Adagio - Dominate

írta Philosopher | 2006.01.07.

Megjelenés: 2005. december

Kiadó: ?

Weblap: www.adagio-online.com

Stílus: prog-power-symphonyc metal

Származás: Franciaország

Dalcímek

Értékelés

Hogy mi változott? Jött egy új srác Brazí­liából énekelni, durvultak a dallamok, durvult az ének, nyersebb lett a megszólalás. Hogy mi nem változott? Továbbra is zeneileg mértéktelenül cizellált, művészien kiterjesztett dallamok uralják a terepet, megmaradt a jó öreg "európai-Symphony X jelleg, megmaradtak a magasröptű gondolatok, Itt akár be is fejezhetném a kritikát, de hát akkor engem innét kipenderí­tenének - nem mintha bármilyen kötelezettséget is jelentene egy-egy kritika megí­rása :-)), sokkal inkább kellemes időtöltést... Már nagyon vártam erre a lemezre, és féltem tőle, hogy nem fog beleférni a 2005-ös lemezdömpingbe, esetleg 2006-ra csúszva kikerül a zenebarát proggerek fókuszából, mivel úgy gondolom, hogy a srácoknak abból a hatalmas tortából méltatlanul kicsi szelet jut a média által gerjesztett "hullámok" között. Piac ide, igények oda, az ember azért karácsony felé jobban követi az eseményeket. Én is elhintettem már évekkel ezelőtt, hogy a legkellemesebb meglepetést az szerzi, aki áttanulmányozza a számí­tógépemen az "ezek a zenék kellenek.txt" állományomat. Bár szerintem í­gy is kicsit megcsúszott az album, azért aki nagyon akarta a fa alá tudta ügyeskedni a francia csodacsapat legújabb albumát. Ha visszatekintetek a lemezkritika szekcióra, láthatjátok, hogy eddigi két normál studióalbumukat is én pontoztam, és biza mindkettő 10 pontocskát kapott mindazért a kitartó munkáért, amit egy-egy korongocskába fektettek. Ez ezzel a mostani albummal sem lesz másképp, habár a csapat jelentősen változott és saját megí­télésem szerint nem előnyére. Az új énekes számomra nem tűnik annyira tehetségesnek, mint amennyire elődje David Readman (Pink Cream 69) volt. Valahogy kevésbé passzol a hangja ehhez a kifinomult zenéhez. Egyébként még mielőtt bármit is tudtam volna a bácsiról (egészen pontosan most arra gondolok, hogy brazil), meg mertem volna esküdni rá, hogy legalább az unokaöccse Matos (Angra) bácsinak. Aztán a másik dolog, ami eszembe jutott az album sokszori meghallgatása után az az agyoncsépelt hasonlí­tgatás, vagyis, hogy az Adagio semmi más, mint csupán egy európai Symphony X. Nem osztom ezt a véleményt, de tény, hogy az amcsi zenekar utolsó albumával ugyancsak a keményebb oldal felé fordult, ami ugye most a francia kistesónál is szembetűnő. Aztán, hogy ez véletlen-e, vagy egy előre kitalált dolog aktuális fejezete, azt nem tudni. Én azért bí­zom benne, hogy legközelebb azért inkább az előző két albumukat fogják hallgatni és mintának venni, mint az elkövetkezendő Symphony X korongokat.

Pontszám: 10