Vindictiv: Ground Zero
írta Mike | 2009.07.30.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Ha azt mondom: progresszív metál, van, akit máris kiver a víz, és húszperces hangszeres maszturbációkat vizionál, van, aki csak legyint egyet, hogy szerinte a Dream Theater, a Fates Warning vagy a Psychotic Waltz már mindent elmondott ebben a műfajban, és van az ínyenc, aki vadul kutat az újabb és újabb prog csapatok után, keresve az újító szándékot. Mint Recenzor. Noha írásom tárgya, a svéd Vindictiv is ebbe a skatulyába helyezhető (mármint prog metál), az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a haladó, előremutató törekvés (progresszió) nem jellemzi őket - ergo semmi újat nem nyújtanak. Ez nem föltétlenül baj, mert a "Ground Zero" lemez önmagában egy jól megcsinált dalcsokor, de nem több. (Ettől függetlenül Recenzor már epekedve várja azt az alakulatot, akik jól felborzolják a progresszív rock/metál állóvizét, ahogy annak idején a Pink Floyd, később pedig a Dream Theater tette!) A Vindictiv nem iskolatejet szürcsölő csipások gyülekezete: itt bizony olyan nevek léptek a tettek mezejére, mint Göran Edman ex-Malmsteen pacsirta, a dobos zseni Zoltan Csörsz (igen, igen, hazánk fia), aki többek közt a méltán népszerű The Flower Kingsben is érdekelt, mellettük pedig feltűnik még két hangszálisten, azaz Mark Boals és Oliver Hartmann. A többiek kevésbé neves arcok, de lehet, hogy csak én vagyok műveletlen e tárgyban. Ha ránézünk az albumborítóra, máris sejthetjük, hogy nem nordikus vérhányást kapunk blackmetálkodás címszó alatt, amikor pedig megindul a Modern World, teljesen kitisztul a kép: mintha a jó öreg Yngwie Malmsteen egyszeriben megbokrosodna és a gitárvirgonckodások alá betondurva riffeket fektetne le, akárcsak egy útépítő ifjonc, aki nagyon bizonyítani akar. Egyébiránt kellemes kis dal ez, csak egy baja van: kicsit laposak a témák, nyitószámhoz nem illendően. Ha a középrészről leemeljük a veszettül tekerő szólókat, egy rémunalmas, lebutított alapot kapunk, ami nem méltó egy... khm... progresszív metál muzsikához. Nem úgy a következő, a címadó Ground Zero! Ebben a tételben több a karakteres dallam, több az izgalom, sőt mi több, az avantgárd Beyond Twilight gonosz szelleme lebeg felette vészjóslón (ez pozitív, Recenzor nagy kedvence a BT!). A refrén pedig éppen elég napfényes ahhoz, hogy a komor(abb) hangulat hosszabb távon ne tudjon tanyát verni. A Reach Out olyan, mintha Malmsteen ismét Jorn Landé-val borult volna össze: vannak dögivel bugyborékoló szólóvirgák és nagy ívű, heroikus éneklések - az egész nótát mégis vastag por lepi, ha érted, mire gondolok. A Golden Gate akár a Dream Theater tollából is származhatna, bár - anélkül, hogy hátulról benyaljak egyet az amerikaiaknak - ők ennél izgalmasabban fogalmaznak; emitt is az a gond, hogy mennek a zenei témák (és a hosszú percek) egymás után, a végén meg semmire nem emlékszik az emberfia. Recenzor is elmegy, és ásítozva lefőz egy kávét, addig az album hadd zörögjön a háttérben...
Legutóbbi hozzászólások