Pretty Maids – Az első részlet a 'Maid In Japan’-ről

írta CsiGabiGa | 2020.03.06.

A 'Maid In Japan - Future World Live 30th Anniversary' címmel megjelenő koncertfelvételről mi lehetne jobb előzetes, mint maga a Future World? Talán egy videórészlet a hanganyag helyett.

A Frontiers Music jelenteti meg a dán zenekar koncertfelvételét CD+DVD, Blu-ray, LP, & digitális formátumban. A részletekről írtunk már korábban, most viszont itt a koncertfelvételből kivágott első dal, maga az ünnepelt album címadó szerzeménye, a Future World. Élvezzük együtt, amíg várunk az április 10-i dátumra!

A 'Future World' harmincadik évfordulójának megünneplésére a 2017-2018-as időszakban a Pretty Maids az album teljes eljátszásával rótta az utakat, hogy emlékeztessen ennek a mérföldkőnek számító albumnak a megjelenésére. A zenekar úgy döntött, hogy rögzíti és filmre veszi az album élő előadását Tokióban, ahol a zenekar 2018 novemberében két estén át játszott.

„Végül is a döntés arról, hogy Japánban vegyük fel az anyagot, egyértelmű volt, mivel Japán a '80-as évek óta a legerősebb piacunk volt és mégse készítettünk ott soha koncertfelvételeket – mondta az énekes, Ronnie Atkins. – Emlékszem mindkét koncertre, amit adtunk, számunkra is abszolút nagyszerű szórakozás volt egy nagyon hangos és lelkes tömeg előtt fellépni. Úgy értem, mindig örömteli Japánban fellépni, mivel fantasztikus és nagyon odaadó a közönség, mindig is az volt. És így volt ez 2018 novemberében is azon a két éjszakán.”

Jelenleg a zenekar nem tervezi újra a 'Future World' album teljes egészében eljátszását, tehát ez egy nagyon különleges kiadás, amelyet minden Pretty Maids rajongónak birtokolnia kellene!

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…