Steve Perry – We’re Still Here: itt a harmadik dal is

írta TAZ | 2018.09.21.

Nem kellett sokat várni arra, hogy ismét új dallal jelentkezzen Steve Perry, akinek hamarosan megjelenik 24 éve várt új szólóalbuma, a ’Traces’. A szóban forgó tétel a folytatásban máris csekkolható.

A Fantasy Records gondozásában jelenik meg október 5-én Steve Perry új szólólemeze, a ’Traces’. Az 1994-es ’For The Love Of Strange Medicine’ folytatása már régóta a levegőben volt, most azonban aktivizálta magát az énekes, aki csak ennyit mondott a lemezről: „Tudom, hogy már régóta esedékes.” Perry tavaly így vélekedett a lemezről: „Találkoztam valakivel, akibe beleszerettem, azonban elvesztettem őt négy éve a mellrák miatt. Mindeközben írtam pár dalt, és miután megismertem, fel is vázoltam néhányat, majd körülbelül egy éve pedig elkezdtem a felvételeket. Alapvetően az album egy érzelmi kitárulkozás, és valójában ez az, ami miatt megírtam. Igazán katartikus élmény visszamenni olyan érzelmi helyszínekre, melyekről azt gondoltam, hogy sosem látogatok meg újból. A legjobbat nyújtjuk, hogy rögzítsük azt, amit néhány időtlen dalról gondolok.”

Alább a korábban bemutatott No Erasin’ és No More Cryin’ után a We’re Still Here hallgatható meg.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Ez egy ATOMBRUTÁLISAN PARÁDÉS, kihagyhatatlan kiadvány!!! Szerencsére nekem is jutott belőle!!!
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!