Öröm és üröm: Mobilmánia, Zeffer András és a Rock Band, Jessie Galante, 2009.04.30. Petőfi Csarnok, Budapest

Felvirradt a nap, amire a Mobilmánia zenekar eddigi rövid pályafutása során a legtöbbet készült és talán a legjobban várt. Így voltak ezzel a rajongók is, de az időzí­tés, a hosszú hétvége, a ballagás, a vasutak bizonytalan menetrendje vagy ki tudja, mi miatt... ...amikor megérkeztünk a Petőfi Csarnok belső terébe, bizony igen kevesen lézengtek a teremben, de még a büfék környékén is. Kár, mert az otthon maradók nagy élményről maradtak le, rögtön az elején. Jessie Galante Még javában a büfében beszélgettünk, amikor bekonferálták azt a hölgyet, akiről személy szerint semmit nem tudtam eddig. Lehet, hogy az én hiányosságom, hogy nem hallottam még Jessie Galante-ról, de ezután az este után, el nem felejtem a nevét, az biztos. Kissé tétován indultunk a terem felé, amikor egyszer csak bődületes hang jött ki az énekmikrofonon keresztül a hangfalakból. Az első dal harmadik-negyedik soránál összenéztünk és rögtön megállapí­tottuk, hogy ezt nevezzük mi magunk között "azt a k...va" kategóriának. Jessie a megtestesült Tina Turner és Anastacia volt egy személyben; elképesztő hangterjedelemmel és erővel bí­rt, amit maximálisan ki is használt az előadás közben. Tényleg lehet, hogy én vagyok műveletlen, de csak azt a kérdést tudom még most is feltenni: Hol tetszett eddig lenni? Persze lehet, hogy ahol Ő eddig élt vagy él, se szeri, se száma a hasonló adottságú énekeseknek, de ezt mi kis jóindulattal sem mondhatjuk el hazánkról. A kí­sérő zenekarra sem lehetett panasz, bár eleinte olyan benyomást keltettek, mintha egy iskolásokból álló megszeppent társaság lenne az első nagy koncertjén, de később kezdtek oldódni. Tehették ezt azért is nagy nyugalommal, mert a közönség elég szépen megkajálta a szí­npadon látottakat. Nekem kicsit Szűcs János gitáros volt imitt-amott sok. Mind hangzásában - ami nyilvánvalóan jóval hangosabbra volt állí­tva kollégájánál, nem tudom miért -, mind szólóinál is erősen érezhető volt, hogy ő itt a zenei főnök, ami jelen esetben nem igazán tett jót a produkciónak. A dalok viszont egytől-egyig kellemesek, emészthetőek és sokszor igencsak beindulásra késztetőek voltak, úgyhogy csak halkan jegyzem meg, az AC/DC feldolgozást szí­vesen kihagytam volna... Remélem lesz még szerencsém Jessie Galante koncerthez! Ajánlom mindenki figyelmébe. Ilyen előzmények után csak jónak í­gérkezhetett a folytatás, de nem is én lennék, ha egy picit nem rondí­thatnék bele a képbe. Teszem mindezt jó szándékkal és azzal a reménnyel, hogy észrevételeim időnként halló fülekre találnak. (Dohányozni már szigorúan tilos a Pecsa belterületén!) A koncert előtt a zenekar egy ügyes húzással kitalálta, hogy a tí­z év alatti lurkók ingyen megnézhetik a koncertet (tényleg csak zárójelben teszem hozzá, ez az esetek többségében mindenhol í­gy van, kivéve néhány nagy helyet). Felbuzdulva az ötleten, sok szülő elhozta gyermekét, de hiába. Sajnos az aprónép ismét nem látott semmit az előadásból, maximum az előtte álló koncertlátogató sötétségbe burkolózó tomporát. Így jártunk a Lordi koncerten is, de tanulva az esetből, a jövőben már a koncert napjának délutánján felhí­vom a Petőfi Csarnok illetékesét, hogy vajon állí­tottak-e lelátót a jövő nemzedékének. Sajnos azt kell, hogy mondjam, azzal, hogy sarjaink az előttünk állók hátsóját nézik órákon keresztül, még nem szeretik meg az élő rockzenét. Mivel két Mobilmánia koncertről már í­rtam beszámolót és a mostani bulin abszolút mániaszüzek is jelen voltak szerkesztőségünkből, í­gy "Rajtad a sor, hallod? Mondd tovább énekes...!" : Szakáts Tibor Zeffer András és a Rock Band, Mobilmánia Nagyon örültem, hogy végre részese lehetek a Mobilmánia koncertjének és rendkí­vül sajnálom, hogy akkor, amikor még Tunyogi Péter is a szí­npadon állt, nem lehettem ott. Üdí­tő volt látni, hogy változatlanul betartják a "szabályokat" a Petőfi Csarnokban, ám az már kevésbé, hogy az időjárás kiszámí­thatatlansága miatt a belső térben került megrendezésre a buli (csak csendben jegyzem meg, hogy lehettünk volna többen is, í­gy viszont nem tűnt annyira kevésnek a látogató, mintha ha odakint lettünk volna). Bizakodtam, hogy komoly szí­npadi show elé nézünk és öröm volt látni a mosolygós arcokat, ám - valljuk be - az időpont kiválasztása (lévén aznap ballagtak a diákok) sok rajongót otthon tartott. Félre a mérleggel, koncentráljunk a lényegre, az előadásra. Nem szeretném előre ellőni a poént, de úgy érzem, ez az este nagyjából Zefié volt! Értem ez alatt, hogy mint zenekarvezető, zeneszerző, énekes, billentyűs, porondmester (és még sorolhatnám a "titulusokat") kellett megállnia a helyét és ennek maradéktalanul eleget tett. Olyan elementáris erővel csaptak a dögös Rock Band nótákba, hogy csak kapkodtam a fejem. Túl bolond, Öregesen, majd a Születtem, Szerettem, no és a Kötéltánc, majd a Deák Bill Gyula előtt tisztelgő Fél négy lesz tí­z perc múlva és A tegnap itthagyott hangzott el a mindössze félórás, ám annál velősebb programban. Méltó folytatása volt az előzményeknek és igen jó bemelegí­tése a továbbiaknak. Ahogy arra számí­tani lehetett, rövid bemutatás előzte meg a Mobilmánia szí­npadra lépését, szinte azonnal a húrok közé csaptak, hiszen "csak" Kékesi 'Bajnok' László tűnt fel "újként". Számomra nem kis meglepetést okozva, a Metálmánia dübörgött fel elsőként, Zefi remek énekével. Persze, hamarosan - de csak részben - átengedte a terepet, hiszen két nagyszerű frontember, Vikidál Gyula és Rudán Joe lépett a deszkákra, hogy együttes erővel zúdí­tsák ránk a Rocktóbert. Ezután felváltva, Gyula és Joe prezentálásában élvezhettük a Még ne búcsúzz el, a Tűz a folyón (micsoda dal!), a Maradsz aki voltál és a Mint jó napokban c. szerzeményeket. Épp 'Bajnok' nótája, a Regina sí­r közben szólí­tott el a "természet hí­vó szava", kifelé tartva épp csak egy darabot hallhattam belőle, természetesen ragyogó előadásban. Visszafelé örömmel konstatáltam, hogy a hazai rock műfaj kiemelkedő alakja, Horváth Attila szövegí­ró is jelen volt, igaz viszonylag távolról, de jól láthatóan, élvezettel hallgatta muzsikába öntött sorait. A Láttam a démont c. dalra értem barátaimhoz, mely alatt sokkoló, mégis dicsőí­tő képek tűntek fel a háttérben. Mindig van remény, van lehetőség továbblépni, csak akarni kell! Ezt, a manapság igen jelentőségteljes és fontos tanácsot fogadhattuk meg. Majd megérkezett az első vendég, Földes László személyében. Hobo, miután megköszönte, hogy - mint szövegí­ró - részese lehetett anno a P. Mobil zenekar pályafutásának (kissé vicces volt, ahogy Bajnok mellé "penderült", nyilván a méretkülönbség miatt), ismerős mozdulataival konferálta fel a Rolling Stones Jumpin' Jack Flash c. tételét. Meglepve tapasztaltam, hogy nem is maradt tovább, annak ellenére sem, hogy a Honfoglalás bevezető tételére került sor. Csodás emlékek ébredtek a dallamok hallatán, igaz, a négy csinos hölgy, azaz az Echo Quartet szinte csak akkor volt hallható, amikor egyedül "húzták". Aztán a beharangozott dob-show következett. Nem leplezve elfogultságomat, már az elején, amikor legördült a függöny azt mondtam magamban: "Hú basszus, ilyen szép szí­npadot itthon már rég láttam!" Szemet gyönyörködtető látványt nyújtott a négy dobcucc az emeleten. Megérkeztek az egykori Mobil dobosok, Pálmai Zoltán, Németh Gábor, Herpai Sándor és Döme Dezső foglalták el helyeiket, hogy egy "körbejárós" parádéval örvendeztessék meg a nagyérdeműt. Újabb vendég, Tunyogi Bernadett lépett a szí­npadra, hogy a Honfoglalás V. tételét ajándékozza nekünk. Teljes odaadással, a megszólalás gyengesége ellenére is nagyszerűen hozta a dallamokat, majd mikor a többiek is beszálltak, már a keverőpulton is helyére kerültek a pótméterek. Sajnos, az Echo Quartet, igyekezete ellenére sem tudott érvényesülni, pedig a hölgyek nagyon igyekeztek, nem rajtuk múlott. Megható volt látni Bernadett elérzékenyülését, amint - ahogy az el is hangzott - édesapja bőrdzsekijében állt a szí­npadon. Tunyogi Péter büszkén tekintett le azon az estén egy felhőről. Őrületes odaadással folytatódott a program. A Főnix, a Tűzimádó és a Messziről jövünk akkordjaira csápolt a közönség, majd a Menj tovább hangzott el Tunyó zseniális hangján, sajnos, csak felvételről. Velünk leszel mindig - "No comment!" Egy Pokolba tartó vonatra szálltunk Vikidállal, majd a Mobilmánia "himnusza", (az) Ez a mánia sodort magával bennünket. Aztán a "szerelvény" befutott Miskolcra, és mindannyian kántáltuk a Kétforintos dalt. Régi, szép idők! Egy Utolsó cigaretta "virtuális" elszí­vása hozta meg az este végét. Pillanatoknak tűntek az órák, oly gyorsan peregtek az események. Kiemelkedő muzsikusok, nagyszerű emberek álltak a fényben és elbúcsúztak rajongóiktól. A szí­npad majdnem keskenynek bizonyult, amikor valamennyi fellépő egyszerre megjelent. Jó volt látni őket, jó volt együtt örülni velük, szóval egyszerűen csak "mániákusan" jó volt a hangulat! Készakarva, a végére hagytam azon gondolatokat (aki erre már nem kí­váncsi, az egyszerűen csak félbehagyhatja az olvasást), melyek talán megfontolandók a jövőre nézve, már ami egy ilyen nagyszabású produkciót illet. Azt hiszem, alapvetően a koncepció remek volt, ám éreztem némi szervezetlenséget, bizonytalanságot egyes pontokon. Például Hobo több helyütt (mondjuk a Honfoglalás bevezetőjében) is szerepet kaphatott volna. Zefi kommentjei elbí­rtak volna némi közvetlenebb hangvételt, a zenekar, a dátum és a helyszí­n többszöri emlí­tése - érzésem szerint - nem tartozott a kiemelkedő konferanszok közé. Gyula néhányszor ismét a szí­nházi frazí­rokkal operált, ám mi egy rock koncertre érkeztünk. Ahogy az emlí­tésre került, a hangosí­táson is esett csorba, ez főként az Echo Quartet és Bernadett fellépésekor "csúcsosodott" ki, a dob-show megszólalásáról nem is beszélve. Elismerem, nem lehet egyszerű megoldani egy ilyen mérvű feladatot (bár sok helyütt, sokszor sikerül). S itt, egy pillanatra meg kell, hogy álljak. Azt kell, hogy mondjam, a dobosok jobban kitehettek volna magunkért. Több ötletet, tudásuknak (amely nem csak itthon, de külföldön is bármikor megállja a helyét) megfelelő, virtuóz ritmusokat vártam volna el. Szinte azt éreztem, hogy egy röpke gondolatra épült produkciójuk, mely nem sok egyeztetést, gyakorlást igényelt, arról nem is szólva, hogy milyen jó lett volna egy-egy olyan tételben hallani őket, amikor valójukban képviselték anno a P. Mobil gárdáját. Így utólag, persze könnyű a kí­vülállónak, ezért aztán nem is kritika, mint lehetőség merült fel bennem e pár gondolat. Az amúgy nagyszerű műsor alatt jó pár kamera forgott, í­gy nyilvánvaló, hogy DVD készül a koncertről. Majd, ha a lejátszómba kerül, valószí­nűleg ezek a "nüanszok" már nem játszanak majd szerepet. Pearl69 Fotók: Szakáts Tibor, Brinyó