The Who: Who

írta Bigfoot | 2019.12.23.

Megjelenés: 2019

Kiadó: Polydor

Weblap: https://www.thewho.com/

Stílus: hard rock, blues

Származás: Nagy-Britannia

Dalcímek

Értékelés

Az angol zenekar ötvenöt éves fennállása alatt tizenkét stúdióalbumot adott ki. Sosem kapkodták el az új dalok írását, a hetvenes években is két-háromévenként adtak ki friss anyagot, 1982-től pedig huszonnégy évet kellett várni. Most „mindössze” tizenhárom év telt el, és lássunk csodát: megjelent egy új The Who-album, amit évek óta ígérgettek.

Határozott a kezdés, az All This Music Must Fade, benne a cinikus kezdő sor: „Tudom, hogy utálni fogjátok ezt a dalt”. A már korábban megismert politikus szövegű, Kubát és a hírhedt guantánamói támaszpontot felidéző Ball And Chain is nagyon jellegzetes dal tőlük: a kezdeti basszusgitár-dübörgés egy az egyben a néhai John Entwistle-t idézi, a több ritmus- és témaváltásra, mennydörgő erejű gitárra tuti beindul a közönség. Az I Don’t Wanna Get Wise is hasonló, ebben talán van egy kis líra. A cím – „Nem akarok bölcs lenni” – a My Generation „Remélem, meghalok, mielőtt megöregszem” sorával párhuzamos. És nem ez az egyetlen múltra való utalás, hiszen a Detournak már a címe is beszédes: a Detours zenekart tartják a The Who elődjének, amit még Roger Daltrey alapított tinédzser fejjel. A dal – bizonyára nem véletlenül – hasonlít a nagy slágerre, a Magic Busra és a szövegben akadnak utalások régi dalaikra. És innentől egy darabig inkább dallamok, lágyabb zenei témák viszik a prímet: A Beads On The String és a Hero Ground Zero két énekközpontú szerzemény, hasonló a zenei világuk, mint a ’Tommy’ rockoperának. Az utóbbiban is hallható pár erős gondolat: „Végül minden vezető bohóc lesz”, vagy „Minden rocksztár filmet akar csinálni” – utalva a töménytelen mennyiségű életrajzi rock and roll filmre, de az is lehet, Daltrey önmagát fricskázza meg, hiszen ő sem kevés filmben játszott. A Street Song is a slágeres vonalhoz tartozik, a szövegben a múltról lamentálnak, a középpontban egy elmúlt szerelemről hallunk gondolatokat. Ennek a dalnak vajmi kevés a köze a rockműfajhoz, a háttérben dolgozó vonósok is a szórakoztató zenei vonalat erősítik és ez az egyetlen, amit Pete Townshend énekel. A Break The News a kakukktojás: akár még sláger is lehet, hasonló ahhoz, amit Mike Oldfield csinált a nyolcvanas évek első felében, manapság az ilyen „salalalala” szerzeményeket inkább a YouTube-on egy szál gitárral tevékenykedő lányok és legények szoktak rittyenteni. (Ed Sheeran csak szeretne ilyet írni.) Ezt nem is Pete Townshend, hanem a testvére, Simon írta. A Rockin’ In Rage érdekes elegye a lírai vonalnak és a zúzós The Who-stílusnak. A She Rocked My World latinos gitáralappal, misztikus énekdallammal, szintén egy érdekes kompozíció, viszont az egész úgy hangzik, mintha a hatvanas évekből felejtették volna itt.

Az album borítója is sok mindent elárul: Peter Blake műve, aki az 1981-es ’Face Dances’ album tasakját is elkészítette, sőt részt vett a Beatles ’Bors őrmester’ fedőjének megalkotásában is. Itt van Chuck Berry és Muhammad Ali – mindketten meghatározó szerepet játszottak a hatvanas évek ellenkultúrájában, a piros busz a Magic Bust idézi, a flippergép a ’Tommy’ nagy slágerét, a Pinball Wizardot. Egy olyan képet látunk a régi időkből, amikor Pete Townshend egy gitárt készül apróra törni, a „Detour” feliratot pedig már korábban megtárgyaltuk. A robogó a mod stílust eleveníti fel, azt a szubkultúrát, melynek zeneileg a The Who volt az egyik legfontosabb képviselője.

Ellentmondásos a The Who karrierje. Az egyetemes rocktörténet legfontosabb albumai közt jó pár The Who alkotás sorakozik. Ők nem dalgyűjteményekben, hanem koncepciókban gondolkodtak a lemezek felvételeinél, a szövegek – ahogy jelen tárgykörben is egyértelmű – épp olyan fontosak, mint maga a zene. Közben tragédiák sorozata érte őket: Keith Moon, majd John Entwistle halála, az 1979-es tömegszerencsétlenség Cincinattiben a fellépés előtt, ugyanakkor Woodstock legnagyobb hősei közt tartják őket számon. Ez a lemez összegzi mindazt, amit tudni kell róluk.

Pontszám: 8.5