Foreigner – Kelly Hansen szerint valószínűtlen, hogy új stúdiólemezt adnának ki

írta CsiGabiGa | 2018.07.06.

A Foreigner énekese szerint nem valószínű, hogy lesz folytatása a 2009-es 'Can't Slow Down' lemeznek.

„Azt elhiszem, hogy szívesen hallanátok új dalokat – mondta a Rockpitnek egy interjúban –, de nem tudom, van-e értelme csinálni egy teljes CD-t a mai világban. Egy évünk ment rá, hogy felvegyük a 'Can't Slow Down' albumot 2009-ben. Folyton úton voltunk, turnéztunk Amerikában és Európában és minden üres időnkben írtuk és rögzítettük a dalokat New Yorkban és Los Angelesben. Mick [Jones, gitáros] jött mindig L.A.-be, hihetetlenül fárasztó volt és rengeteg kemény munka volt benne, felemésztette minden szabadidőnket és energiánkat, valamint rengeteg pénzt, hogy befejezzük a felvételeket. És aznap, hogy megjelent, az emberek letöltötték ingyen az internetről. Ez nagyon kiábrándító, amikor tudod, hogy mennyi időt és energiát raktál bele.”

„Úgy hiszem, ez a modell nem működik többé. Azt hiszem, jobb az, ha csinálunk egy dalt, vagy kettőt egyszerre – tette hozzá. – Valójában ilyen volt a The Flame Still Burns is, csináltunk bizonyos anyagokat, és hozzátettük utólag a kiadványainkhoz. Soha ne mondd, hogy soha, de az emberek, akik nem zenészek, vagy nem művészként próbálnak megélni, megérthetik, hogy ez válik a normálissá mostanság. Senki nem fizet azért, amit ingyen is megkaphat. Vagy akkor is, ha előfizetsz egy zeneszolgáltatásra, a pénz, amit a letöltések vagy az online streaming után kap a művész, elenyészően kevés. Mondok egy példát: Nagy részem volt egy dalban, és amikor megkaptam az elszámolást a jogdíjakról, azt láttam, hogy 42.000 alkalommal töltötték le, és én kaptam ez után 42 centet.”

A 2009-es 'Can't Slow Down' a Foreigner egyetlen stúdióalbuma, mióta Lou Gramm helyett Kelly Hansen a zenekar énekese. Ellenben egyéb anyagokból már szinte minden variációt megjelentettek: koncertfelvétel az aktuális lemez turnéjáról ('Cant Slow Down... When It's Live') és a '4' album jubileumáról ('The Best Of Foreigner 4 And More'), Kelly Hansennel újrafelvett régi dalok rock- és akusztikus köntösben ('Juke Box Heroes' és 'Acoustique'), dupla válogatás két új számmal (’Foreigner 40') és legutóbb a szimfonikus zenekarral felvett koncertfelvétel is megvolt ('Foreigner With The 21st Century Symphony Orchestra And Chorus').

Jelenleg a zenekar a Whitesnake és a Jason Bonham's Led Zeppelin Evening társaságában turnézik Amerikában headlinerként.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…