Winger – Már négy-öt dal készen van az új lemezhez

írta CsiGabiGa | 2020.05.01.

A Winger frontembere, Kip Winger megerősítette, hogy a zenekar már dolgozik a 2014-ben megjelent 'Better Days Comin' folytatásán.

 

 

Nemrég készítettek egy közös karanténprodukciót Better Days Comin' című dalukra, annak kapcsán felmerült, hogy mikor lesz új lemez. „Reb és én néhány hónappal ezelőtt elkezdtük az új lemezt, szóval már négy vagy öt számot összeraktunk, három vagy négy szinte tejesen készen van – mondta Kip a héten. – Szóval megpróbáljuk kitalálni, hogyan tartsuk mozgásban ezt a dolgot a karantén közepette.”

Kip szerint ő és Reb Beach gitáros megpróbálják a koronavírus miatti leállást arra használni, hogy új zenéken dolgozzanak a korábbinál organikusabb módon anélkül, hogy túl sok modern technológiára támaszkodnának. „Nagyon szeretek egy szobában lenni Rebbel – nem igazán csípem a csináljunk-albumot-elektromos-levélben dolgot, komolyan, lemezt csinálni e-mailben, ez nem igazán az én világom – mondta. – De Reb a közeljövőben fontolóra veszi az ideutazást, hogy folytathassuk ezt. A lehető legnagyobb mértékben ki akarom használni az időt. A szólólemezemhez is van öt dal, amelyek ilyen organikus formában készültek. És dolgozom egy megbízáson a Nashville-i Szimfonikusok számára. Most fejeztem be számukra az 1. szimfóniát, és elkezdtem egy hegedűversenyt is. Tehát nagyon elfoglalt vagyok, de a hangsúly előbb-utóbb az új Winger-albumra terelődik, amikor minden kötelezettséget leráztam, lesz egy új lemezünk.”

Legutóbbi hozzászólások