A hét kérdése: CD vagy Bakelit, DVD vagy Film, avagy újra jön az analóg?

Egyszer ebben a témában már feldobtam a labdát, viszont most egy cikk kapcsán, újra motoszkálni kezdett bennem a gondolat. Vajon melyik a hanghordózók jövője, vagy úgy is feltehetném a kérdést, van-e a hanghordózóknak jövője? Egy érdekes í­rásra lettem figyelmes az egyik napilap hasábjain. A nagyfilmgyártó Amerika, elkezdte a digitális technikával készí­tett filmjeit, az adathordozókról újra celluloidra í­rni, vagyis bukni látszik a digitális tárolás, és újra teret hódí­t az analóg rendszer. Az első teljesen digitális rögzí­tésű mozifilm, 1999-ben a Csillagok Háborúja, Baljós Árnyak cí­mű epizódja volt, aminek a master dvd-je, már most erős minőségromlásnak indult. A filmet az újraarchiválásnál ki kell javí­tani, szí­nein és élességén is dolgozni kell a szakembereknek. Közben kutatók megállapí­tották, hogy a dvd technika, mint adattároló, kb. 20 évig tudja a korongon lévő információkat tárolni, utána vagy veszteséges vagy teljesen megsemmisülő műsorokkal fogunk találkozni a lejátszáskor. Ezzel szemben a celluloid, vagyis a hagyományos filmtechnika, akár 100 évig is képes erre. Sajnos ugyanez vonatkozik a Compact Disc vagyis a CD formátumokra is, de itt még siralmasabb a helyzet, mert 15 évre saccolják a jó minőségű tárolást, sőt a merevlemezét még ennyire sem. Az adatvesztés nem feltétlen a rögtöni eltűnést jelenti, hanem minőségromlást ill. helyenkénti kihagyást, ahol eltűnik az adat. Egy magnókazetta kb. 30 évig képes megőrizni a rajta lévő hanganyagot, de legtökéletesebb "hangadatmentő", a szakszerűen tárolt bakelitlemez!!! A kutatók ennek az élettartalmát is kb. 100 évre teszik. Mi sem bizonyí­tja ezt jobban, mint ami a minap velem történt. Munkám során kezembe akadt egy működő gramofon, amihez találtunk egy igazi súlyos (itt tényleg a súlyára gondoltam), a 30-as évekből származó lemezt is. Feltekertük a kurblit, ráhelyeztük a tűt és már szólt is az akkori nagy sláger. Ha hiszi, ha nem az olvasó, fantasztikus élmény volt. Ott állt négy megtermett férfi egy gramofon körül és komoly bólintásba kezdett a Kislány kezeket fel... kezdetű dalra. Ha bele gondolok, hogy talán unokáim is hallgathatják majd a Holy Divert, akkor azonnal újra bakelitgyűjtő leszek. Kérdés, érdeke-e a fogyasztói társadalomnak, hogy ha megvettünk egy hanghordozót, azt unokáink is örököljék tőlünk? Hozzáteszem, ennek a kérdésnek két oldala van, és nem csak a kisfogyasztókra vonatkozik. Magára az adat archiválására. Ahogy látom, a stúdiók és kiadók az idők folyamán teljesen berendezkedtek a digitális világ követelményeinek, de vajon gondoltak-e ezekre a kérdésekre? Vajon a minőségi archiválás érdekli-e őket igazán, vagy úgy gondolják úgyis minden múlandó? Persze lehet, hogy az egész feltevés csak kacsa, és arra megy ki a játék, hogy végre megszűnjék az adathordózó és helyébe lépjen a legálisletöltés, mert az, az igazi üzlet. Gondoljon bele az olvasó, nem kell sokszorosí­tani, nem kell nyomtatni, nem kell csomagolni, nem kell szállí­tani, és nem kell kereskedni, a szó jó értelmében. Mi az igazság? Nem tudom! Azt viszont igen, hogy az analógrendszer ma már méregdrága, és ha tendencia lett olyan helyeken ahol nem dobják a pénzt ki az ablakon, újra í­rni, vagy analógra menteni a digitális cuccokat, akkor ebben mégis lehet valami. Szakáts Tibor