Ocean Hills – Téglás Zoli „új” zenekara

írta CsiGabiGa | 2020.04.08.

Az Ignite volt énekese, Téglás Zoli bejelentette, hogy új zenekara, az Ocean Hills szerződést kötött az AFM kiadóval. Számunkra nem is tűnik annyira újnak ez az összeállítás, hiszen Zoli Band néven tavaly adtak ki egy 'Santa Monica' című albumot Lukács Petával és Szebényi Danival.

 

 

„Büszkén és örömmel jelentjük be, hogy 2020. április 7-én elindítottuk az új együttest, az Ocean Hillst. Köszönetet szeretnénk mondani hűséges barátainknak, rajongóinknak és családunknak! Új nevünk van és egy hamarosan megjelenő új albumunk. Most büszkén jelenthetjük be, hogy nemzetközi kiadói szerződést írtunk alá az AFM Records német kiadóval. Remixeltük és remasztereltük albumunkat, kiválasztottunk három kiemelkedő kislemezslágert a rádiók számára, számos fényképet és több órányi videóanyagot készítettünk. Készítettünk egy vadonatúj lemezborítót és zenekari logót is. Mindezt lépésről lépésre fogjuk bevezetni. Tudjuk, hogy néhányan közületek már hallották az új dalokat, de tele a világ potenciális rajongókkal, akik még nem hallották a zenénket. Menjünk és terjesszük a hírt az Ocean Hillsről! Vegyünk részt közösen ezen az utazáson! Hallgass minden nap hangos zenét, maradj egészséges, maradj biztonságban, maradj otthon! És akkor majd találkozunk a küzdőtéren!” – így szól a zenekar üzenete.

25 éven át volt az Ignite énekese Téglás Zoli, de ott hagyta a dallamos hardcore zenekart, hogy egyéb zenei utazásokra és állatvédő szenvedélyére koncentrálhasson. Most Zoli megmutatja a világnak személyisége egy másik érdekes oldalát, vadonatúj amerikai alternatív rock együttesének, az Ocean Hillsnek indulásával. „Ezek a dalok a szívből jönnek – mondta Zoli. – A dalok nagyszerűek, az együtt zenélés csodálatos, a gitárszólók hihetetlenek, az ének dallamos és kemény. Igazi rock himnuszok!”

A zenekar tagjai Zolin kívül Lukács Peta (szólógitár), Szebényi Dániel (billentyűs hangszerek és basszusgitár) és Reinder Oldenburger (ritmusgitár), valamennyien szervesen hozzájárultak a dalszerzéshez a zenekaron belül.

Az Ocean Hills egy merész új törekvés, egy vadonatúj kezdet, de teljes munkaidős professzionális zenészekként számtalan turné és lemezfelvétel áll valamennyiük mögött. Az Ocean Hills zenéje olyan, mint egy kirándulás: új energiát ad, elgondolkodtat és jól érzed magad utána – de nem érzed felületesnek vagy jelentéktelennek. Van egy tudatalatti, vágyakozó elem a dalokban, és nyilvánvaló, hogy valaki kiöntötte a szívét-lelkét, hogy elkészítse ezt a kiemelkedő lemezt. Ez egy nagyszerű rock n’ roll!

Nils Wasko, az AFM kiadó menedzsere szerint: „Ez egy fantasztikus szerződés, amit kötöttünk, egy olyan művésszel, amilyennel kiadóként csak tízévente egyszer sikerül aláírnunk megállapodást. Most kitárjuk az összes ajtót, és felhasználjuk a cég közel 25 éves tapasztalatait, hogy felépítsük az Ocean Hillst a nulláról a csillagokig!”

Legutóbbi hozzászólások