DAMAGE CONTROL - Damage Control

írta JLT | 2007.07.27.

Megjelenés: 2007

 

 

Kiadó: Cargo Records

Weblap: www.damagecontrol.com

Stílus: hard rock

Származás: UK

 

Zenészek
Spike: ének Chris Slade: dob Pete Way: basszusgitár Robin George: gitár
Dalcímek
DEAD MAN WALKING SAVAGE SONGS ALICE SELFISH C'MON DOWN DAMAGE CONTROL VICTIM RAW ONE STEP CLOSER REDUNDANT SEVEN GOLDEN DAFFODILS BITCHING BLUES
Értékelés

Egy újabb supergroup született meg a ködös Albionban, nem is akármilyen. Elég, ha megnézzük, kik is alkotják a bandát, és milyen zenekarokban játszottak. Chris Slade neve azt hiszem mindenkinek ismerős. Ő az ACDC, az Asia vagy éppen a Uriah Heep zenekarokkal ért el hatalmas sikereket. Fantasztikus képességű dobos, igazi legenda. Gondolom, nem is kell mást hozzátennem, Őt mindenki ismeri. A basszusgitárt egy másik mára legendássá vált zenész kezeli: Pete Way az UFO alapí­tó tagja. Szerintem itt sem kell komolyabb esszét í­rnom, az UFO kétségkí­vül meghatározó alakja volt a brit hard rock életnek. Emellett a Waysted neű bandában együtt muzsikál az ex-Tyketto énekes Danny Vaughn-al, és a régi UFO-s kollégával, Paul Chapman-el. Az énekesi posztot a The Quireboys recés hangú dalnokára, Spike-ra osztották. Spike hangján érezni Bon Scott és Brian Johnson hatását, de ezt nem hibaként rovom fel, hiszen igencsak jól énekel. A gitáros pedig az a Robin George, aki megfordult a Thin Lizzy soraiban, játszott a Magnum-ban, de a Uriah Heep aranytorkú énekesével, David Byron-al is zenélt. Egy szó, mint száz, a szakma nagy öregjei jöttek össze egy kis muzsikálásra. Ilyen kaliberű zenészektől mi mást is várhatna az ember, mint egy tökös, jó hangulatú rock muzsikát. És ebben nincs is hiba. A lemezt nyitó Dead Man Walking egy erősen ACDC érzetű nóta. Blues-os feelingű dalnak, erős középtempós alkotás, Spike hangja nagyon jól megy ezekhez a témákhoz. A Savage Song egy gyorsabb, lendületesebb tétel, Spike itt több dallamosságot csempész a dalba, és George szólója is nagyon hangulatos. A harmadik dal egy jól megí­rt riffre épülő alkotás az Alice. Kellemes hallgatni való ez a dal, nagyon jó énekdallamokkal. Nem egy bonyolult szám, de nem progresszivitásról kell szólnia ennek a zenének. Visszafogottabb nóta az album negyedik "track-je" a Selfish. Balladának nem mondanám, de azért nem ez a leggyilkosabb szerzemény a lemezen: hangulatos, szépen megkomponált dal. C'mon Down ismét egy erősen ACDC hatásokkal gazdagon megspékelt nóta. Komolyan mondom olyan, mintha a Young fivérek alkották volna. Hibátlan. A cí­madó Damage Control-ról nekem egy másik legendás alakulat, a ZZ TOP ugrik be. És mivel én nagyon szeretem a ZZ TOP zenéjét, nekem ez a dal nagyon bejön. Azért a dal refrénje tesz róla, hogy ne lehessen kópiáról beszélni. A Victim a Selfishez hasonlóan nyugodtabb, lightosabb szerzemény, ami szép blues-os témákat tartalmaz. A nyolcadik szám a Raw egy igazi, erős hard rock alkotás, kőkemény gitártémákkal, szikár, feszes dob-basszus kettőssel. Hihetetlen, hogy Chris Slade hatvan (!!) évesen mekkorát dobol. Valóban meghazudtolja korát. A következő dal ismét csak blues-os érzetű nóta ami a One Step Closer cí­met viseli. Olyan érzésem van, mintha a legszebb ACDC, ZZ TOP nótáknak adnának egy adag igazi blues fröccsöt. A Redundant a már szokásos lágyabb, lassabb tempójú dal. Ami nagy öröm, hogy ezek a számok nem igazi balladák, hanem csak a többi nótához képest finomabbak. Spike hangja nagyon jól passzol mindenhez, nagy torok. Nekem leginkább a Shakra gyémánt torkú énekese Mark Fox ugrik be a hangjáról. (Hiába mindkettőjük hatásai az ACDC körül keresendőek) A tizenegyedik nóta a Seven Golden Daffodils egy klasszikus blues. Olyat amilyen B.B. King vagy Eric Clapton szokott komponálni. A záró tétel a Bitchin' Blues nevet kapta szülőatyaitól. Nem tudom, mit mondjak róla. Hibátlan. Óriási hangulata van a dalnak. Egy kis mágia Slade mestertől

Pontszám: 9

Legutóbbi hozzászólások