Pagan's Mind: God's Equation

írta garael | 2007.11.13.

Megjelenés: 2007

Kiadó: Limb music

Weblap: www.pagansmind.com

Stílus: progresszí­v metal

Származás: Norvégia

Dalcímek

Értékelés

Jóllehet a progresszí­v metal napjainkban már nem képes olyan forradalmi innovációra, mint a kilencvenes évek közepén, ám a stí­lus népszerűsége által megszülető csapatok tömegei az átlagos formációk mellett mindig kitermelik azokat sikerre éhes zenekarokat, melyek ha nem is az első ligában, ám "underground" szinten élvezetes és ní­vós albumokat képesek lerakni az asztalra ( melyek gyakran példát mutathatnak a kissé fásult élmezőnynek is). A Last Tribe, a Redemption, a Circus maximus, ,az Amaran's Plight, a Dreamscape, a Mind's Eye, a Vanishing Point idei albumaikkal bizony jó pár gólt lőttek a nagyágyúk - Dream Theater, Shadow Gallery, Queensryche - hálójába, jóllehet a Threshold és a Last in Tribe régi fényüket idézve rukkoltak elő újabb ragyogó produkcióval - ám megkockáztatom, hogy az újabb reménység mellett bizony klasszis megoldások kellenének a győzelemhez. A Pagan's Mind az a csapat, melynek gitárosát jóval többen ismerik, mint magát a zenekart: Jorn Viggo Lofstad számtalan projectben - többek között Jorn mester mellett -bizonyí­totta, hogy jellegzetes gitársoundja és játéka képes a halványabb produkciókat is egy osztállyal feljebb emelni. Lofstad azok közé a gitárosok közé tartozik, akiknek a dal nem a gitárszóló szükséges, ám néha elhanyagolható körí­tése, Impellitterihez hasonlóan képes teljes kompozí­ciókban gondolkodni, és ha szükséges, alávetni magát a dramaturgia kí­vánta esetleges háttérbe szorulásnak is. Mindezek mellett nem szabad azt hinni, hogy a pogányok egy amolyan egyemberes banda, ahol az értelmi szerző cserélhető végtagokként bánik társaival - az együttes megszólalásában, zenei világában mindegyik zenész képes kiegészí­teni, hozzátenni valamit a megteremtett produktum hatásához. Nils K. Rue, az énekes műfajának egyik legjobbja - tehetsége bőven predesztinálhatná arra, hogy Lofstadhoz hasonlóan több projectben is részt vegyen - persze remélhetőleg a Pagan's Mind is képes lesz a nagy áttörésre, és az első osztályba történő bekerülésre - márpedig jelen recenzió tárgya mindenképpen megerősí­ti ennek lehetőségét. The Good Equation konceciójában a legutóbbi albumhoz szervesen illeszkedik, bár a zenei komponensek arányában megfigyelhető némi változás. A csapat mindig is szerette power jellegét kihangsúlyozni, ám a szigorú hangvétel most igazán előtérbe került - a progresszí­v részek is olyan keménységgel dörrennek meg, melyek gyakran szinte thrash-es vágtába sodorják a gyilkos riffeket. Az Atomic Firelight plasztikusan bizonyí­tja, hogy a csapat képes a modern metal könyörtelen keménységét progresszivitásba integrálni, csakúgy, mint az Alien Kamikaze hisztérikus monotonitásába olvasztott újkori Megadeth riffáradata - szerintem ezek a számok már meghaladhatják az átlag power metal hallgató tolerancia szintjét is. Lofstad jellegzetes gitársoundja újból dehumanizáló, cyber világot teremt, melynek hatását az éteri dallamok visszhangként erősí­tik fel. A szigorú részek mellett persze rengeteg apró finomság is megbúvik a dalokban - példának okáért hallgassuk csak meg a lemez cí­madó számában megbúvó Operaház Fantomja részletet, vagy a Painted Skies filmzenei, Sabbathos intrójába beledörrenő hangrakétát - , ám úgy érzem, a lemez esetében az igazán élvezetes pillanatokat a dübörgö riffek, és a jól sikerült dallamok ambivalenciája adja. Nils K. Rue fantasztikus teljesí­tménye mindenképpen megérdemli legalább egy árnyéktrón felállí­tását: ha kell, bársonyosan simogatóan andalí­t, ha kell, egy hisztérikus Halford agreszivitással állí­tja vigyázzba a hangreceptorokat. A riffek kevésbé táplálkoznak a tradicionális powerből - erejük a modern metal ipari szörnyetegeit idézik - elidegení­tő hatásukat csak fokozzák a billentyűs sci-fi jellegű aláfestések és a gyakran speed metalt idéző kétlábdobos pörgetések. Érdekes módon az elszállós részek egyáltalán nem a pszichedeliát idézik: inkább a progreeszí­vebb heavy metal csapatok epikus szemlélődését juttathatják a hallgató eszébe. Az album egyik külön csúcspontja a Hello Spaceboy, melyet eredetileg David Bowie adott elő - nos, a Pagan's Mind értelmezésében az űr fogalma igazodik az új évezred szuperszonikus elképzeléseihez, úgy gondolom, ez a szerzemény igazi unikumot jelenthet a feldolgozások évében.

Pontszám: 8.5