Rocközön: Rádiózzunk!

írta Hard Rock Magazin | 2009.03.15.

Örömmel jelentjük, hogy ismét hallótávolságba került a szí­vünkhöz oly közelálló műfaj, mégpedig az online rock rádió, a Rocközön jóvoltából ... ..., mely a világháló rockozon.com cí­mén érhető el. A szerkesztők az alábbi információkkal szolgáltak a kezdeményezés kapcsán: "A Rockozon.com Internetes Rock Rádió gyökerei a néhány hónapja megszűnt Pont FM kezdeti korszakáig nyúlnak vissza. Ekkor indult útjára a máig is legnagyobb közönséggel, és ismertséggel rendelkező, minden hétköznap délután 4 órában jelentkező, élő rock műsor a Rocközön, Hartmann Zoltán vezetésével. Zoli ekkor már több mint 7 éve mozgott a rádiózás, valamint az egyéb média (TV) berkeiben, több éves zenész múlttal, valamint zenetanári tapasztalatokkal rendelkezett (egyedülálló módon rock zenét taní­tott az általános iskolásoknak, kirobbanó sikerrel). Egyénisége, stí­lusa, és a rock zene iránt érzett maximális elkötelezettsége, valamint szakmai tapasztalatai segí­tségével a műsor kirobbanó sikerrel indult be, sőt hamarosan a Pont FM legerősebb húzóereje, gyakorlatilag jelképe lett. A Rocközön indulása után néhány héttel a rádiótól teljesen függetlenül indult el a rockozon.com, mint a műsorhoz kapcsolódó rajongói oldal. Az idő múlásával az oldal népszerűsége megugrott, sőt pár hónap elteltével már a Pont FM marketingcsomagjában is a médiacsoporthoz sorolták a lapot, annak ellenére, hogy teljesen független projekt volt. Miután Hartmann Zoli másfél év elteltével úgy döntött, hogy nem folytatja tovább és megvált a Pont FM-től, a Rocközön hallgatottsága jelentősen lecsökkent. Ezt követően fogant meg az új projekt gondolata, egy 24 órás, egyelőre csak az interneten fogható online rock rádió, valamint az interaktivitást, és a hátteret adó weboldal. Jelenleg internetes rock rádióként, és közösségi oldalként üzemel a rockozon.com, amelyből természetesen a rádión van a hangsúly. Szerencsére a közönség, a zenei világ, és maguk a zenészek is pozití­van fogadták a kezdeményezést, hogy egy komplett, komoly technikai háttérrel rendelkező, a rockzene iránt elkötelezett csapat által üzemeltett projekt induljon útjára hazánkban is, mint ahogy ez egy már jól működő dolog világszerte. Egyelőre 2 streamet üzemeltetünk, amely hamarosan bővülni fog, hogy a különböző zenei í­zléseket maximálisan kiszolgálhassuk. Zeneileg a hard rock, némi blues, és a metal zene minden irányzata, amit magunkénak érzünk, és amelyek szolgáltatják a játszási listákat, a média által tolt, modernnek nevezett "divat" rockot nem kí­vánjuk erőltetni, sem a Billboard listák szereplőit." Ahogy annak idején, most is részt kí­vánunk venni a minél szélesebb körű tájékoztatásban, í­gy a Hard Rock Magazin támogatásával, egyelőre heti két alkalommal, exkluzí­v hí­rek hangzanak el - már a jövő héttől - a Rocközönben, de egyéb meglepetésekkel is készülünk a jövőben! Hallgassa mindenki az internetes rock rádiót: ROCKOZON.COM

Legutóbbi hozzászólások