Manimal: The Darkest Room

írta Adamwarlock | 2009.06.06.

Megjelenés: 2009

 

 

Kiadó: AFM Records

Weblap: www.manimal.se

Stílus: melodic/power metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
Samuel Nyman - ének Henrik Stenroos - gitár Pether Mentzer - basszusgitár Richard Mentzer - dobok
Dalcímek
Shadows The Darkest Room Living Dead I Am Ordinary Man Human Nature Spinegrinder Dreamers And Fools The Life We Lived
Értékelés

Az idei power metál termés igencsak gazdagra sikeredett, pedig még csak az év feléhez közeledünk. A Revolution Renaissance epikus szárnyalása, a Fairyland és Celesty remekbeszabott tündérmeséi és a Stratovarius, közönséget megosztó próbálkozása már az egész évre nézve eleget nyújtottak a műfaj rajongói számára. Az igen erős albumokkal összehasonlí­tva nézzük meg, mire képes egy igazán friss, fiatal és modern csapat, a Manimal! Kedvelt témám a borí­tók elemezgetése, és általában alapos lehúzása, mert néha csak döbbenten nézek, hogy mennyire nem értenek hozzá a kedves kiadók, hogy hatást kiváltó, de mégis frappáns képet tegyenek a műanyag cd tokokba. Nem is húznám az időt a képelemzéssel: semmitmondó, klisés, átlag kép. Mindegy is igazából. A Manimal zenéjét, bár power-metalnak van mondva, és bár a hangzás a műfaj európai ágához csatolja őket, mégsem jellemzi az eszeveszett lábdob és zúgó tehervonat- sebességű tempó. A dalok melodikusak, leginkább a közepes Masterplan és Blind Guardian hatásokkal működnek. Kemény részekben sincs hiány, ahol a gitárok pusztí­tó erővel sújtanak le a hangszórókra, a szomszédok nem kis bánatára. A fő témák a dob erőteljes jelenléte és a húros hangszerek hangzása miatt nekem sokszor a Faith No More -t juttatták eszembe. Bár az együttes legelső teljes lemeze a Darkest Room, a hangzás és keverési munka mégis példaértékű minőséget produkált. Stúdióban, kérem, mostantól senki ne merjen ez alatt teljesí­teni! A nyolc éve működő csapat eddig csak demókkal örvendeztette meg a nagyérdeműt, abból kiadtak egy rakatot, amelyek akár több albumot is kitehettek volna. Az egész lemez koronája Samuel Nyman énekes. Orgánumban, hangterjedelemben és technikában is a legújabb Michael Kiské t láthatjuk megtestesülni benne. Hajlí­tásai zseniálisak, tartott hangjai biztosak és végtelen hosszúak. Mindezt pedig olyan magas hangon tárja elénk, hogy az már földöntúli. Ha ez még nem lenne elég, még azt is hozzátenném, hogy barátunk ezt olyan könnyedén és lazán hozza, hogy még a legszőrösszí­vűbb kritikusok is csak elismerő bólogatással válaszolhatnak, mi pór halandók pedig boruljunk le az új varázsló elé! Akármilyen jó is legyen az énektudása, ahogy egy fecske nem csinál nyarat, úgy egy szem Samuel Nyman nem csinál jó lemezt. Szomorúan konstatáltam, hogy a számok kifejezetten unalmasak és gyengék. Néha megcsillant egy-egy jó téma, de aztán pár másodperc múlva elégedetlenül csóváltam a fejem. Nem lesz ez í­gy jó srácok! Egy ilyen csodálatos torok megérdemelne egy frankó zeneí­rót, mert e nélkül nem jósolok nagy jövőt nektek! Kár érte, mert érezni a lehetőséget a Manimal első albumán, de még nagyon halovány ez a szárnybontogatás. Ráadásul magukra még a progresszí­v jelzőt is ráaggatták, amit én nagyí­tóval sem találtam meg. Esetleg ,,progresszí­vecske", vagy ,,progresszí­vesedő" lenne a megfelelő jelző.

Pontszám: 5.5

Legutóbbi hozzászólások