Abydos: Abydos

Amikor a netet böngészve számomra ismeretlen zenék után kutattam és megtaláltam az Abydos nevet, rögtön kibújt belőlem a Stargate – Stargate Atlantis fun. Nagy rajongója vagyok a sorozatnak, így nem is volt kérdés, hogy kicsit utána kutassak a zenekarnak. Mint már megannyiszor, újfent érdekes dolgokra bukkantam. De először is nyissuk jó tágra a tudás kapuját; mi is Abydos és hogy kapcsolódik ehhez a progresszív bandához?

Az ősi Egyiptomi Birodalomban, a Királyok Völgyében található ez a vallással átitatott város, ami leginkább temetkezési helyként szolgált, ahol az egyiptusok imádták Osirist, az örök reinkarnáció istenét. Az ő csodálatára, tiszteletére misztikus darabokat is adtak elő itt és évről-évre rengeteg zarándok kereste fel Abydost. Egyes források – tévesen vagy hitelt érdemlően – ebből Krisztus előtt 1500-as időszakból származó történetből eredeztetik a színjátszás keletkezését. És, hogy mi köze mindennek egy zenekarhoz? Andy Kuntz, a Vanden Plas énekese mindig is vonzódott a színjátszáshoz (ugye ez felfedhető az anyabandánál is), és úgy gondolta hűbb nevet nem is adhatna első szóló project-ének. Andy már a korai 80-as években olyan musical-ekben játszott címszerepet, mint a Jézus Krisztus Szupersztár, a Rocky Horror Show, az Evita, vagy a Nostradamus, tehát a színházi párhuzam adott volt. Mindemellett már több, mint 20 éve karizmatikus személyisége a német progresszív zenekarnak, a Vanden Plas-nak.

A szólóproject munkálatait még 2003-ban kezdte el Andy. Sajnálatos módon élete legsötétebb időszakában, hiszen három közeli szerettén kívül elvesztette édesapját is. Az Abydos projectet egy olyan helyként aposztrofálta, ahol elvesztett szerettei reinkarnálódhatnak. A sok fájdalom és kesergés ellenére azonban az Abydos egy nagyon színes, változatos és kesergőnek egyáltalán nem nevezhető album lett.

Az első tétel, a „The Inhabitants” mindjárt egy intróba bújtatott dobszólóra sikeredett, amiről néhányaknak biztosan egy Mike nevű hapsi ugrik be. Ugye nem sok helyen található annyira exibicionista dobos, mint a DT-ben. Nos ez az intro is némi magamutogatásként hat nálam: lám, mi is szét tudjuk ütni a dobot ;-))

A „You Broke The Sun” már némi szimfonikus progresszivitást hoz nekünk. Egy visszafogott tempóval megáldott, érzelemdús szerzemény ez, ahol megkapjuk a zenekar esszenciáját. Nagyon kellemes hallgatni, sok érdekes megoldás színesíti ezt a tételt; még spanyolos gitárt is rejtettek bele a srácok. Azért a DT párhuzam számomra itt is egész egyértelmű.

A „Silence” kicsit rockosabban kezd, és ez a tétel is erősen középtempós. A színpadias, musical-es megközelítés szinte tapintható, annyira egyértelmű. Az énekben a hangsúlyozások is arról mesélnek, hogy ez a zene színpadra termett. A szám ahogy halad előre, úgy gyorsul kicsit, sőt még kétlábgépet is pakoltak bele a végére. A szóló igazi progresszív megközelítést mutat. 70-es évekbeli feeling jön vissza a „fura” szintihangokkal párhuzamban elnyomott szólónál. Néha már mintha zsánmisellzsár-t hallgatna az ember.

Az album egészén eluralkodik a musicales és progresszív megoldások keveredése, néhol pszihedelikus szintikkel. Az albumra összegyűjtött tételek sora nagyon eltalált, nincs egymás után két ugyan olyan tétel, valami mindig változik, ha nem épp a dallamszerkezet, akkor a dinamika, vagy a használt hangszerek effektjei. Néhol egy szál zongorával felvonultatott dal jön, néhol kétlábgépes megoldások gyönyörködtetik a kicsit erőszakosabb zene kedvelőit. Még a líraként induló tételekbe is épp időben dörrennek be a gitárok, vagy éppen ütősebb dobbetét, hogy végig lekösse a hallgató figyelmét. Minél többet hallgatja az ember, annál inkább úgy érzi, mintha ez lenne a Dream Theater Trans Siberian Orchestra-ja ;-)))