Bob Catley: Spirit Of Man
írta garael | 2005.12.28.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Bob Catley azok közé a művészek közé tartozik, akik remek érzékkel tudnak egyensúlyozni az értékes és kommersz határán, olyan műveket alkotva, mely egyaránt tetszik a szakmának és a nagyközönségnek is. A Magnum soraiban eltöltött évtizedek olyan rutinnal és szakmai hozzáértéssel vértezték fel az énekest, amely biztosította a művész számára a permanens élvonalbeli pályát, legyen szó együttesben betöltött frontemberi szerepről, szólóénekesi bravúrokról, vagy akár magas színvonalú vendégszereplésekről. Catley hasonlóan Ozzy-hoz, mindig is remekül értett ahhoz, hogy jól válogassa meg társait, akiknek alkotói tehetsége Bob zenei világában igazán ki tudott bontakozni, és szimbiozisban az énekhanggal új minőséget tudott produkálni. Így határozta meg Catley szólókarrierjének első részét Gary Hughes, a Ten karizmatikus frontembere, ki maga is alkotói zseni révén felismerte a közös munkában rejlő lehetőségeket. A Tower, Legends, Middle Earth trió az AOR/hard rock azon művei közé tartoznak, melyeknek -ha lenne egy kis igazság a Földön- már rég el kellett volna foglalni a rádióadók zenei műsorait. A megírt dalok olyan slágerek, melyek egyaránt tetszhetnek a rocktól egyébként idegenkedő hallgatónak, és a heavy/power metálhoz szokott füleknek. A zenészek neve garancia a minőségre: mind szövegileg, mind zeneileg a kommersz határait súroló, ám értékes művek születtek. A negyedik szólóalbumra azonban már Paul Hodson, Catley billentyűse írta meg a dalokat, és persze a stílus is kissé változott.Míg a korábbi lemezek a Magnum és a Ten legjobb pillanatait ötvöző stílusban fogantak, addig a "When Empires Burn" inkább a DIO fémjelezte metálosabb vonal felé mozdult el.Ettől még jó is lehetett volna az album, de a dalokból hiányzott Hughes dallamérzéke és az a plusz, mely megkülönböztette a korábbi lemezeket a jótól a tökéletes irányába. Érezvén ezt, Catley nem bízott semmit a véletlenre, és új szólóalbumához már régi társa,Vince O`Regan és két profi dalszerző, Dave Thompson and Paul Uttley nyújtottak segítséget. A stílus ismét változott leheletnyit, a Dio hatások megmaradtak,- a nyitónóta Heart of Stone címe nem véletlenül emlékeztet a mini metalpavarotti szövegvilágára, a zene pedig mintha némileg finomított Dios "magica" lenne - de kiegészültek némi késői Rainbow, Purple és Europe jelleggel.Ennek megfelelően a gitárok egy kicsit jobban előtérbe kerültek, jóllehet a szinti- örömmel hallgattam a Purple ízű hammondot a megaslágernek ígérkező In the name of cause-ban - is sok szerepet kapott, erősítvén azt a modernizált nyolcvanas évekbeli feelinget, mely az egész lemezt belengi. A folkos témák a háttérbe kerültek, talán csak a csodás líraiban, a Beautiful Mind-ban érzek némi írzenei jelenlétet. A Last snows of winter és a Walk on water akár Meat Loaf denevéres albumain is szerepelhetne, és az End of story muzikalbe hajló zongorafutamai és Europe-os finom gitárrifjei is dúdolásra késztetik a hallgatót.
Legutóbbi hozzászólások