Harlot: Érzékek Birodalma

írta garael | 2007.08.04.

Megjelenés: 2007

Kiadó: Nail Records

Weblap: www.harlot.uw.hu

Stílus: modern hard rock

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

Érdekes, hogy rövid időn belül már a második olyan magyar banda anyagát hallgatom, melynek hatásában egyértelműen megmutatkozik a valamikori reményteljes dirty-heavy rock banda, a Carmen hatása. Ez a tény azonban a Harlotnál már igazán nem véletlen, vagy áttételes, hiszen a tagok között felleljük a "kismalacos" együttes egykori gitárosát, Fáklya Csabát, kinek jellegzetes riffelése amolyan lenyomatát adja az emlí­tett zenekarnak. (A Carmen Deja Vu nálam a Mészárszék a lelkem c. dalnál jött legerősebbnek elő, még a dalszövegben előforduló szókapcsolatok is őket idézik). Külön öröm, hogy egy sárbogárdi csapat albumát hallgathatom, hiszen több mint két évig jómagam is eme jeles település lakója voltam, bár akkor még inkább csak a szovjet páncélos ezred dübörgését hallhattam, a hetvenes évek végén. Az együttes egyébként már több mint 10 éve létezik, a rutin hallatszik is a produktumon, itt bizony nincsen tétova útkeresés, és bizonytalankodás: a markáns zenei vonal markáns hangszeres teljesí­tménnyel találkozik, melyben ugyanúgy megvan az erő, és a dög, mint a fütyülésre ingerlő dallamosság. Az anyag az emlí­tetteknek megfelelően alapjaiban követi a kilencvenes évek elején sokáig futó dirty rock vonalát, ám a riffelés bizony már az új évezredet idézi. Az alapvető rock'n'roll tempók jellegzetes ritmusképletét gyakran váltják fel a staccato ritmusok, s a gitárok is morc mélységgel horzsolják a hallójáratokat, A Csí­kokra Szeltem c. dal riffje például a Megadeth Symphony Of Destruction c. szerzeményét is idézi, persze plágiumról szó sincs, pusztán hangulati megközelí­tési hasonlóságról. A dalokban nincsenek nagy megfejtések, - ez nem is hiszem, hogy szándék lett volna -, pusztán szórakoztatni akarnak, és felruházni azzal az feelinggel, melyet egy Harley Davidsonon érezhet az ember., mikor kilométereken keresztül csak a nyí­legyenes betonút, és oldalt a végtelen pusztaság veszi körül. Néha egy-egy röpke pillanatra a jó öreg Motorhead is bevillan, főleg a legutóbbi, modernebb albumuk, ám Harloték sokkal jobban ráfeküdtek a dallamtémákra, melynek köszönhetően nem egyformák a dalok. A fiúk szerencsére ismerik a stí­lus receptjét, a ragadós refrének szükségességét, melyeket dögivel és dögösen szállí­tanak is: szinte minden szám rendelkezik azzal a tulajdonsággal, mely egy fülbemászó bogár legfőbb jellegzetességét és cselekvési formáját adja , nekem különösen az Álmodik a nyomor azonnal ható énektémája tetszik. A fiúk ügyesen játszadoznak a keménykötésűbb, dörgő basszussal kiemelt verzék, és a "napfényesebb refrének" ellentétéből adódó lehetőségekkel ( amit ugye már Marx apánk is felismert annak idején, a gazdasági, társadalmi szintre kivetí­tve .) A szövegvilág a stí­lus jellegzetességeinek megfelelően eléggé behatárolt,- itt kérem elsősorban a zenén van a hangsúly-, jóllehet előfordul egy-két komolyabb téma is, persze csak annyira kibontva , amennyire nem válik saját maga paródiájává. A dallamtémákra visszatérve: mivel szerintem a legerősebb momentumait jelentik a lemeznek, még hatásosabb lenne több vokállal is kiemelni azokat.

Pontszám: 9