Névtizedelő: After Crying - Zene, értőknek!

Névtizedelő cí­mű rovatunk ez alkalommal a magyar zenei élet egyik legkiemelkedőbb és legkülönlegesebb formációját, az After Cryingot mutatja be... ...Az After Crying zenekar a magyar zenetörténet egészének egyik legizgalmasabb "vállalkozása". A progresszí­v rock, és a kortárs klasszikus zenei elemeinek vegyí­téséből egy olyan kiemelkedő alkotás sorozat jött létre, melyre világviszonylatban is kevés példa akad. A csapat történetének előzménye egészen 1978-ig nyúlik vissza, amikor az After Crying meghatározó tagjai közül négyen, Egervári Gábor, Görgényi Tamás, Torma Ferenc és Vedres Csaba barátokként alakí­tottak együtteseket, és gimnázium éveik alatt a művészet más területein is többféle produkcióval kí­sérleteztek. Egervári Gábor A zenében Bach, Beethoven, Bartók, az Emerson Lake and Palmer és a King Crimson, az irodalomban Shakespeare, Dosztojevszkij, Arany János, Karinthy Frigyes, József Attila, Weöres Sándor, életműve hatott legerősebben kibontakozó művészetükre. Sok közös zenekar, kí­sérlet és tanulmány után végül 1986 őszén Vedres Csaba Egervárival és a tehetséges ifjú csellistával, Pejtsik Péterrel alapí­tott zenekart. A triónak az After Crying nevet adták és akusztikus kamaraegyüttesként kezdtek dolgozni. Nehéz évek következtek, kis klubokban játszottak, időnként kevés néző előtt, de mindig teljes odaadással és elkötelezettséggel, melynek eredményképpen Portugáliába, Angliába és Jeruzsálembe is eljutottak. 1990-ben az együttes tagsága Fogolyán Kristóf fuvolistával és Maroevich Zsolt brácsással bővült és hamarosan megszületett az első lemez, mely az Overground Music cí­met kapta... Overground Music (1990) "Megkésve bár, de törve semmiképp!" - szoktam volt mondani, amikor szégyenkezve, valamiről lekésve igyekszem gratulálni. Rettenetes tulajdonságom, miszerint igen gyakran sikerül elkésnem-megkésnem fontos eseményekről, az After Crying kapcsán igencsak aktuális. Ha emlékeim nem csalnak, úgy '88-'89 tájékán találkoztam először a zenekar nevével, nyomtatott formában egy plakáton (ha minden igaz, Csepelen láttam a nyomtatványt, mely a csapat koncertjét hirdette), majd tudakolván nálamnál idősebb és tapasztaltabb barátaimnál (később, egyikük-másikuk zenésztársává fogadott), szóban, felrovásként illettek, hogy "még nem hallottam felőlük"?! Szégyen ide vagy oda, valami (ma már érthetetlen okból kifolyólag) hosszú évekig kimaradt életemből ez a nagyszerű "vállalkozás"! Bocsánatkérésül választottam első albumuk bemutatását, hiszen egyrészt korszakalkotó produktum, másrészt "mea culpa" gyanánt, igen csak nagy teher, még akkor is, ha nem kritikusként, egyszerűen csak a zenészek munkásságának bemutatásaként szolgál eme í­rás. Tudva levő, hogy az After Crying tagjai 1986-ban hí­vták életre az együttest, ám mint egy 8 évvel a megalakulás előtt, már (a jól ismert történet, miszerint gimnáziumi barátok, új gondolataik, művészi ambí­cióik kiteljesí­tésére zenekart hoznak létre) kész, koncepciózus gondolatokkal vágtak bele, hogy létrehozzák a magyar zenei í­zlés eme kiemelkedő perifériáját. Az 1990-ben megjelent Overground Music c. album az igényes, a muzikalitásra fogékony, a műfajok korlátait áthágó hallgatók lemeze. "Klasszikus" hangszerekkel, a külhonban már nem ismeretlen, a rockzene már akkor kiemelkedő alkotói (King Crimson, Frank Zappa, E.L.P., stb.) által direkt módon alkalmazott "áthallásokkal" operáltak, mindezt megtetézve, napjainkig is jelentős, tartalommal bí­ró, intellektuális mondanivalójukkal. Egy változó világ bátor elhatározása volt az Overground Music, mely, mint utóbb megtapasztaltuk, egy maradandó, példamutató pályafutás első hí­rnökévé vált hazánkban. Már a lemez első tétele is a nagy példaképek egyike előtt tiszteleg, izgalmas, a komolyzene és a jazz között "ingázó" futamokkal, "mesélős", ám a hangszerek szólói által kizökkentő elemekkel operál, megdöbbentő profizmussal. A zongorajáték, mely a dal alapját képezi, elgondolkodtatja a "pór" zeneértőt, miként lehet homogén eggyé gyúrni az ismert stí­lusokat. Finom fuvola, vonósok, és kiugró női vokállal szí­nesí­tett dallamok váltakoznak, folyamatosan épí­tkezik a nóta, csak azoknak ajánlott, akik a zenehallgatást nem csak háttérként alkalmazzák. Ami rendkí­vül furcsa, hogy már az első pillanatban elfogott az érzés, miként szólhat mindez erősí­tőkkel megtámogatott hangszerekkel?! Nyilván (ez nem is kérdés) rendkí­vül jól! A Don't Betray Me, ahogy a Confess Your Beauty is az "ősök" előtt tiszteleg. Hátborzongató, ahogy váltakoznak a tematikus ének és zenei témák. Ez utóbbi vonós betétje, fuvolával és zongorával megtámogatott szólóival szí­nesí­tett "középrésze" egyszerűen zseniális. A Madrigal Love Part 1., ahogy a többi szerzemény is a kortárs alkotókedv eredménye, egyben felvezetése (direkt módon "beszúrva" a ...To Black... gyönyörű, átható lebegését) a következőknek, mely a Madrigal Love, Pt. 2. (Over Every Sea) alternatí­v swing folyamatában és a Madrigal Love, Pt. 3. rövid, kí­sérletezős egyvelegében teljesedik ki. Az album leghosszabb tétele, a Shinin' (To the Powers of Fairyland) zárja a sort, sejtelmes női énekhangokkal operálva, a tenger hullámait megidézve, sodróan épí­tkezve a hangszerekkel. Hol a dob és a gitár? - kí­vánkozik ki belőlem, mégis azt érzem, az Overground Music akkor és ott, megállta a helyét. Mi sem bizonyí­tja ezt jobban, mint az After Crying sikeres, elmúlt, de "semmiképp" sem feledett munkássága, sőt! Egy újabb kor, új hazai megmutatkozása volt a zenekar első albuma, rendkí­vüli tehetségről, eltökéltségről, az intellektuális kibontakozásról árulkodva. Változatlan kí­váncsisággal vágyom a lehetőséget, hogy mindezt egy minőségi koncertteremben, egyszer, valamikor élőben is megélhessem. Azon leszek, hogy bepótoljam az elmaradást!(Pearl69) A lemez szakmai körökben nagy tetszést aratott, de megfelelő propaganda és terjesztés hí­ján csak nagyon korlátozott számban jutott el a közönséghez. Az együttes négyfős felállásban, favúvósokkal és rézfúvósokkal kiegészülve havonta játszott az FMH-ban, járta a vidéki művelődési házakat, irodalmi műsorokkal és kiállí­tásokkal szí­nesí­tett előadásokat adott. A kamarazenei hangszerelések mellett a rock továbbra is az After Crying egyik fontos forrása maradt, s amint alkalom nyí­lt rá, ezt igyekeztek is a közönség előtt bizonyí­tani. Így történt, hogy a régi barát Torma Ferenc gitáros is feltűnt a koncerteken. Először mindjárt Robert Fripp "szerepében" lépett a szí­npadra 1991-ben, mikor az After Crying, Magyarországon először bemutatta a King Crimson, Islands cí­mű lemezét. Görgényi Tamás A második album, a Megalázottak és megszomorí­tottak, új felállást és megújult hangzásvilágot hozott. Fogolyán Kristóf már nem vett részt ebben a munkában, Maroevich Zsolt pedig egy rövid brácsaszólammal búcsúzott az együttestől. Állandó taggá és alkotótárssá lépett elő a korábban vendégként fellépő trombitás, Winkler Balázs. Winkler Balázs A második album munkálatai során Gacs László személyében dobosa is lett az együttesnek. A korongot a szakma ismét jól fogadta, a rajongók egy része azonban a komorabb hangulat, az elektromos hangszerek és a dob megjelenése miatt elpártolt. A zenekart leszerződtette a lelkes progresszí­v muzsika rajongó, Böszörményi Gergely cége, mely nagy lépést követően több, mint 3500 néző előtt, a Budapest Sportcsarnokban bemutatták az első King Crimson albumot. A koncert után nem sokkal Torma Ferenc a zenekar állandó tagja lett. Torma Ferenc A sikerek mellett, persze továbbra is jelen volt az állandó probléma, a támogatás a koncertszervezés hiánya, s az ebből adódó feszültségek. A zenekaron belül is kialakultak a szükségesnél mélyebb emberi és szakmai konfliktusok, ami bizonytalanságot szült. 1994-ben volt még egy nagy koncert a Petőfi Csarnokban, ahol az együttes hí­res progresszí­v számokat játszott, többek közt a Money-t a Pink Floydtól, a Starless-t a King Crsimsontól és a Trilogy-t az ELP-től. Nem sokkal ezután Vedres Csaba bejelentette, hogy megválik a zenekartól. Az alapí­tó, zenekarvezető egy utolsó albummal akart elköszönni, í­gy készült el a Föld és ég... Föld és ég (1994) Mi jön a sí­rás után? Feltámadás. A De Profundis diadalmas harsonájához vezető út azonban rögös, és kissé egyenetlen volt. Ám ezzel is úgy van az ember, mint a gyerekeivel: a legkevésbé sikerülteket szereti a legjobban. Vedres Csabának pedig az 1994-es Föld és ég jelentette azt a hattyúdalt, amellyel búcsút vett az anya együttestől. Erre pedig a legjobb módszert választotta: a tudatos felkészülést az elválásra, amely során még egy utolsó felvételben közreműködött, hogy aztán már a keverési munkálatoknál se legyen a csapat tagja. Ahogy azt a lemez cí­me is jelzi, a Föld és ég egy fordulópontot, a kereszteződést jelentette a zenekar történetében: a sokoldalú, rengeteg zenei hatást beépí­tő "földi" kavalkád kellett ahhoz, hogy ezután a sikerrel zárult útkereséssel a nagyfokú elismerés, és a muzikális kiforrottság okán az "égbe" repüljön az After Crying. Ennek a sokoldalúságnak nem csupán a lemez készí­tésének nehézségei lehetnek kiváltó okai, hanem az, hogy ezúttal a zenekar szinte összes tagja részt vállalt a dalszerzési procedúrában. Ez a - még az együttes mércéjéhez képest is nagyfokú - eklektika az, ami miatt egyaránt szerethető vagy éppen renitens alkotásnak tekinthető a lemez. Vedres Csaba teoretikus formában is kifejtett, alapvető zenei állásfoglalásának - Mi a könnyűzene? - alaptétele, hogy megszüntesse a "komolyzene" és "könnyűzene" köztudatban élő, hamis szembeállí­tását. Ugyanis a sztereotip különbségek - miszerint a "komolyzene" magasabb értéket képvisel komolysága okán, a csupán szórakoztatni kí­vánó "könnyűzenével" szemben - nem tarthatók, ami könnyen belátható azáltal, hogy a "komolyzenék" nagy részét saját korában kimondottan szórakoztatás céljából komponálták: Strauss bizonyára forogna a sí­rjában, ha látná, hogy keringőit manapság áhí­tatos csendben hallgatják, és senkinek eszébe sem jut táncra perdülni tőlük. A "könnyűzenéből" pedig kiemelhetjük a rock és jazz zenét, amelynek alkotói igenis rendelkeznek önkifejezési szándékkal, és "komoly" mondanivalóval. Ezáltal pedig érthetővé válik a két eltérő gyökerű zenei világ ötvözésének kí­sérlete, pláne ha hozzávesszük, hogy a koncepcióba az is beletartozik, hogy az adott stí­lusokat zenei köznyelvi elemek összességének tekintjük. Ezek azok az elemek, amelyek az adott kor számára közérthetőek, és ezáltal: sikeresek. Így aztán nyugodt szí­vvel keverhetjük a különböző stí­lusok elemeit, ugyanis ezek csupán bevált panelek, amelyeknek felhasználási módjában rejlik az érték, nem pedig abban, hogy honnan származnak. Az After Crying zenéje az ékes példa erre: a főleg rock, jazz és klasszikus zenei elemekből épí­tkező együttes ugyanis nem csak az adott stí­lus kedvelői, hanem bárki számára "könnyedén" befogadhatóvá válik. Inspirációjuk nyí­ltan a '70-es évek progresszí­v rock zene hagyományában gyökerezik: a Deep Purple és a King Crimson klasszikus és kortárs zenéket ötvöző hozzáállását valósí­tják meg szélesebb zenei palettán. Ennek érzékeltetésére érdemes egy közelebbi pillantást vetnünk a korongon sorakozó szerzeményekre. A dalok nagy részére jellemző a jazzes improvizáció hatása: a látszólag katartikus, pattogó ritmus adja meg az alaphangot már rögtön a lemez nyitányában (Manticore érkezése I.), a dob jelenléte pedig egy nagy lépést tesz a rock zene ritmus orientáltsága felé. A visszatérő motí­vumként megjelenő szintetizátortéma a 70-es évek pszichedelikus rock zenéjét idézi, mí­g a tempóváltások hihetetlen mennyisége, és a kifejezetten dallamos - sajnos ritkán alkalmazott - ének a lemez egyik legerősebb szerzeményévé avatja a Manticore érkezése II-t. Az Enigma megálljt parancsol a csapongó érzelmi káosznak, és vallásos szilenciumot ró ki a hallgatóra: a gregorián súlyos monumentalitása telepszik rá az énektémára, amit a hegedű keserédes tónusa húz le "földi" mélységekbe. A kontrasztteremtés szolgálatában a Rondo rögtön visszatér a jazzes ritmusokhoz, a váltakozó finom és kemény zongoradallamok szinte kizárólagos szerepet játszanak a dalban, amely az isteni kakofónia irányába mutat. Mi más jöhetne a szinte tébolyig fokozott "őrjöngés" után, mint egy természeti hangokkal (madárcsicsergés) aláfestett, szolid akusztikus gitártéma (Zene gitárra), amit József Attila versének (Leltár) adaptációja követ, ami kissé leülteti a lemez hangulatát. A Cisz-dúr Koncertetűd a lemez zongora orientált darabjainak szelí­debb változata, mintha valaki mértékletességre intette volna a túlságosan felhevült komponistát. A Puer Natus In Bethlehem ténylegesen egy karácsonyi hangulatot árasztó, békés megnyugvást sugározó darab, vonósokra hangszerelve. Ezután következnek a lemez talán legérdekesebb számai: elsőként a Júdás monumentális progresszí­v rock opusa. Kiemelendő, ahogy a különböző hangszerek egymásnak adogatják, és ismétlik a témákat: a zongora, a basszusgitár és a trombita, majd Egervári Gábor "populáris" énektémái viszik el a hátukon a számot. Remek ritmusérzékkel variálják a tempót és a hangvételt, ahogy az érzelmességtől és patetikusságtól eljutnak az agresszivitásig, és egymásba játsszák őket. A Bár éjszaka van ezzel szemben szavalt versrészletekkel, és szinte filmzenei minimalizmussal szakí­tja meg a progresszivitás orgiáját. A Kétezer év is ezt a vonalat követi, ám immár az instrumentális réteget újfent feldobó énekkel kiegészülve. Igazi dí­jnyertes szerzemény: az albumon szereplő hangszerek közül szinte mindegyik kap itt kisebb-nagyobb szerepet - nem elhagyva a lassan hömpölygő, andalí­tó hangulatot -, szinte tablószerűen felmutatva azokat. Ha nem is összegző, de lemez lezáráshoz tökéletes, nagy í­vű szerzemény. Jól példázza ez az After Crying zenei sokszí­nűségét, és kiváló "átvezetőt" nyújt a De Profundis epikus nyitányához...(Tomka) A Vedres Csaba nélküli első év főként a kí­sérletezés, útkeresés jegyében telt, s a kezdeti nehézségek leküzdése után1996-ban megjelent a De Profundis cí­mű negyedik album, mellyel az After Crying lemezei világhódí­tó útra indultak... De Profundis (1996) De profundis, azaz "A mélyből...". Ismerve a zenekar történetének azon korszakát, melyben ez az album született, semmi csodálni való nincs a cí­mválasztáson. Az "életben maradásért" folytatott állandó küzdelem, valamint az alapí­tó Vedres Csaba távozása után megszülető lemez cí­me nem is utalhat másra, mint a küzdelmes korszak lezárására, új utakon történő elindulásra. A zenekar, melynek egész életművét a műfajok határtalanságának tisztelete jellemzi, ezzel az albumával végkép beí­rta magát a magyar, de megkockáztatom az egész világ muzsikájának történetébe. A 15 tételből álló alkotás minden másodperce feszült , izgalommal telí­tett. Egy festő, ha feladatául kapná, hogy vesse vászonra a dalok hangulatát, valószí­nűleg sötét szí­nek pasztelles variációival telí­tett palatáblával kezében látna munkához. Kivételt képez ez alól az album közepén elhelyezkedő Manók tánca, melynek vidámsága ezúttal is tavaszt hoz a nyomasztó téli világba. A korongot nyitó kórusmű, a Bevezetés felemelő szépsége után az apokaliptikus látomásként ránk terpeszkedő Modern idők hallatán komolyan elgondolkodhatunk a világ sorsának alakulásáról. A világ pusztulásáról felvázolt ví­ziók akár ma is születhettek volna...pedig az After Crying a maga megrázóan szép megközelí­tésével 1996-ban ugyan azokra az emberi felelőtlenségből fakadó, -előbb utóbb akár katasztrófához is vezethető - problémákra hí­vta fel a figyelmet, melyekkel ma is küzdünk . Közben eltelt tí­z év, de a változást sajnos nem érzékeljük. Számomra a lemez egyik csúcspontját a Stalker cí­mű szerzemény jelenti, mely újabb tökéletes kifejezése a zenekari tagok sokrétű művészetértelmezésének. Stalkerről természetesen azonnal felejthetetlen filmjére asszociálhatunk. Az idegenvezető, aki a tiltott zónában kalauzolja a titkos vágyaikkal érkezőket és közben a lélekhez vezető rejtett utakat mutatja meg, saját boldogságát nem találja. A szerzemény 12 perce is egyfajta reménytelen utazás, melynek csúcspontján Latinovits Zoltán tolmácsolásában hallhatjuk az egyik leggyönyörűbb József Attila költemény, a Reménytelenül egy részletét. A magyar szí­njátszás egyik legnagyobb alakjának felejthetetlen hangját még egyszer hallhatjuk az albumon. A Jónás imája cí­mű darabban, mely Babits Mihály azonos cí­mű költeményének megzenésí­tett verziója, ismét átengedhetjük magunkat a nagy orgánum utánozhatatlan előadásának. Az album egyik külön érdekessége, hogy az átlagnál is nagyobb teret ad a tagok hangszeres szólóinak, melyek gyakran egy teljes tételen keresztül í­velnek át. Ezek közül számomra a legkiemelkedőbb, Pejtsik Péter lehengerlő cselló darabja, a Stonehenge, de Torma Ferenc "magánszámáról", a Kifulladásigról is csak a legnagyobb elismerés hangján lehet szólni. A korongon olyan pillanatokkal is találkozhatunk, melyekben a billentyűs, pengetős és ütőhangszereken kí­vül az emberiség legalapvetőbb és legszebb hangszere, az énekhang is szerepet kap. Bevallom a már emlí­tett Modern idők, a cí­madó De profundis, vagy az Esküszegők cí­mű szerzemények hallgatása közben először nem voltam túl elégedett. Folyamatosan az volt az érzésem, hogy az ének valahogy, - csúnya szóval élve - kilóg a mindent elbeszélő muzsikából. Azután, az újabb és újabb meghallgatások után rádöbbentem, hogy tökéletes zenei kifejezések mellett, milyen nagy szerepe van az emberi hang által közvetí­tett gondolatoknak. Az énekhang "minősége" másodlagos, a figyelmeztetésként is felfogható gondolatok megfogalmazása az, ami í­gy könnyebben utat találhat hozzánk. A De profundis azon alkotások közé tartozik, melyek a sokadik találkozás után már szinte a hallgató véráramában lüktet. Érzékeket felkorbácsoló, lehengerlően intelligens, örökérvényű alkotás, mely a zenekar első nagy lépését jelentette a világhí­rnév felé. Igen, bármilyen furcsa is ezeket a sorokat olvasni, az After Crying az egész földön ismert és elismert formáció. Az akkori, Vedres Csaba. Pejtsik Péter, Winkler Balázs, Gacs László, Egervári Gábor és Torma Ferenc felállású zenekar maradandót alkotott. Az első igazán nagy lépést tették meg afelé, hogy beí­rják magukat a progresszí­v zenei alkotótábor nagyjai közé. (Brinyó) A külföldi progresszí­v szaksajtó hamar felfigyelt mind az új, mint a régi albumokra. Közben Magyarországon is megmozdult valami. Tí­zéves születésnapjuk alkalmából dupla albumot adtak ki, melyen régi, új és addig kiadatlan felvételek hallhatók, valamint egy a Magyar Rádió által rögzí­tett 1991-es koncertfelvétel is napvilágot látott. Még a jubileumi album felvételei előtt, 1996 őszén Gacs László, - aki Vedres távozása után nem találta helyét a zenekarban - távozott a dobok mögül. A következő alkotás, az After Criyng 6 1997 végén jelent meg, és szintén nagy sikereket hozott az együttesnek, főképp a külföldi progresszí­v magazinokban. Ezen a lemezen sokkal erősebben érvényesülnek a rockzenei elemek és elektronikus hangzások, mint a korábbi albumokon, ugyanakkor megtalálhatók a bensőséges kamarazenei hangszerelések is... After Crying 6 (1997) Ahogy az a csapat biográfiájában is olvasható, több mint húsz éves zenekarról beszélünk, nekem mégis, mindezidáig kimaradt az életemből. Igazán nem tudom megmondani miért, de valahogy elment mellettem a jelenség, pedig azt nem lehet mondani, hogy ne találkoztam volna, legalább a nevükkel úton-útfélen, különböző zenei fórumokon. Valahogy mindig halogattam az ismerkedést, de tovább nem lehetett húzni, mert eme remek kezdeményezés, mint a Névtizedelő, összehozott minket. Remélem a cikk olvasása után, még sokkal többen elmélyednek az After Crying munkásságában. Időhiányában eddig a többi lemezüket nem volt lehetőségem meghallgatni, í­gy viszonyí­tási alapom sincs egy esetleges összehasonlí­tásra, talán jelen esetben nem is baj. Egy rövid bevezető után rögtön a Fun Fair Land Opennel nem igazán tudtam mit kezdeni. A bevezető komolyzenei rész, majd az azt követő rockfutamok egész szépen kapcsolódtak egymáshoz, de utána a musical-les betéttel nem igazán tudtam, hova is lukadunk ki. Aztán a Providence Dance With The Sleepwalker Mari tudatta velem, itt valami nagyon összetett dologra kell számí­tanom, í­gy is lett, sőt... A Providence Trash Flow időnként Dream-es, és Queensryche-os beütései keverve a fúvósok telitett játékával és nagyzenekari melankolikus játékával, valamint a vurslik kí­ntornáinak hangzásával, rájöttem nem igazán lehet egy-egy After Crying dalt ennyire kötött terjedelemben elemezni, nem, hogy egy teljes lemezt. Mentségemre legyen mondva, hosszú keresgélés során sem találtam erről a lemezről egyetlen kritikát sem. Ezután rájöttem, ez a rovat tényleg csak arra lesz hivatott, hogy megismertesse a csapat munkáságát és főbb állomásait a "szűzekkel", hogy mélyüljenek el maguk a továbbiakban. Viszont ha már itt tartunk, legalább jellemezni megpróbálom a szerzeményeket, hogy azt érzékeltessem vele mennyire sokoldalú mű az After Crying 6. lemeze. A Sleepin Chaplin egy viszonylag rövid komolyzenei instrumentális mű, majd az azt követő Madrigal Love Part Four Casanova, a cí­méhez hűen egy talán még a revük világába is elférő lassú dal. A Final Big Evil Fun Fair Finale ismét egy olyan szerzemény, ahol találkozik a rockzene, a komoly és a progresszí­v műfaj, amit itt annyira élvezhetően adnak elő, hogy erre tényleg nehéz szavakat találni. Az Intermezzo egy kissé elszállós jazz betéttel bí­r, amit egy harangjáték vesz körül. Itt elgondolkodtam, vajon mi jöhet még? A Viaduct a gyorsabb dalok közé tartozik, ahol a dob a trombita és a billentyűs hangszerek dominálnak, kicsit a pop és a rockzene keveredését érzem benne. Amikor a lemezek kiosztására került sor, akkor azért bí­zták rám ezt az albumot, mert állí­tólag a csapat legrockosabb lemezével állunk szemben. Kétségtelen, hogy vannak benne bőven "villanygitáros" részek, mint ahogy a Salto Mortale I Helpless cí­mű dalban is, de természetesen nem ez a jellemző. Mint ahogy az Enigma is teljesen más. Ennél a dalnál fogalmazódott meg bennem, hogy az After Crying zenéje egy igazi tér és időbeli utazás. Igen, talán í­gy lehet jól összefoglalni a zene mondanivalóját számomra. Ezt gondolat menetet végképp megerősí­tette a Struggle For Life With A Pure Heart cí­mű dal és az abban található, József Attila vers, a Tiszta Szí­vvel adaptációja. Talán a The Man And The Rock American Express világa áll kicsit (nagyon) messze tőlem. A kortárs művészetnek a performance kifejezés alá besorolt igen széles skálán mozgó halmazát, nem igazán tudják lenyomni a torkomon. Ezt a dalt én, ide sorolnám. A korongot lezáró Tribute To Keith Emerson a cí­méhez méltón tiszteleg a mester előtt, ami nagyon jó befejezése az anyagnak. Amikor megkerestük a zenekar menedzserét a szándékunkkal, nagyon megörült, hogy foglalkozunk a csapattal. Már akkor is, de főleg az album meghallgatása után egyértlemű volt számomra, hogy a ennek a csapatnak a HRM hasábjain a helye. Az After Crying alkotóműhelynek Magyarország büszkeségének kéne lenni és nem egy unndeground csapatnak. (Szakáts Tibor) Az év másik fontos eseménye volt, mikor a stúdiófelvételek előtt, 1997 augusztusában felejthetetlen koncertet adtak a Budapesti Nyugati Kapu fesztiválon, ahol John Wettonnal (UK, King Crimson, ASIA) közösen adták elíľ a King Crimson egyik halhatatlan kompozí­cióját, a Starlesst. Madai Zsolt Közben újabb két taggal erősödött a zenekar köteléke. Madai Zsolt személyében egy régi After Crying rajongó került a dobok mögé, Lengyel Zoltán zongoraművész pedig mivel már játszott néhány zongoraszólamot a 6-os lemez felvételein, és a szintetizátorokkal is remekül bánik, szí­vesen csatlakozott elsőszámú billentyűsként. A Légrádi Gábor énekessel kiegészült zenekar 1998 augusztusában a franciaországi ProgLiveon, csakúgy, mint ezt követően 1999 márciusában a mexikói BajaProgon is óriási sikert aratott. Az együttes mindenütt elsöprő sikert könyvelhetett el. Lengyel Zoltán A Highland magazin szakértői 1998 legjobb együttesének az After Crying-ot választották. 1998 őszén Almost Pure cí­mmel megjelentettek egy instrumentális szerzeményeket tartalmazó válogatás albumot. 2000-ben a Progvisions cí­mű spanyol magazin szavazásán a kilencvenes évek legjobb progresszí­v együttesének az After Cryingot, legjobb stúdióalbumának pedig a De Profundist választották. Időközben megjelent a Struggle for Life cí­mű koncertalbum, melyek dupla változatából egy év alatt 2600, a szimplából 2000 példány kel el. Az együttes 2000-ben immár a BajaProg fő műsorszámaként ismét a fesztivál csúcspontjának számí­tott. Caracasban két koncertet is adott a csapat, melyet az USA-ban, majd Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Finnországban és Lengyelországban lebonyolí­tott koncertek követték. Pejtsik Péter A 2000-es év csúcspontja, és az After Crying egész pályafutásának egyik mérföldköve lett az október 2.-án a Zeneakadémián adott szimfonikus koncert, ahol 33 közreműködő zenésszel, zsúfolt telt ház előtt lépett fel az együttes. A koncert olyan fergetegesen sikerült, hogy bár csak kalózfelvételek készültek róla, az együttes tagjai úgy döntöttek, hogy egy közel hatvanperces válogatást adnak ki az anyagból. Ez az album Bootleg Symphony - Koncertszimfónia cí­men meg is jelent 2001 júniusában. Nem sokkal az album megjelenése után a zenekar fellépett az egyik legrangosabb progresszí­v fesztiválon, a pennsylvaniai Bethlehem városában megrendezett NEARFesten, ahol nem kisebb személyiség játszott előttük, mint Tony Levin, a California Guitar Trioval. 2003-ban, hat év után lát napvilágot az új stúdió album, melynek cí­me Show. A lemezen Légrádi Gábor még szerepelt, de a korong megjelenése után elhagyta a zenekart. Bátky-Valentin Zoltán Az új énekes, a hangjával magasabb tartományokban is remekül helytálló Bátky-Valentin Zoltán lett, akit többek között a Stonehenge frontembereként ismerhettünk meg. A szerzemények jelentős része instrumentális, az énekes tételek angol nyelvűek. Az idén 22. éves, 2004-ben eMeRTon dí­jat is bezsebelő, Bátky-Valentin Zoltán -ének, Egervári Gábor-fuvola, narráció, Lengyel Zoltán-zongora, billentyűs hangszerek, vokál, Madai Zsolt - dob, ütőhangszerek, vibrafon, Pejtsik Péter-cselló, basszusgitár, Torma Ferenc-gitár, Winkler Balázs-trombita, billentyűs hangszerek, Görgényi Tamás-művészeti vezető, szövegí­ró, felállású After Crying munkássága egyedülálló a hazai palettán, s a nemzetközi mezőnyben is ritkaságszámba megy. Klasszikusan képzett alkotóinak művészi célkitűzése, hogy olyan alkotásokat hozzanak létre, amelyek a mai zenei köznyelv elemeit használják, tehát sokak számára érthetőek, és képesek komoly témákról mély tartalmat magas művészi igénnyel megfogalmazni. Egyfajta "korszerű komolyzene" ez, amely egyszerre kí­ván saját kora közönségének és az örökkévalóságnak szólni. www.aftercrying.hu Biográfia:Brinyó Forrás: Periferic Records Külön köszönet Böszörményi Gergelynek!