Sorcerer – A Boszorkányok Pörölye az epikus doom mesterek új albumáról

írta Mike | 2020.03.21.

Új albummal jelentkezik májusban a Sorcerer, amiről a svéd banda már meg is osztotta az első dalt The Hammer Of Witches címmel.

 

 

Május 29-én jelenik meg a kultikus svéd csapat, a Sorcerer harmadik nagylemeze ’Lamenting Of The Innocent’ címmel, három évvel a kiválóan sikerült ’The Crowning Of The Fire King’ után, mégpedig továbbra is a Metal Blade Records gondozásában. Máris megismerkedhetsz az első előzetes klipes dallal, a The Hammer Of Witches himnusszal.

A Sorcerer 1988-ban, Stockholmban született meg Johnny Hagel vezérletével (aki aztán ’92 és ’96 között a Tiamatban basszusgitározott), ám már négy esztendővel később, mindössze két demóval a tarsolyukban feloszlottak. 2010-ben viszont Hagel ismét megragadta a kormányrudat, a banda újjáéledt, és teljesen friss ötletekből kezdték összegyúrni a bemutatkozó stúdióalbum szerzeményeit; 2015-ben aztán – tehát 27 évvel a megalakulást követően! – végre-valahára napvilágot látott a remekbeszabott ’In The Shadow Of The Inverted Cross’. Ezután felgyorsultak az események a banda háza táján, ami leginkább a hanganyagok kiadását illeti, mert koncertezés terén azért nem voltak túlságosan aktívak az elmúlt években sem. Hátha ez most megváltozik a friss lemez megjelenésével. És persze ha a vírushelyzet is úgy akarja…

„Ugyanazt a hangulatot akartuk elcsípni, mint az előző albumnál, a ’The Crowning…’-nál, de új dolgokat is belecsempésztünk ezúttal. Ilyen például az egy-két helyen felbukkanó hörgés, emellett néhány rész súlyosabb és gyorsabb, mint korábban, míg vannak lágyabb pillanatok is. A Deliverance című dalban két vendégzenész játéka is hallható, Johan Langquisté a Candlemassből, és egy neves svéd csellistáé, Svante Henrysoné. Úgy gondoljuk tehát, hogy egy roppant változatos anyag született. A szövegi koncepciót tekintve az inkvizíció és a boszorkányság került a középpontba, s ehhez társítottuk a személyes élményeinket. A The Hammer Of Witches a katolikus egyházról és a boszorkányüldözésről mond egy történetet, a Condemnedben pedig egy boszorkánysággal megvádolt nő a tömlöcéből nézi, ahogy kinn a téren épül a halotti máglya… A Path To Perdition zárótétel aztán mindközül talán a legambiciózusabb: a gyásznak azon szakaszáról szól, amikor a harag tör előre, s mindezt egy pap szemszögén keresztül, akit a nép küld máglyára bosszúvágytól fűtve, hisz ártatlanok halála szárad a lelkén – a büntetés tehát megérdemelt.” – mondja a zenekar.

Az új album természetesen többféle verzióban megjelenik az alábbiak szerint:

– digipak-CD
– deluxe box set (box, digipak-CD, DVD, poháralátétek, kitűző, medál – 3000 darabra korlátozva)
– 180 g-os fekete bakelit
– okkerbarna, márványos bakelit (500 darab)
– áttetsző vörös bakelit (300 darab)
– tiszta mustársárga, márványos bakelit (200 darab)
– gesztenyebarna, márványos bakelit (200 darab)
– tiszta melegszürke, márványos bakelit (100 darab)
– arany, feketeporos bakelit (100 darab)

’Lamenting Of The Innocent’ dallista:

01. Persecution (Intro)
02. The Hammer Of Witches
03. Lamenting Of The Innocent
04. Institoris
05. Where Spirits Die
06. Deliverance
07. Age Of The Damned
08. Condemned
09. Dance With The Devil
10. Path To Perdition
11. Hellfire (digipak-bónuszdal)

Legutóbbi hozzászólások