Mötley Crüe – Fizikailag is ezerrel készülnek a visszatérésre

írta TAZ | 2019.12.18.

A Mötley Crüe menedzsere szerint a csapat tagjai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legjobb formájukban térjenek vissza 2020-ban, így edzők és táplálkozási tanácsadók segítségét is igénybe veszik néhányan.

 

 

Az már nem újdonság, hogy a Mötley Crüe 2020-ban visszatér, ugyanakkor továbbra sem tudni, hogy az eddig bejelentett koncerteket követi-e majd újabb kanyar, mondjuk Európában. Az viszont biztos, hogy a csapat a lehető legjobb formába szeretné magát hozni a közelgő turnéra, amiről menedzserük, Allen Kovac a következőket mondta egy friss interjúban: „Néhányuk edzővel, néhányuk pedig táplálkozási szakértővel dolgozik, hogy a lehető legjobb formájukat tudják nyújtani. A legnagyobb bizonytalansága egy előadónak, hogy vajon érdekli-e majd az embereket a zenéje és hogy fognak-e jegyet venni a koncertjeire. Ott voltunk novemberben, amikor a megbeszélések zajlottak, és ezek a srácok már akkor elkezdték a felkészülési programot a turnéra.”

Vince Neillel kapcsolatban viszont elég sok a kérdőjel, hiszen közel sem a legjobb formájában láthattuk az utóbbi években, és állítólag a szerződés szerint komoly súlyfeleslegtől kellene megszabadulnia a körút kezdetéig. „Majd meglátjuk, hogyan énekel és néz ki Vince Neil, amikor elindul a turné.” – mondta Kovac az énekesről.

Egy korábbi interjúban Nikki Sixx röviden összefoglalta, hogy miért döntöttek a visszatérés mellett: „Anélkül, hogy beszéltünk volna a zenéről, elkezdtük felfogni, hogy mennyire hiányoltuk egymást. Mindez pedig betessékelt minket a stúdióba, ahol általában ez az egész dolog elkezdődik a számunkra.”

Legutóbbi hozzászólások