Iron Fire: To The Grave

írta garael | 2009.01.13.

Megjelenés: 2009

 

 

Kiadó: NapalmRecords

Weblap: www.ironfire.dk

Stílus: Power Metal

Származás: Dánia

 

Zenészek
Martin Steene - ének Kirk Backarach - gitár Martin Lund - basszusgitár Fritz Wagner - dob
Dalcímek
The Beast From the Blackness Kill For Metal To the Grave The Battlefield Cover the Sun March of the Immortals The Kingdom Frozen In Time Hail To Odin Doom Riders Ghost of Vengeance The Demon Master
Értékelés

"...Ez volt ám az ember, ha kellett, a gáton, Nem terem ma párja hetedhét országon; Ha most feltámadna s eljőne közétek, Minden dolgát szemfényvesztésnek hinnétek. Hárman sem birnátok súlyos buzogányát, Parittyaköveit, öklelő kopjáját; Elhülnétek, látva rettenetes pajzsát, ,És, kit a csizmáján viselt, sarkantyúját.." Az Iron Fire-el való első találkozás alkalmával örömmel konstatáltam, hogy nem haltak ki a kalózok teljesen a metal ví­zeken, és Rock'n' Rolf csatavértezet helyett immáron titánpáncélban, digitális célzókészülékkel szórja az áldást a megveszekedett nu pórnépre. A 2006-os lemez permanens, bikabőgető rifforgiája a kilencvenes évek közepi grunge - pszichedelikus éra együtteseinek egy egész hadosztályához elegendő muní­cióként szolgálhatott volna - jól tudom, persze, hogy ott nem ez volt a zene fő szervező eleme, de olyan jó kicsit piszkoskodni - , mindenesetre az énekes-kapitány, Martin Steene képe úgy lobog(ott) fel nékem ,majd kilenc-tí­z ember-öltő régiségben..., mint annak idején kedvenc költőmnek, Arany Jánosnak Toldi Miklós alakja. Kis utánajárás után örömmel konstatáltam, hogy nem tévedtem, jóllehet a vokalista kissé "más-világból" érkezett a true hadiorgiák kellős-közepibe: a Mercyful Fate tagságának nagy részéből összeidézett Force Of Evil okkultista, súlyosabb, borongósabb világához képest az Iron Fire maga a nyí­ltszí­ni szemtől-szembe adok-kapok, ahol semmi keresnivalója holmi fekete mágiának, vagy kénköves démonűzésnek. Steene stí­lusa is változott: a halfordi sikolyokat egyelőre meghagyta az eleve vesztésre í­téltetett szembenálló félnek, és egy karcosabb, inkább a középtartományra koncentráló vokalizmussal csapott fel a viking ivadékok vasszí­vű - izé, vastüzű vezérének, melyben néha bizony egy-két marconább hörrentés ugyanúgy elfér, mint annak idején a viking harcosok arcán a direkt odavarázsolt, csúf sebhely. A leí­rtakból kiderülhet, hogy a csapat a legtradicionálisabb heavy metal csatazajongásos ösvényén lépkedve idéz fel olyan elődöket, mint a Stormwitch - illetve az őket meglepő sikerrel kopí­rozó Hammerfall - , a Running Wild, a hősiesebb pózba mereví­tett Accept, illetve napjainkból a Sabaton, vagy a keményebb, menetelősebb oldalát mutató Dream Evil. Mit is lehet mondani az olyan számcí­mek hallatán, mint amilyen a " Kill For Metal", a "The Battlefield", a "March Of Immortals" - a szövegi panelek hűen tükrözik a zenei dimenzió jellemzőit: talán csak a szokatlanul súlyosra sikeredett riffek azok, melyek amolyan kvázi karaktert adnak a bandának. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy unalmasak és kiszámí­thatóak lennének - pedig hát lényegében de - , ám hiába, az a hősies pátoszba faragott acsarkodó himnikus dallamvezetés, mely a szerzeményeket jellemzi, nem hagyja, hogy igazán rosszat mondjak róluk. Aki fogékony az ilyenfajta, nagy megfejtéseket nem igénylő zenére, - mint például én is - , az minden bizonnyal önfeledten rázza majd az öklét az alapvető, zsigeri riffek és csatába hí­vó dallamok hallatán, melyek már első hallásra is megmoccantják a true metal hí­vők odalán a kardot.

Pontszám: 7.5

Legutóbbi hozzászólások