Metalring- Amorphis: Eclipse
írta garael | 2006.01.15.
Az 2006-os Amorphis lemez egyszerűen fantasztikus. Az új énekes remekül helytáll. Hallván mit tett le az asztalra, már nem is hiányzik annyira a régi vokalista, Pasi Koskinen (pedig azért volt egy kis para.)
A lemez témája újra a Kalevala, s ennek megfelelően a zene a Tales/Elegy korszakba kanyarodik vissza. Újra van hörgés, zúzósabbak a gitárok, szóval újra metal banda az Amorphis! Rég vártam erre...
Kiütéses győzelem!!!
Kevés olyan lemez volt, amit ennyire vártam. Amorphis régi nagy kedvencem, és csalódva hallottam, hogy Pasi Koskinen búcsút mondott a bandának. Az Ajattara dolgai nem jöttek be, így minden maradék reményem az új Amorphis lemezben volt.
Amikor fölcsendültek az első hangjai, azt mondtam magamban, hogy ez baromi jó, de nem Amorphis. Aztán amikor megérkeztek az elszállós, tipikus Amorphis-os témák is, kicsit megnyugodtam, de olyan érzésem volt, hogy valami nem stimmel.
Ez többödszörri meghallgatásra is így maradt. A fiúk valahol elszámították magukat. Ez a lemez most valahogy nem sikerült. A csúcs számomra nagyjából a Elegy-Tuonela tájékán volt, de az utóbbi két lemez is nagyon tetszett még.
Ez most valahogy nem mozgatott meg bennem semmit.
Akkor már inkább a gitáros projektjeként emlegetett Verenpisara (Vércsepp) nevű formációt hallgatom. Az valahogy közelebb áll ahhoz az Amorphis világhoz, amit én igazán kedvelek.
Nagy kedvencem a banda, tehát még elfogult is vagyok, de mégis azt kell mondanom, ez most valahogy nem sikerült, ami még nem lenne baj, de a lemezen föllelhető Sentenced-utánérzések kifejezetten zavaróak is. Azok a részek ugyan ütnek, meg rendben
vannak, csak azokból az eredetiség hiányzik.
Túl kiszámítható, túl tipikus lemez.
Kíváncsi voltam arra a bandára, melyről annyi keményebb stílust kedvelő ismerősöm nyilkatkozott áradozva, lássuk, merre tart a metalzene az egyik legfőbb irányadótól.Nos, valszeg bennem van a hiba, aki rengeteg népzenét hallgat, de hiába kerestem, kutattam, semmi olyan extrát, ötletest nem találtam, amit ne hallottam volna már. Igen, kellemes hallgatnivaló, a dallamérzékük és folkszeretetük vitathatatlan a srácoknak, ám sem a riffek, sem a már sokszor hallott népzenei elemek nem hoztak lázba. Lehet, hogy ez a népi dallamosság tetszik a keményebb stílust kedvelőknek - akik ennél a lemeznél végre az image-t félredobva bevallhatják, hogy szeretik a kommersz dallamokat is- ám én inkább maradok az autentikus folk-nál. Azt nem tudom, hogy az északi kultúrákban a népzenékben mennyire jellemző a hörgés- bár nem hiszem, hogy Vejnemöjnen krágogva adta volna elő dalait a tábortűz mellett, ha már a Kalevalá-ról van szó-, ám én nem tudtam összeegyeztetni az atmoszférát, és a halálhörgést.Sem a riffes metaloldal, sem a hangulatos, ám semmi újat nem mutató népi-világzenei elem nem hozott katarzist.Mindenesetre kellemes merengeni való, szép dallamok, és a saját nemzeti kultúrának lerótt maximálisan szimpatikus tisztelet, ez számomra a lemez.(amorphis kedvelőknek ajánlom az Itse laulan c. népdalt, letöthető innen:http://www.geocities.com/menyhertjudit/sajatzene.html)
"Tetszik ez a lemez, annak ellenére, hogy a régi Amorphis anyagok a 90-es évek elejéről nem annyira jöttek be. Ebben valahogy benne van a lázadás, az erő néhol Warrior Soul-os, Paradise Lost-os hangok is felütik a fejüket (Two Moons). Minden nótához írtak egy jó kis vezértémát, ami a hátán el is viszi őket. Érdekes a hangszerelése is a nótáknak. Néhol a múltból megmaradt hörgésektől kellene még megszabadulni és akkor talán még a kedvenc bandáim közé is felírhatom őket." - Tetszik pontozásos győzelem. Kedvencek: Shame Flesh, Two Moons, Empty Opening (csak a végén mi az a hosszú csend?)
No, lássuk csak milyen sort tudhat maga mögött ez a zenekar:
A Privilege of Evil-nél tudtam, hogy egy nagyon állat death bandával ismerkedhettem meg, aztán a The Kareilan Isthmus már egy komoly fejlődésen átment death csapatot ismertetett meg velem, de a műfaj még egyértelmű volt, aztán a Tales from the Thousand Lakes (az akkori idők legjobbjának tekintettem ezt a lemezt) már hordozott némi tiszta
éneket, és fokozott folk hatást, ami egyértelműen kiemelte a csapatot a könnyen beskatulyázható bandák küzül, az Elegy és a Tuonela mégjobban kiemelte a folkos hatásokat és egy "demarkációs vonalla" határolta el a csapatot a death műfajtól, majd az Am Universum és a Far From The Sun valami eszméletlen világzenei bandává emelte a csapatot, és most itt az új album, ami talán kicsit visszatolta a csapatot a metalosabb vizekre. Érdekes módon a csapat folyamatos változása mellett az ízlésem exponenciális mértékben konvergált a zenekar által választott úthoz (ami ugye a folyamatos változást szemlélve nem egy egyszerű dolog).
Mindig is imádtam a zenekart, de számomra az Amorphis akkor kerülne bele a "Hall of Flame", ha a Tales-es vonalat hozta volna vissza. Most is ezt vártam (tudom naivan), de azért cseppet sem vagyok csalódott, hisz a zenekar kicsit talán visszakeményedett. Engem meggyőztek!
Úgy érzem, hogy egy másik producert kellett volna választani, és sokkal kevésbé kellett volna kommersz dalokat írni. Bár, ki tudja, hogy mi a cél. A Nightwish-nek is sikerült befutnia, amikor hasonlóan közönségbarát lemezeket kezdtek írni. Talán nekik is sikerül!
Ötletes zene, nagyon kellemes zongora betétekkel. Szinte minden stimmel a győzelemhez, egy valami nem! A hörgés! Annyira nem illik ide, hogy szinte fáj. Sajnos így csak döntetlen! Kár!
A hagyományos népi stílust előtérbe helyező, ám néha agresszív "high-tech" bokszot bemutató versenyző az elvárásoknak megfelelően - ám egy-két menetben kissé nyögvenyelősen- győzött, jóllehet némelyek visszasírják az egykoron "bestiaként" ismert pusztító halálfight-ot.
Legutóbbi hozzászólások