Ronny Munroe: The Fire Within

írta Kotta | 2009.06.05.

Megjelenés: 2009

 

 

Kiadó: Rat Pack Record

Weblap: www.myspace.com/ronnymunroe

Stílus: US Power Metal

Származás: USA

 

Zenészek
Ronny Munroe - ének Rick Van Zandt (Metal Church) - gitár Vendégzenészek (gitár): Michael Wilton (Queensryche) - What You Choose to Call Hell (I Call Home), Sea Of Souls Randy Cooper (Texas Hippie Coalition) - Ride Me
Dalcímek
Far What You Choose to Call Hell (I Call Home) Deafening Hypocrisy Rebuild the Ruins Delirium Demon Opera Sea of Souls Desperate Man Ivory Towers Evil Genius Ride Me Man On The Silver Mountain
Értékelés

Ronny Munroe a Metal Church jelenlegi énekese. Megoszlanak a vélemények a képességeiről, de egy patinás bandába mindig nehéz beilleszkedni, főleg, ha az előzőleg is kiváló pacsirtáknak adott otthont. Szerintem kifejezetten jó választás volt Kurdt Vanderhoof részéről, aki köztudottan a Fémtemplom motorja és mára az egyetlen őstag, Ronny torkában ugyanis egyaránt megbújik David Wayne karcosabb és Mike Howe fátyolosabb hangja is. Nem egy kifejezett hangszál-akrobata, az igaz, de tökös power metalhoz ennél több nem kell. Ha egy énekes szólóba kezd, annak alapvetően két oka lehet. Elképzelhető, hogy ötletei nem férnek bele az együttes irányvonalába, esetleg a banda stí­lusa nem ad elegendő teret képességei kibontakozásához. Úgy látom, Ripper Owens például ebbe az irányba ment el új lemezén - csinált egy rockosabb hangvételű albumot, amin bizonyí­thatja, hogy nem csak üvölteni tud. (Az persze kérdéses, hogy ezt mennyiben sikerült megvalósí­tania.) A másik lehetőség az, hogy éppen az anyabanda tér le az eredeti ösvényről, ilyenkor alkalmasint az énekes viszi tovább az örökséget. Lásd UDO - Accept, de a Metal Church-el is megesett már ez a baleset. Emlékszünk ugye arra, hogy David Wayne Metal Church cí­mre keresztelt albuma - nem árult zsákbamacskát, nem igaz? - metálcsörcsösebb volt magánál a metálcsörcsnél is? Nos, Ronny esetén inkább az utóbbi áll, a The Fire Within kis túlzással lehetne a következő Fémtemplom soralbum is. Egy-két kivételtől eltekintve ugyanis ezek a számok megbí­zhatóan hozzák a Metal Church sablonokat, úgy, mint a nyers (mégis dallamos) gitárjáték, az egyszerű (ámde fifikás) riffek, a szőrős, férfias ének (dallamos refrénekkel), valamint az erőteljes dobalapok. (Kirk Arrington dobisten - Rob Reiner-rel (Anvil) egyetemben - kedvenc metalütőseim egyike, kár, hogy már ő is elhagyta a fedélzetet.) Nincs is ezen mit csodálkozni, hiszen Rick Van Zandt, a Metal Church egyik gitárosa Ronny legfőbb társa ebben a zenekarban is, Vanderhoof pedig társproducerként vett részt a produkció megalkotásában. (Van Zandt és Munroe egyébként már korábban is játszottak együtt a Rottweiller nevű zenekarban.) Szóval amolyan inkognitóban megjelent Fémtemplom albumról van itt szó. A történet hátterében az áll, hogy Vanderhoof hátproblémái miatt a főbanda pihenőre kényszerült. Így Ronny már tavaly ősz óta koncertezik saját néven Van Zandt-tal együtt, programjukat természetesen Metal Church klasszikusokra épí­tve. Ezúttal azonban mindebben Vanderhoof teljes támogatását is élvezik, amint azt a mellékelt ábra mutatja. Ami számomra meglepő, az a Ronny-t kí­sérő együttes többi tagját övező titkolódzás. Egyedül Van Zandt és a két vendég gitáros neve jelenik meg a hivatalos anyagokon. Vajon titokban a teljes Church legénység felvonult? Vagy Ronny, Rick és Kurdt vette fel az egész lemezt? (Mivel Munroe dobosként kezdte zenei pályafutását, ez sem teljesen lehetetlen.) A nagy hasonlóság persze rögtön meg is kérdőjelezi az album létjogosultságát. Mégsem fogok rá semmi rosszat mondani, több okból sem. Egyrészt mert imádom a Metal Chuch-öt. Még a gyengébben sikerült lemezeiket is szí­vesen hallgatom. Sőt, a Ronny-val készült újabb albumokat is jobban szeretem, mint a legtöbb tucat power bandát. Van valami, amit ők tudnak a legjobban - egyszerű, mégis fogós riffeket, dallamokat í­rni, a keménység és a zeneiség nagy találkozása ez. A másik ok: az elnőisedett, művészkedő power szintér progos, illetve csajos-szimfonikus dömpingjében úgy hiányzik ez a fajta sallangmentes, tökös-férfias zene, mint egy falat (stí­lusosan, folyékony) kenyér! Az, hogy saját nevén jegyzi a produkciót, lehetőséget ad azért némi kalandozásra. Így kerülhetett fel az album második felére néhány lazább szám is. Lásd Rainbow feldolgozás, de a Desperate Man-ben például billentyű is van. Sőt, még Lenny Krawitz slágerrifjének lenyúlása is belefér (Ride Me). Mindezek ellenére (vagy talán éppen ezért), ezek a számok a lemez legjobb pillanatai közé tartoznak. Jobban belegondolva, talán kicsit bátrabban is kí­sérletezhettek volna még ilyesmivel.

Pontszám: 7.5

Legutóbbi hozzászólások