Metalium: Incubus ( Chapter Seven)

írta garael | 2008.01.25.

Megjelenés: 2008

Kiadó: Massacre Records

Weblap: www.metalium.de

Stílus: power metal

Származás: Németország

Dalcímek

Értékelés

Metal-szocializációm alapköveit a germán metal jelentette a nyolcvanas évek vége felé: azóta is megdobban a szí­vem, ha meghallok valamiféle speedelős, kórusos, fütyülésre ingerlő dallamokkal ellátott, remeik gitár kiállásokkal és kétlábdobos dübörgéssel ellátott szerzeményt - ráadásul ha azt valamiféle operasztikus énekes tolmácsolásában, akkor olyan kommersz fogyasztóvá válok, akivel századszorra is meg lehet etetni a tulajdonképpeni ugyanazon anyagot. Itt van most ez a Metalium nevű csapat, mely Millenium Metal c. anyagával annak idején jelentős részt vállalt a metal resurrectionban, olyan gyilkos anyaggal örvendeztetve meg a műfaj szerelmeseit, mely tényleg elhozta az új évezredet a (power) metal időszámí­tásban. A minőséghez persze hozzájárult az is, hogy olyan szupercsapat kalapálta ki a fémüllőn a Zeusz villámaihoz hasonlatos dalokat ( no és emblematikus figurájuk vértezetét), ahol Chris Caffery és Mike Terrana szolgáltatta többek között a talpalávalót és egy olyan énekes, aki maga lehet megtestesült power hang: Henne Basse neve többeknek a korai Brainstormból lehet ismerős, ám a Metalium legtöbb lemezén akkori teljesí­tményének többszörös hatványán tudja produkálni fantasztikus hangakrobatikus szárnyalásait. Meggyőződésem, hogy az egyik leginkább alábecsült énekes, aki jelenlegi helyén legalább egy osztállyal lejjebb játszik a power bajnokságban, és ha lenne igazság a Földön, legalább egy Gammaray szintű csapatban élesí­thetné kardacél hangját. ( Mely azért elég hajlékony is tud lenni, hallgassátok csak meg a Catch The Rainbow c. német Rainbow tribute albumot, ahol két másik ásszal, Ralf Scheepers-el és Andy Derissel énekli el a klasszikus dalokat - természetesen klasszikus módon). Sajnos a debüt állí­totta szí­nvonalat nem tudták tartani, és az évenként kiadott újabb és újabb albumok lassan szétfoszlatták az első két lemez okozta elvárások reményeit is. Hetedik fejezetéhez érkezett hát a Metalium története, a borí­tón mostanra egy farkas ( nem, ez nem az a műfaj) , szárnyas nőszemély váltotta a talpig metal(ium)ba öltözött páncélos hadvitézt: a zene azonban szinte semmit sem változott a korábbiakhoz képest - maradt ugyanaz a sarkos, trappolós, néha szinte thrash-be hajló dinamikus power, amely annyira merev és rugalmatlan, hogy nemhogy kardpengéhez, de piszkavashoz sem lenne megfelelő minőségű. Hiába, többszöri hallásra sem tudok sok különbséget tenni a számok között, melyek már sokadik lemez óta ugyanazokra a panelekre és klisékre épí­tkeznek. Persze próbálnak a srácok valamit változtatni, ám a lemez cí­madó számának hét percre nyújtott doomolása inkább az album mélypontja, mintsem húzó szerzeménye. A lassan, vontatottan örlő tempók perceken keresztül hozzák ugyanazokat a monoton dallamokat, szinte reflexszerűen nyúl az ember keze a gyors-előre gomb után. A Never Die dallamkezdeményei, és orbitális hangkitartásai, valamit az At Armageddon haptákba állí­tó skálázása ( tényleg példaértékű) néhány pillanatra képes ugyan felkelteni az érdeklődésemet, - csakúgy, mint a Meet Your Maker gitárszólója - ám a továbbiakban belesüppednek abba a posványnak is nevezhető szürke masszába, melyből még Hesse hangja sem képes kirángatni a szerzeményeket. Mintha minden fantáziától megszabadí­totta volna a fém istene a fiúkat - egyszerűen hiányoznak a karakteres dallamok, melyeket nem lehet sprint-vágtával pótolni.

Pontszám: 5