WHITE WOLF - Victim Of The Spotlight
írta JLT | 2007.11.17.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
A White Wolf nevű kanadai formáció nem egy új zenekar. A banda még a 80-as évek elején alakult, és 2 lemezük jelent meg, az 1984-es Standing Alone, és az 1986-ban megjelent Endangered Species. Nem voltak rossz lemezek, ám valamiért az áttörés nem sikerült nekik. (Ahogyan sokan másoknak sem ebben az időben.) Ezek után a banda 21 évig nem működött. Don Wolf énekes nem szakadt el a zenétől különböző csapatokkal készített lemezeket például a Point Of Power-el vagy a Project X-el. Cam Macleod gitáros pedig session zenészként működött. Most 2007ben látta elérkezettnek az időt a két alapító tag, hogy visszatérjenek és új albumot készítsenek. A csapat 3 svéd muzsikussal egészült ki, akik a Gypsy Rose nevű bandában zenéltek (zenélnek) együtt. A dobos (az erősen magyaros nevű) Imre Daun jó névnek számít Svédországban, hiszen idén jelentkezett az Union Mac nevű csapattal egy remek albummal (Svédországban 23 ezer darabot adtak el belőle), de megfordult még a 90es évek elején a Don Patrol nevű alakulat soraiban, valamint a zseniális Goran Edman nevével fémjelzett Kharma nevű bandában is. (Külön érdekessége a Kharmának, hogy egy magyar származású billentyűs Szabó Attila is zenélt a csapat Wonderland című anyagán.). Rikard Quist aki a Gypsy Rose-ban billentyűst alakít itt, a basszusgitárt is Ő kezeli. Martin Kronlund pedig egy másik nagy nevű énekessel Mats Levénnel muzsikált együtt egy Dog Face nevű zenekarban. Ebből is látszik, hogy Wolf-ék nem bíztak semmit a véletlenre, kipróbált muzsikusokkal vették körbe magukat. A lemezen hallható teljesítmény igazolja őket, hallatszik, hogy nem csak statisztálnak a svédek a korongon. Don Wolf hangja nagyban hasonlít a 80as évekbeli Ian Gillan-ra, de megtalálhatóak Graham Bonnet és Bob Catley hatásai is. Mi mást is lehetne játszani ilyen hangi adottságokkal, mint vérbeli hard rock muzsikát. Mégpedig nem is akármilyet, hanem a legjobb fajtából. A dalok nagy részét a két kanadai szerezte, de a skandináv vonal keze nyoma is megtalálható. A lemez nyitásaként egy remek riffel nyitó, lendületes tempójú dalt hallhatunk, a címadó Victim Of The Spotlight-ot. Wolf rögtön elereszt egy kellően magas sikolyt, majd pedig következnek a "Gillan-i" hangon előadott sorok. A billentyűs részek is nagyon jók, a gitár szóló is megérdemel egy virtuális kalap emelést. A második dal a The Wolf egy "keleties" témával indul, (egy indiai úti filmben találkoztam ilyennel), és egy dallamos, de mégis kemény nóta kerekedik ki belőle. A Magnum munkássága juthat leginkább eszünkbe róla. A harmadik dal a lemez egyik legerősebb nótája, a Hello America (Again). Gyönyörű gitár témákat vonultatnak fel itt a srácok, a szám szépen fel lett építve, Wolf nagyot alakít, helyenként előveszi mélyebb orgánumat is, remek teljesítmény! (Egy másik nagy "juhar leveles" banda, a Saga örökségének is lehet tekinteni ezt a remekművet.) Nem lankadhat egy percre sem a hallgató figyelme, hiszen a negyedik tétel a The Eyes Of The World is bőven tartogat szép momentumokat. Az énekdallamok csodásak, a billentyűsökre is nagy szerep hárul, és a refrén is kiemelkedő. Már-már Aor Rock-nak is merném nevezni ezt az alkotást. A One More Lie-ból leginkább a refrén és a vokális részek maradtak meg bennem, amik a Styx jobb pillanatait juttatják eszembe. Az album másik igencsak eltalált nótája a Hard Cold Stone, tiszta, vérbeli Hard Rock. Lüktető ritmusa, feszes gitártémái, a Hammond orgona gyönyörű hangjai felidézik a 70es évek nagyjainak szellemét. A kőkemény, bitang erős Price Of One következik, szintén egy jól eltalált, múlt idézésre remekül alkalmas dal. A Dreams Are Forever-ről nekem a Talisman vagy a Street Talk ugrik be. Monumentális énektémákat, szárnyaló dallamokat hallhatunk itt, a hozzájuk tökéletesen idomuló zenei részekkel. Egy középtempós, helyenként visszafogottabb dal a soron következő ami a Nightmares címet viseli. Ez a szerzemény a 80as évek dallamosabb rock zenei világába visz vissza minket, szép kis időutazás. A Hold On-t talán úgy tudnám bemutatni, mint egy Joe Lynn Turner-el felálló Rainbow nótát modern köntösben. Kemény, ám erősen dallamos, könnyen emészthető. A tizenegyedik track sem akármilyen. A Dont Turn Away a 2007es év egyik legjobb nótája. Akkora refrént kreáltak a srácok, hogy mindig libabőrös leszek ha meghallom. Gyönyörű vokálokkal, a már említett Magum feeling-el, nagyon jól megkomponált billentyűs aláfestésekkel. Csodálatos. A záró tétel egy villámgyors, eszméletlenül lendületes szám, az Out Of Control. Itt is előjön a Rainbow-i örökség, Mac játékára saját bevallása szerint is nagy hatással volt Ritchie Blackmore, és ez hallatszik is. A lemez összképéhez a szép, tiszta hangzás is hozzátartozik, enélkül nem lehetne élvezni az album bitang erős és kellően változatos nótáit. A borító is igényes, a booklet nem különben, jó látni, hogy erre is ad egy zenekar.
Legutóbbi hozzászólások