Sum 41 – Két új dal a júliusban érkező lemezről

írta TAZ | 2019.06.20.

Hamarosan új albummal jelentkezik a Sum 41, akik a napokban megjárták Budapestet is. A zenekar ráadásul az utóbbi időben két dalról is lerántotta a leplet, melyek a folytatásban hallgathatóak meg.

A Hopeless Records gondozásában jelenik meg július 19-én a Sum 41 új albuma, az ’Order In Decline’. A kanadai banda új albuma három év után érkezik, melyről a frontember, Deryck Whibley a következőket mondta: „A legutolsó dolog, amit írni akartam, az egy társadalmi vagy politikai tiltakozó album, úgyhogy az ’Order In Decline’ nem ilyen. Ugyanakkor nagyon nehéz nem érezni semmit sem azzal kapcsolatban, ami a világban történik.”

A lemezről az első dal, az Out For Blood után alább az A Death In The Family, valamint a csendesebb hangvételű Never There hallgatható meg. Ha a csapat június 12-i budapesti fellépéséről akarsz olvasni, akkor kattints IDE.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Ez egy ATOMBRUTÁLISAN PARÁDÉS, kihagyhatatlan kiadvány!!! Szerencsére nekem is jutott belőle!!!
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!