A nehéz nap, nehéz éjszakának is indult: Beatallica, Alcoholica, Mi?, 2009.04.14. Budapest, A38

Az internetnek és a nagy video megosztóknak köszönheti népszerűségét az amerikai Beatallica, akiknek budapesti kirándulásának hallatán, nem is volt kétséges, hogy ellátogatok a Duna partjára. Az első döbbenet számomra a viszonylag erős érdektelenség, ami ezt a koncertet kí­sérte. Sajnos nem ez lett az egyetlen, amin meglepődtem ezen az estén... ... Magazinunknál általában egy-egy havi koncertbeosztásnál figyelembe vesszük, hogy lehetőleg olyan munkatárs vagy szerkesztő látogasson el az előadásra, aki rajongója, értője annak a zenének, de legalábbis konyí­t valamit az adott banda munkásságához. Bevallom, még egyetlen Beatallica lemezt sem hallgattam meg, de ahogy közeledett a koncert dátuma rájöttem, a lehető legjobb választás erre a bulira a Metallica és egyben Beatles rajongó Szöcske, í­gy szépen rátukmáltam a feladatot. Mi? Viszont mielőtt szóhoz, ill. klaviatúrához engedném, néhány gondolatot meg kell, osszak, hiszen ezen az estén a Beatallica-n kí­vül volt még néhány esemény. A "néhány gondolat" valóban csak annyi lesz, mert amit a főzenekar előtt láttunk az sajnos többet nem is érdemel. Nem tudom, ki és milyen megfontolásból léptette fel itt a Mi? elnevezésű zenekart, de nekem ez komoly büntetés volt. A rap-rock-metal (vagy nem tudom, minek nevezzem ezt a stí­lust) annyira nem illett ehhez az estéhez, hogy csakis az tartott vissza a stégre való kivonulástól, hogy előzőleg leadtuk a kabátunkat és erős szél fújt odakint. Aztán mégis úgy döntöttem, távozom és a ruhatár előtt, a nemtetszésüknek hangot adók között találtam menedéket. Félreértés ne essék, nem a zenei tudásukkal volt a baj, hanem azzal a testidegen stí­lussal, ami nem volt idevaló. A Sziget Fesztiválon minden bizonnyal hatalmas sikerük lenne, úgyhogy a baráti jobbomat nyújtva, csak annyit tudok mondani: MI?-t a nagyszí­npadra! Alcoholica Azt hittem a MI? igen hosszúra sikerült bemelegí­tése után túl leszek a nehezén, de nem í­gy lett. A nem túl rövid átszerelés után, egy még hosszabb intróval jött kis hazánk számos Metallica tribute bandája közül az egyik. Az Alcoholica legénysége olyan nagy önbizalommal érkezett a szí­npadra, hogy ha valaki nem tudta volna, utánuk is következik még valami, azt hihette itt a főbanda. Annyit azért szeretnék elmondani, hogy nem vagyok fanatikus Metallica rajongó és talán nekem pont ezért az a kicsi, amit szeretek belőlük, nem mindegy, milyen. Ha az Alcoholica zenekaron múlna, akkor inkább eltávolodnék a Metallica-tól, mintsem jobban megszeretném őket. Kásás hangzás, imitt-amott hamis gitárok és olyan pontatlan dobjáték jellemezte az Alcoholica előadását, hogy csak azért nem kritizálom tovább, mert a dobos testi adottságait látva, nem szeretném, hogy felkeressen a tartózkodási helyemen... Ez volt az a pont az estén, amikor örültem neki, hogy a főbandáról nem nekem kell í­rnom, mert ha lehet mondani, az én kedvemet ekkorra már mindentől elvették. Szakáts Tibor Beatallica Mivel a budapesti koncertjüket megelőzően nem nagyon hallottam a Beatallica zenekarról, óriási kí­váncsisággal megspékelve indultam a Duna hullámain ringatózó koncerthelyszí­nre. Nehéz volt elhinnem, hogy tényleg létezik a világ zenei palettáján egy olyan merész vállalkozás, mely képes a két nagy kedvencem, a Beatles és a Metallica sajátos stí­lusjegyeit olyan speciális egyvelegben ötvözni, mely Mike Portnoy-on és Scott Ianon kí­vül mára a Metallica tagjainak elismerését is kiví­vta... Az Alcoholica meglehetősen lankasztó produkcióját követően, a szokásos zenekari átszerelési időt jócskán túllépve lépett szí­npadra Jaymz Lennfield és bandája, hogy rövid intró után hatalmas energiával csapjanak bele a Revolution és a Hard Day's Night beatles-i gyökerein szárba szökkent, de a Metallica Garage Inc. albumának gondolat- és riffvilágából táplálkozó Revoloohtionba, majd a Garage Dayz Nite-ba. Döbbenetes volt hallani azt az erőt, ahogyan a két különböző zenei világ egymásba fonódó teste egy új, eredeti zenét szült a Milwaukee-ban nevelkedett srácok humorral is bőven fűszerezett előadásában. Ezt a dinamizmust Kliff McBurtney bőgős rőzséje sem bí­rta tovább egy helyben, és önálló életre kelve, megszámlálhatatlanul tetemes mennyiségben kezdte szelni a levegőben a köröket. A hatalmasat dörrent kezdés után nem volt meglepő az a katonás folytatás, ahogyan Jaymz OH!NOOO! Lennfield, James Hetfield hangjához kí­sértetiesen hasonlóan, levezényelte a Sgt. Pepper's Motorbreath Pub cí­mű, beatles-i alapokat sejtető zenei élményt, valamint a Metallica And Justice For All thrash himnusza előtt tisztelgő, de a Beatles All My Loving dalának csacska taktusaival megbolondí­tott And Justice For All My Loving nótát. Meglehetősen mulatságos volt, ahogyan ebből a kicsit merevnek tűnő pontosságból Ray Craps cowboy-nyerí­téseit megszégyení­tő kurjongatásai kí­séretében és dí­szesen veretesre rittyentett Bors őrmesteres zubbonyaiban átügetett a zenekar a Beatles Love me do opuszának lágyabb ölelésébe. Mí­g az eddig elhangzott dalok a cover és tribute bandák kereteit túlszárnyalva, a hibridizáció jegyében tündököltek, addig a Love me do beatles-i alaptételének "csak" egyszerű "metallicás áthangzását" hallhattuk, teszem hozzá, azt is rendkí­vül élvezetesen. Nem kellett azonban sokat várni az újabb bohókás őrületre. A Leper Madonna zenei humoreszkjével, majd a beatles-i Magical Mystery Tourra hajazó és a Metallica Master of Puppets nótájának hí­res gitárszólójával izgalmasabbá tett Masterful Mystery Tour dalával izzí­totta tovább a nagyérdemű hangulatát a Beatallica legénysége. A Beatles 1960-as évek második felében tett, Ravi Shankar indiai taní­tó által inspirált "varázslatosan misztikus utazása" azonban nemcsak muzikálisan ihlette meg a Beatallica tagjait; keleties hangulatú ingjeik felöltésével és a szí­npadi dí­szlet fehér hungarocell keresztjeinek előtérbe helyezésével látványban is tisztelegni kí­vántak a két nagy előd előtt. Ebből a mennydörgően pszichedelikus zenei világból Krk Hammettson eléggé felejthető gitárszólója vezetett át a könnyedebb tribute zenei témák irányába. A Beatles, cukros bácsikat is felizgató Hello Little Girljének "metallicásan" kemény riffjeiből Jaymz Lennfield kakasokat is megszégyení­tő kukorékoló-visí­tó éneklése huppantotta át a nagyérdeműt a Beatles Good Morningjába. Ha esetleg volt olyan, aki ez idáig sem tért magához a pszichedelikusan thrash-es hangulatból, a Beatles Daytripper nótájának nyomdokain zakatoló Hero of the Day Tripper taktusaira ezt biztosan megtette, hogy aztán mélyebben élvezhesse a tribute hangulatot felváltó, újabb hibrid dalok élményét. A Metallica Blackenedjét és a Beatles Back in the USSR nótáját sziporkázó zenei humorral házasí­tó Blackened in the U.S.S.R alatt már ritmusos dülöngélésben csimpaszkodott össze a nagyérdemű, hogy a véresen burleszk All You Need Is Blood és a Hey Dude klasszikusok refrénjeit már mindenki együtt énekelhesse a Beatallica hihetetlen mód felpörgött legénységével. Ezt, a nem csak az örömtől ittas emberekben bővelkedő hangulatot még Kliff McBurtney bőgős rémesen unalmas szólója sem tudta bepunnyasztani. A vidám hangulatban peckesen tovább pattogó I Want to Choke Your Band nótával ugyan lezárta aznap esti műsorát a zenekar, de szerencsére nem a közönség szórakoztatását; a Jaymz Lennfield ének, Krk Hammettson gitár, Kliff McBurtney basszusgitár, Ringo Larz dobos alkotta formáció a ráadásban a Metallica Battery és Enter Sandman nótáinak tribute-csokrával próbálta még tovább fokozni a közönség és a saját hangulatát. Igen a saját hangulatát is, hiszen - akárcsak az Irigy Hónaljmirigy - az annak idején pályafutását egy házibuli ökörködő paródiájaként kezdő zenekar nem akar mást, mint a koncertek alkalmával újraélni azt a bizonyos első estét. Összegzésképpen elmondhatom, hogy az előzenekarok lehangoló produkciójával szemben a Beatallica koncertje felpezsdí­tett és egy olyan felejthetetlen zenei élményben részesí­tett a szimpla cover vagy tribute bandák keretén túlmutató, humorral is bőven átitatott önálló zenei jelenségével, melynek pozití­v érzése maradandó emlékként véste be magát a lelkembe. Szöcske Fotók: Szakáts Tibor Külön köszönet Szalay Gergőnek!