Ari Koivunen: Becoming
írta garael | 2008.07.13.
Zenészek
Ari Koivunen - ének koncert zenekar:
Erkka Korhonen (Urban Tale) - gitár
Vili Ollila (Craydawn, Olympos Mons, TunnelVision) - billentyűs hangszerek
Luca Gargano (Cheatcode) - gitár
Erkki Silvennoinen (Amoral) - basszusgitár
Mauro Gargano (Mauron Maiden, Mighty 44, Antti Tuisku) - dob
Dalcímek
01. Raging Machine (04:34)
02. Under the Burning Sky (05:49)
03. Give Me a Reason (03:51)
04. Sing of Our Times (04:33)
05. Sweet Madness (05:36)
06. Father (05:52)
07. Keepers of the Night (04:45)
08. Tears Keep Falling (04:47)
09. Hero's Gold (03:56)
10. My Mistake (04:18)
11. Unscarred Within (04:18)
Értékelés
Ari Koivunen első, bemutatkozó albuma rekordgyorsasággal vált dupla platinává Finnországban, nem véletlen: a Suomi Idol megteremtette annak a marketing bázisnak a lehetőségét, mely nem hagyta kiaknázatlanul a finn elsőosztályban focizó segédek által kreált albumban - és persze a tinilányok lelkesedésében - rejlő potenciált. Azon persze lehet vizsgálódni, hogy északi rokonainknál hol helyezkedik el a rockzene a nemzeti művészeti bázis tagoltra rovátkolt skáláján, gyanítom, hogy az európa hírre tett csapatok igencsak megnövelték a kedvet a metal zene állami támogatásához is. Itt van hát a következő album, ismételten Nino Laurenne és Pasi Heikkilä producerkedésécvel, azt azonban már nem tudom, hogy a dalok írásában is az első albumon jól bevált szupersztár csapat vett-e részt, a kihallott stíluskavalkád mindenesetre több dalszerző munkáját is feltételezi, jóllehet a színvonal, illetve a koncepció egységes végig az albumon. A szerzemények természetesen Ari hangjára lettek kihegyezve: előre leszögezem, hogy a kapott feladatot példásan megoldotta az ifjú titán, nem is az ő hibája, hogy mégsem tud igazán a szívemhez nőni az album. Hallgatom a dalokat, és többszöri végigfuttatás után sem marad meg bennem egyetlen melódia, vagy azt kísérő riff. Kellemes, ám kissé jellegtelen dallamok sorakoznak fel a hagyományos finn iskolában edződött hard rock/metal szerzeményekben: sajnos éppen ez a meghatározó momentum az, ami elsikkaszthatja a lemezt a nagy metal dömpingben. Úgy érzem, hogy a dalírók biztosra menve - majd elviszi a hátán a kisrác a dolgot - az asztalfiókból kotorták elő az ott felejtett, vagy érdemesre nem talált ötleteket, melyeket most Ari próbál élvezhetővé énekelni. Van itt persze minden, mit ki lehet hozni a stílusból: álinstrumentális, samplerezett morcosság - Raging machine -, Scorpions iskola féllírai - Give Me a Reason - galoppozó, motoros himnusz - Sign Of Our Times -,vagy Sonata Arctica klón - Sweet Madness. A kötelező lassú, a kissé filmzenés Father remek alkalom egy kis hangszáltornára: sokadszorra hallgatva is csak azt tudom mondani, hogy a srác képzett, és tehetséges vokálozásából még hiányzik az az érzelmi sokszínűség, ami az idősebb kollégákat jellemzi: talán majd az élettapsztalat hozzáteszi azt a kis pluszt hangjához, mely igazán nagy énekessé avathatja a fiatal Idolt. Sajnos a lemez második fele sem tud igazán meglepetésekkel szolgálni - amolyan rádiós, kiszámított, slágernek szánt szerzemények váltják egymást - ez persze nem lenne baj, ha tényleg sláger mivoltukban tudnának megmutatkozni a dalok. A Hero's Gold -ban eröltetett keménykedés inkább megmosolyogni való, mintsem férfias - jóllehet a Stratovarius párhuzam azért dob egy nagyot a dalon - , a My Mistake langyos ütemei pedig végképp unalomba fullasztják az albumot.
Legutóbbi hozzászólások