Vindictiv: Ground Zero

írta Mike | 2009.07.30.

Megjelenés: 2009

 

 

Kiadó: Escape Music

Weblap: www.vindictiv.com

Stílus: prog.metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
Göran Edman - ének Stefan Lindholm - gitár Nalle PíĽhlsson - basszusgitár Pontus Larsson - billentyűk Zoltán, Csörsz - dobok
Dalcímek
01. Modern World 02. Ground Zero 03. Reach Out 04. Golden Gate 05. Venom 06. Tweedledum & Tweedlede 07. I´m Back Home 08. Marthas Song 09. Overshoot Day 10. No Matter What 11. The Sacrifice (bónusz)
Értékelés

Ha azt mondom: progresszí­v metál, van, akit máris kiver a ví­z, és húszperces hangszeres maszturbációkat vizionál, van, aki csak legyint egyet, hogy szerinte a Dream Theater, a Fates Warning vagy a Psychotic Waltz már mindent elmondott ebben a műfajban, és van az í­nyenc, aki vadul kutat az újabb és újabb prog csapatok után, keresve az újí­tó szándékot. Mint Recenzor. Noha í­rásom tárgya, a svéd Vindictiv is ebbe a skatulyába helyezhető (mármint prog metál), az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a haladó, előremutató törekvés (progresszió) nem jellemzi őket - ergo semmi újat nem nyújtanak. Ez nem föltétlenül baj, mert a "Ground Zero" lemez önmagában egy jól megcsinált dalcsokor, de nem több. (Ettől függetlenül Recenzor már epekedve várja azt az alakulatot, akik jól felborzolják a progresszí­v rock/metál állóvizét, ahogy annak idején a Pink Floyd, később pedig a Dream Theater tette!) A Vindictiv nem iskolatejet szürcsölő csipások gyülekezete: itt bizony olyan nevek léptek a tettek mezejére, mint Göran Edman ex-Malmsteen pacsirta, a dobos zseni Zoltan Csörsz (igen, igen, hazánk fia), aki többek közt a méltán népszerű The Flower Kingsben is érdekelt, mellettük pedig feltűnik még két hangszálisten, azaz Mark Boals és Oliver Hartmann. A többiek kevésbé neves arcok, de lehet, hogy csak én vagyok műveletlen e tárgyban. Ha ránézünk az albumborí­tóra, máris sejthetjük, hogy nem nordikus vérhányást kapunk blackmetálkodás cí­mszó alatt, amikor pedig megindul a Modern World, teljesen kitisztul a kép: mintha a jó öreg Yngwie Malmsteen egyszeriben megbokrosodna és a gitárvirgonckodások alá betondurva riffeket fektetne le, akárcsak egy útépí­tő ifjonc, aki nagyon bizonyí­tani akar. Egyébiránt kellemes kis dal ez, csak egy baja van: kicsit laposak a témák, nyitószámhoz nem illendően. Ha a középrészről leemeljük a veszettül tekerő szólókat, egy rémunalmas, lebutí­tott alapot kapunk, ami nem méltó egy... khm... progresszí­v metál muzsikához. Nem úgy a következő, a cí­madó Ground Zero! Ebben a tételben több a karakteres dallam, több az izgalom, sőt mi több, az avantgárd Beyond Twilight gonosz szelleme lebeg felette vészjóslón (ez pozití­v, Recenzor nagy kedvence a BT!). A refrén pedig éppen elég napfényes ahhoz, hogy a komor(abb) hangulat hosszabb távon ne tudjon tanyát verni. A Reach Out olyan, mintha Malmsteen ismét Jorn Landé-val borult volna össze: vannak dögivel bugyborékoló szólóvirgák és nagy í­vű, heroikus éneklések - az egész nótát mégis vastag por lepi, ha érted, mire gondolok. A Golden Gate akár a Dream Theater tollából is származhatna, bár - anélkül, hogy hátulról benyaljak egyet az amerikaiaknak - ők ennél izgalmasabban fogalmaznak; emitt is az a gond, hogy mennek a zenei témák (és a hosszú percek) egymás után, a végén meg semmire nem emlékszik az emberfia. Recenzor is elmegy, és ásí­tozva lefőz egy kávét, addig az album hadd zörögjön a háttérben...

Pontszám: 6

Legutóbbi hozzászólások