Nick Cave and the Bad Seeds – Új lemez és júniusi koncert az Arénában (x)

írta Hard Rock Magazin | 2019.10.18.

Bejelentette jövő évi, az Egyesült Királyságot és Európát lefedő turnéját a Nick Cave and the Bad Seeds. A világ egyik legjobb élő produkciója 19 országban ad majd több mint 30 koncertet, köztük Budapesten is, ahol június 2-án játszanak a Papp László Budapest Sportarénában.

Az ausztrál zenekar fellépéseit a Guardian kritikusa „örömteli és váratlanul felemelő” élményként írta le, míg az Independent tudósítása szerint a koncertek „az egyik pillanatban feszült és mennydörgő hangulatúak, a másikban pedig gyengédek és katartikusak”.

A zenekar 17. stúdiólemeze, a ’Ghosteen’ október 4-én jelent meg digitális formában, és egyetértés alakult ki azzal kapcsolatban, hogy az eddigi legjobb munkáik közé tartozik. A Recorder ajánlójában megrendítőnek nevezte a több mint 70 perces lemezt, amely november 8-án jelenik majd meg fizikai, köztük CD és bakelit formában, de már előrendelhető a www.nickcave.com/ghosteen oldalon. Addig is a felvétel szabadon meghallgatható a Youtube-on:

A budapesti koncertre június 2-án kerül sor a Budapest Sportarénában, a jegyek értékesítése pedig jövő pénteken, október 25-én, délelőtt 10 órakor indul.

Az AEG Presents és a Concerto Music bemutatja:
Nick Cave and the Bad Seeds
European And UK Tour 2020
2020. június 2., kedd
Papp László Budapest Sportaréna
Facebook-esemény
Belépő: álló és ülőhelyek 12.900-24.900 Ft
Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában. A jegyértékesítés október 25-én 10 órakor indul.

Kapcsolódó weboldalak:

https://www.nickcave.com/
https://concerto.hu

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Ez egy ATOMBRUTÁLISAN PARÁDÉS, kihagyhatatlan kiadvány!!! Szerencsére nekem is jutott belőle!!!
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!