Tony Mills – Gyógyíthatatlan rákbeteg a TNT és a Shy egykori énekese

írta TAZ | 2019.04.08.

Szívszorító közleménnyel jelentkezett Tony Mills, a TNT és a Shy egykori énekese. A zenésznél rákot diagnosztizáltak az orvosok, azonban már túl későn.

„Rák. Nemcsak a csillagjegyem, hanem a végzetem is. Most dignosztizálták, de már túl későn.” – írja nemrég közzétett bejegyzésében a TNT és a Shy egykori énekese, Tony Mills.

A zenész tavaly év végén szenvedett autóbalesetet, melynek következtében több kivizsgáláson is járt, ugyanis folyamatosan problémák voltak egészségével, különösen emésztőrendszerével. A vizsgálatok során kiderült, hogy a problémát szervezetében az egyre növekvő rák okozza, ami már nem gyógyítható. A halálos kór körülbelül egy éve támadhatta meg az énekest, ez idő alatt végzetessé fejlődött. Ennek ellenére új és vélhetően utolsó lemezének megjelenésére koncentrál, ami ’Beyond The Law’ címmel érkezik még ebben az évben, utolsó hónapjait pedig farmján tölti feleségével és szeretett állataival.

„Köszönöm, hogy énekesként és dalszerzőként támogattatok. Számos hősömmel találkoztam és dolgoztam, valamint megéltem azon álmaimat, melyeket még őrült tinédzserként dédelgettem, annak ellenére, hogy szüleim és tanáraim is ellene voltak. De tévedtek.” – zárja bejegyzését az 56 éves énekes.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…