilgers dobos a Ragebe távozott, helyét Alex Landenburg vette át, teljesen korrektül. Marco Wriedt gitáros 2007 óta a csapat tagja, Rob Schomaker basszer pedig 2004 óta. Mindketten becsülettel hozzák, amit kell, ráadásul előbbi egész jó gitárszólókat kanyarít, melyekről lesz még szó. Igazából a két "őskövület" bírom legjobban a bagázsból! Bernhard Weiss enyhén Mickey egér hangja tipikusan az újságírókiakasztó nyávogás, ám én bírom a fickó dolgait, abszolút passzol ehhez a zenéhez, amit művel. Harry Oellers billentyűs pedig ennek az egész produkciónak a krémje, a legédesebb íze, az, aki segít kilesni a gamma sugarak, meg a tökfejek árnyékából. Nincsenek Stratovarius féle neoklasszikus maszturbálások, sőt a Sonatas, szőnyeges dolgok sem kerülnek nagy mértékben elő, ellenben egészen lehetfinom gothic, illetve industrial témákat sző a muzsikába, amikor kell. És az az egészben a zseniális, hogy noha a fent említett két stílustól a hátamon áll fel a szőr, itt úgy tudja témáival megízesíteni a nótákat, hogy az csak előnyükre válik. De persze, a billentyűszólók sem hiányoznak az Utopiáról, ahogy a "standrad" melodikus metal billentyűtémák, valamint nagyzenekari hatások is képviseltetik magukat. Igazán figyelemreméltó, változatos a játéka.
Legutóbbi hozzászólások