TNT: Atlantis

írta garael | 2008.10.17.

Megjelenés: 2008

 

 

Kiadó: AOR Heaven

Weblap: www.tnttheband.com/

Stílus: hard rock

Származás: Norvégia

 

Zenészek
Tony Mills - Vocals Ronni Le Tekro - Guitar Morten "Diesel" Dahl - Drums Victor Borge - Bass
Dalcímek
1. Hello, Hello 2. Peter Sellers Blues 3. Baby's got Rhythm 4. Tango Girl 5. Me and Dad 6. Atlantis 7. The Taste of Honey 8. Bottle of Wine 9. Missing Kind 10. Love of My Life 11. Had it, Lost it, Found it
Értékelés

A tavalyi TNT album eléggé megosztotta a hallgatókat: egyrészt az új énekes személye, másrészt a megszokott TNT univerzum kitágí­tása miatt - abban persze nem lehet vitatkozni, hogy a szokatlan koncepció ellenére is valami igen jót rakott az asztalra a banda, még akkor is, ha nem tudott akkorát robbanni, mint amire az atyák neve prezentálja. Egy olyan hangot, mint amivel Tony Harnell röpí­tette égbe a dallam rakétákat, igen nehéz kerí­teni - az új dalnok nem is próbálkozott a versennyel, s habár hangja tartalmaz valamennyit elődje frazí­rjaiból, eltérő standard-jei mégis valahol alapjai lettek az új album zenei sokszí­nűségének, mely az év egyik legizgalmasabb alkotásává avatja az Atlantist. Jóllehet, alapvetően az északi dallamvilág megmaradt, főleg a lemez első fele egy játékos kí­sérlet-csokor, olyan hatás gyűjtemény, mely amúgy TNT módra olvasztja magába a különböző stí­lusárnyalatokat. Őrültek, í­rom le ezt a szót, s nem győzök csodálkozni azon a bátorságon, ahogy a nagy példaképek örökségéhez, vagy egy teljesen eltérő zenei világ szellemiségéhez nyúlnak: utoljára ilyen mértékű progresszivitást - igen, jól olvassátok, mert a szó jelentésébe ez is belefér, nemcsak a végtelení­tett hokiparty, vagy a muzikális többismeretlenes egyenlet, melynek megoldásához minimum a Berklee kell - a Diablo Swing Orchestra anyagánál éreztem. Példaképp idézzük fel a tangó latinos fűszerezettségű karakteres dallamait, és tegyük ezt metal környezetbe, hozzáadva az egészhez egy csipetnyi madrigált, és egy jó adag Beatles feelinget - nos, mi ez, ha nem maga a "tegyünkmindentbeleaztánnevezzükkí­naikajának" muzikális megvalósí­tása - ráadásul ugyanolyan jó is, mint az emlí­tett gasztronómiai kultúra, s ez még csak a kezdet - illetve dehogyis az, hiszen a nyitó szám maga a Beatles meghágta a Beach Boys-t hangjegyekbe oltott pornója, főszerepben a TNT-vel töltött falloszú Tony Mills-szel. Akartok még ilyet? Megkapjátok! Ki ne emlékezne a megboldogult Peter Sellers-re, ki a klasszikus Rózsaszí­n Párduc mozifilmekben öregbí­tette a francia humor hí­rét - ám ha mégis vannak olyan olvasók, kik koruknál fogva csak a filmből készült remake-t látták, számukra is ismerős lehet a hasonló cí­mű rajzfilm, s annak világhí­rű zenéje, melynek taktusait amolyan bárzenés bluesba oltva tálalják a fiúk a Peter Sellers Blues-ban. A filmzenei utalások a Babys Got Rhythm - ben is utolérhetőek, mely aztán amolyan játékos - bátran ki merem mondani, szinte discos - ütembe fordulva tesz egy önfricskázó kikacsintást. A lemez második fele hagyományosabb, ám nem kevésbé élvezhető dallamokkal tolmácsolja azt a happy ( brit-pop) életérzést, mely olyannyira szerethetővé teszi a dalokat. Az epikus Me and Dad utáni Atlantis vokáljai, vagy a Bottle and Wine fúvós kocsmadala mellett talán csak a Missing Kind üt meg komolyabb hangvételt, de csak annyira, hogy együtt dúdolhassuk a szintén nem a hard rock világából érkező refrént.

Pontszám: 8.5

Legutóbbi hozzászólások