Theocracy: Mirror of Souls

írta garael | 2008.12.20.

Megjelenés: 2008

Kiadó: Ulteriam Records

Weblap: www.theocracymusic.com

Stílus: power.- prog. metal

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Mi történne, ha a Helloween - Gammaray csapat fogná magát, és a Berkeley első két évfolyamát elvégezve rádöbbennének, hogy az a zene, amit játszanak ,túl egyszerű, ám ahhoz nem tudnának eléggé "megkomolyodni", hogy feladják muzikális világuk egyszerű, dalolható kereteit? Nos, tudom, hogy nehéz ezeket a dolgokat elképzelni - főleg, hogy az egyik emlí­tett csapat emblémája konkrétan az intellektuális képességet a magyar nyelvben nem éppen hí­zelgő jellemzéssel leí­ró tökfej -, de szerencsére, ha meghallgatjuk a Theocracy nevű amerikai csapat lemezét, akkor már empirikus módon is megtapasztalhatjuk ennek a teoretikus felvetésnek a tartalmát. No de várjunk csak? Germán alapú, speed-menéses, kórusos, cukros-mázas refrénes metal az Óperencián túlról? Bizony, méghozzá nem is akármilyen! Kapjunk a fejünkhöz itt, a kissé belterjessé vált Európában - bizony, nem csak Brazí­lia termeli ki a messzi kontinens tökfej-haver csapatait, ráadásul ugyanolyan egyéni í­zzel, mint amilyet kávéültetvényekről szabadult ősök generáltak- az amerika fiúk szinte tökéletes módon sajátí­tották el az eu-metal harci technikáit, ráadásul hozzáadták azt a jellegzetes, teátrális amerikai í­zt is, ami az US power bikabőgető powerének, illetve a TSO epikus világának a sajátja. Az együttes lelke a gitáros-énekes Matt Smith , aki európai társaival ellentétben a hangszert is kezeli, ám arra is bőven marad ideje, hogy egy laza formagyakorlattal bemutassa a Kiske-Halford kata-t, feketeöves dalnokmesterré avanzsálódva a metal-tatamin. Jóllehet, a kezdő két dal maga a megtestesült Helloween-Gammaray- Edguy sláger klón, a továbbiakban már nem csúsznak le olyan könnyen az édeskés tökszeletek: a Laying The Demon The Rest a maga kilenc percével öltözteti a Judas Priestet a legharciasabb bőrmezbe, olyan sikollyal, és staccató riffeléssel indí­tva a progresszí­v részekkel tarkí­tott opuszt, melyet hallván a Halford-Owens páros is csak tisztelegni tudna. Fantasztikus dallamérzékkel áldotta meg a sors a banda dalszerzőjét, a továbbiakban az eurospeed keretein belül mindent megkapunk, mi szem-szájnak az ingere, ráadásul olyan progresszí­vebb, epikus folyamban, ami csak úgy ontja magából a ragadósabbnál ragadósabb momentumokat, gyakran a hét perc fölé csúszva, ám az unalmat kényesen elkerülve. A fiúk persze gondosan ügyelnek a keményebb - szinte thrash-be hajló riffeléssel felvezetett - részek, és a tradí­cionálisabb heavy slágerbombák megfelelő arányára, í­gy válik a produktum a számok hossza ellenére végig érdekfeszí­tővé - már persze annak, aki szereti ezt a vokállal dúsan megspékelt, kissé heroikus pózba merevedett zenei világot, melyben az európai örökség minden kegyeltje ott figyel, ráadásul úgy, hogy a néha meghökkentőnek tűnő dolgok - staccato riffel dúsí­tott flamenco-s rész Martyr-ban - is az előadottak szerves részeként épülnek be a hagyományok közé. A lemez csúcspontját az ebben a műfajban nem annyira szokatlan, ám hosszában azért csak meghökkentő, több, mint 22 perces (!)Mirror Of Souls epikus folyama jelenti, fantasztikus, álzenekari szimfóniával, instrumentális rohamokkal, hangzatos kórusokkal, elnyújtott, és többször is eljátszott zenei ejakulációval: a metal-operai irodalom standard részeinek mesteri összefűzésével.

Pontszám: 7.5