Ocean Hills – Az első dal Téglás Zoliéktól: A Separate Peace

írta TAZ | 2020.04.27.

A Separate Peace címmel bemutatta első új dalát az Ocean Hills. Téglás Zoli új csapata még ebben az évben kihozza első lemezét az AFM Records gondozásában.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Téglás Zoli, az Ignite egykori frontembere új bandát alapított, melyben Lukács Peta (szólógitár), Szebényi Dániel (billentyűs hangszerek és basszusgitár) és Reinder Oldenburger (ritmusgitár) zenélnek rajta kívül. A csapat pár hete a következő üzenettel jelentkezett: „Büszkén és örömmel jelentjük be, hogy 2020. április 7-én elindítottuk az új együttest, az Ocean Hillst. Köszönetet szeretnénk mondani hűséges barátainknak, rajongóinknak és családunknak! Új nevünk van és egy hamarosan megjelenő új albumunk. Most büszkén jelenthetjük be, hogy nemzetközi kiadói szerződést írtunk alá az AFM Records német kiadóval. Remixeltük és remasztereltük albumunkat, kiválasztottunk három kiemelkedő kislemezslágert a rádiók számára, számos fényképet és több órányi videóanyagot készítettünk. Készítettünk egy vadonatúj lemezborítót és zenekari logót is. Mindezt lépésről lépésre fogjuk bevezetni. Tudjuk, hogy néhányan közületek már hallották az új dalokat, de tele a világ potenciális rajongókkal, akik még nem hallották a zenénket. Menjünk és terjesszük a hírt az Ocean Hillsről! Vegyünk részt közösen ezen az utazáson! Hallgass minden nap hangos zenét, maradj egészséges, maradj biztonságban, maradj otthon! És akkor majd találkozunk a küzdőtéren!”

Időközben első dalukról, a A Separate Peace-ről is lerántották a leplet, mely alább hallgatható meg.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…